Nem egymás ellen, hanem egymásért kell küzdeni
Nem mindegy, hogy milyen a közösség hangulata. Ha odafigyelünk egymásra, tudunk együtt dolgozni a családban, a faluban, az egyházakkal, az érdekvédelmi szövetséggel, az egész erdélyi magyarsággal, az egész nemzettel, akkor van eredmény. De ez az összefogáson múlik, azon, hogy tudjunk egymásra odafigyelni, egymást segíteni.
Magyargoroszlón két évvel ezelőtt rendezték meg az első falunapot, most a másodikat, és ezzel felzárkóztak a közösségi ünnepet tartó falvakhoz. Az ünnepség műsorát a zilahi Terbete néptánccsoport mellett a ballaiak is gazdagították a meghívott vendégszereplők mellett.
Az ünnepség – szokás szerint – ünnepi istentisztelettel kezdődött, amelyen Bogdán Zsolt esperes hirdette az Igét a református templomban. A Mózes első könyvéből, József történetéből idézve kiemelte: amit egyesek gonoszat cselekedtek, Isten jóra fordította azt. Nem egymás ellen, hanem egymásért kell küzdeni. Nem egymás ellen, egymás elpusztítására, hanem egymás megsegítésére, megmentésére kell törekedni. A békét-lenkedést, az irigységet csak az Ige szerinti szeretettel lehet feloldani, ami az egymás iránti bizalmat, segítőkészséget, együtt-működést jelent egy közösségben. Ha ez megvan, akkor mindent gonosz, amit ellenünk forralnak, jóra fordul, és gyarapodhat, fejlődhet a közösség.
Sándor András, a falu lelkipásztora a megjelentek köszöntése után Pál apostolt idézte, mondván, nem mindegy mit és hogyan cselekszünk. Nem mindegy, hogyan él, milyen híre van a közösségnek.
A templomi ünnepség után felavatták a 300 méternyi leaszfaltozott utat, amely a főúttól a templom előtt egészen a temetőig vezet.
Seres Dénes képviselő ez alkalommal elmondta, milyen jóleső érzés látni, hogy itt és falvainkban ünnepi alkalmakkor a fiatalság felölti a nagyszülei népviseletét. A mai istentisztelet is azt jelzi, hogy a közösség összefogásának volt eredménye, van miért hálát adni. Nem mindegy, hogy milyen a közösség hangulata. Ha odafigyelünk egymásra, tudunk együtt dolgozni a családban, a faluban, az egyházakkal, az érdekvédelmi szövetséggel, az egész erdélyi magyarsággal, az egész nemzettel, akkor van eredmény. De ez az összefogáson múlik, azon, hogy tudjunk egymásra odafigyelni, egymást segíteni, és akkor van eredménye munkánknak. Csak az erős érdekképviselet hozhat eredményt számunkra, hiszen senki helyettünk nem fogja képviselni érdekeinket. Erre nem csak a huszadik század, de sok évszázad tapasztalata bizonyság, sajnos nem mindenki tanult belőle.
Az útavatás jó alkalom volt arra, hogy Bogdán Zsolt esperes az Úr áldását kérje mindazokra, akik jó úton járnak, ugyanakkor a görbe úton járók útbaigazításáért imádkozott.
A falunapok délután folytatódtak a művelődési házban, a programban jelzett műsorral.
A gyülekezet
Sándor András lelkipásztor három éve szolgál a faluban. Adatai szerint mintegy 380 református hívő szerepel a nyilvántartásban, tudomása szerint 150-160 baptista gyülekezeti tag, illetve 60-70 ortodox hívő él a közösségben. A temetések és a keresztelések aránya negatív, átlag évi hat temetésre négy keresztelés jut. Az idén négy konfirmáló fiatal volt, de a tavaly hat fiatal részesülhetett első alkalommal úrvacsorában. Évente átlag 3-4 házasságkötés van a gyülekezetben. Nagyra értékelhető, hogy ritka a vegyesházasság. Három év alatt csak egy ilyen esettel találkozott a lelkipásztor. Két testvérgyülekezettel tartanak szorosabb kapcsolatot. Magyarországon a lovasberényi gyülekezettel és a svájci Regensdorf gyülekezetével. Az új presbitériummal és a testvérgyülekezetekkel közös programokkal, ifjúsági találkozókkal, és minden téren egymás támogatásával tervezik kibővíteni a kapcsolatokat. A falunapokon való együttműködés alapján ezt a gyakorlatot a helyi baptista egyházzal is sikerül kibővíteni.
A fiatal lelkész majdnem húsz éves ellentétekkel kell megküzdjön, amelyek még az 1992-es lelkipásztor-választáskor osztották meg a közösséget. A némelyekben máig is élő sértődöttség most is él, remélhetőleg halványul, és őket is sikerül majd a közös tevékenységekbe vonni.
Az RMDSZ segítségével sikerült a templom külső felújítását befejezni. A tetőszerkezet cseréje és a teljes külső felújításra 46.000 lejt kaptak kormányhatározatokkal. Most következne a belső felújítás, sajnos, erre a mostani körülmények között nem sok esély van.
Az iskola
Illyés Kinga igazgató szerint az iskolában az utóbbi években nőtt a gyereklétszám. Az elemi osztályokban most 22 kisdiák jár, de 24 óvodásuk van. Az 5-8. osztályban a tavaly 30 diák volt, most 36 van. A két éve átadott, teljesen felújított iskolában minden kényelmet megkapnak a diákok. Az iskola mind a 11 oktatója szakképzett, a falubeli gyerekek nagyon jól szerepelnek a különböző megmérettetéseken. Sikeresen jelentkeznek a megyeközpont legjobb középiskoláiba. Ők továbbra is kiveszik részüket a falu művelődési életéből, hiszen most is jelenetet mutatnak be, és néptánccsoport is indult.
A tervek
A falu és a község terveit Dobrai Ferenc polgármester és Bóné Csaba helyi tanácsos részletezte.
Az iskola teljes felújítása mellett bevezették a vizet a faluban, és a családok 80%-a csatlakozott a hálózathoz. Rendezték az iskola melletti sportpályát. Az új művelődési otthon megépítésére írt pályázatot elfogadták, a finanszírozás jövőre várható. Az országos programban szerepelnek 450 falusi kultúrház építésében. A szerződések megkötése, és a versenytárgyalások eredménye után várhatóan egy éven belül elkezdődhet az építés. A kultúrházak felújítása Haraklány községben tovább fog folytatódni a haraklányival és a bádonival. Diósadon már dolgoznak a művelődési házon, Panitban már csak a kerítés hiányzik a felújított épület körül, a magyargoroszlóira pedig már van nyertes pályázat.
A községben mintegy 27 kilométernyi utat aszfaltoznak le, minden faluban. Ebből még 5 kilométernyi utca leaszfaltozását tervezik Diósadon és ugyanennyit Panitban. Magyargoroszlón most már csak a falut átszelő megyei út aszfaltozása hiányzik, de ez is szerepel a megyei tanács programjában. Mintegy 12 kilométernyi útat a község többi falvaiban fogják feljavítani. Rövidesen megnyitják a Diósadon a patikát, ami sok idős embert kímél meg a zilahi úttól.
A magára talált közösség eredményei igazolják az összefogást. A mintegy 60%-ban magyarlakta községnek nyolc év után ismét van magyar polgármestere. Mert Isten jóra gondolta fordítani azt, ami gonoszságot terveltek mások.
Józsa László
2009. szeptember 25. | Vidékeink