Felcsendül az iskolahimnusz

2009. szeptember 14-én, délelőtt 9 órakor megszólalt a szilágycsehi Gyulaffy László Általános Iskola csengője: tanévnyitóra hívta a diákjait. Nagy esemény ez a diákok életében, de azok számára, akik először lépik át az iskola küszöbét, felejthetetlen pillanatnak kell lennie.
Idén 22 kisdiák kezdi az első osztályt iskolánkban. Őket a tudás illatú új tankönyvek várták a padokon és ajándék: órarend, füzet, ceruza és persze virág.
Várták az iskolakezdést az V.- esek is, akik új kihívások előtt állnak, azzal a szándékkal, hogy eleget tegyenek ezeknek. Az ő létszámuk 38-ra bővült a környékről beiratkozott diákokkal együtt (Völcsökről,  Bősházáról, Leléből, Menyőből érkeztek hozzánk diákok).
Ebben az iskolai évben összesen 300 diákja van az intézményünknek, ebből 109 alsó tagozatos, 191 pedig felső tagozatos. Úgy a kicsiket, mint a nagyokat, szakképzett pedagógusok oktatják (8 tanító és 18 tanár).
Az iskola 2 évvel ezelőtt indult újra önálló intézményként, és azóta minden nyáron dolgozunk azon, hogy bővítsük felszereltségét. Ezen a nyáron sikerült két sportpályát építeni az iskolaudvaron, és szép új kerítés jelöli a birtokhatárt. Ennek a munkának a finanszírozását érdekvédelmi szervezetünk eszközölte ki az elmúlt évben, amikor kormányzáson volt.
A tanévnyitó ünnepségen részt vett városunk polgármestere, Varga András polgármester úr, Tóth Emese református lelkész és Kuglis Gábor plébános úr. A diákokat elkísérték a fontos eseményre a szülők, nagyszülők, rokonok. Az új sportpálya benépesült, első alkalommal, ünneplőbe öltözött, örvendő emberekkel.
Az esemény az iskolazászló behozatalával és az iskolahimnusz éneklésével kezdődött, amelyet Szekeres Enikő igazgatónő és Varga András polgármester úr ünnepi beszéde követett. „Kedves kollégák! Mindenki tudja, hogy egy nehéz, gazdasági megszorításokkal teli év vár ránk. Egészséget és nagyon sok türelmet kívánok diákjainkhoz és egymáshoz egyaránt.” hangzott el a beszédben. Ezt követően a lelkészek megáldották az új tanévet.
Immár hagyomány lett abból, hogy a VIII.- kos diákok bevezetik a kis elsősöket Betűország kapuján. Így történt ez most is. Végül minden diák elfoglalhatta helyét az osztályában, birtokba vehette tankönyveit, megkóstolhatta a friss tanterem levegőjét.
Sikerekben és élményekben gazdag tanévet kívánok diákoknak és tanároknak!

Szekeres Enikő, iskolaigazgató

2009. szeptember 18. | Oktatás