Ellentétek a tanácsban
Az utóbbi 20 évben elõször történt meg Zailah város tanácsülésén, hogy egyhangúlag leszavazták a polgármesteri hivatal javaslatát. Az történt, hogy három tulajdonos, a Nagy, Dósa, és Podina család saját költségükön és saját telkükön utcát alakítottak ki házaikhoz, a város központjához közeli helyen. Ezt az utcát akarta kisajátítani a város vezetõsége, ráadásul potom áron. Mindkét szakbizottság, a városrendezési és az emberjogi véleményezése egyformán negatív volt. Megjegyezték, hogy indokolatlan a kisajátítás, sérti a lakosok tulajdonhoz való jogát. Az egyik tanácsos azt is megkérdezte, hogy milyen kritériumok alapján határozták meg az árankénti 3.000 eurónak megfelelõ kisajátítási összeget. Korábbi szakértõi becslések a Fenyves negyedben 11.000 euróra értékeltek egy árnyi telket, Haraklányban pedig 4.700 euróra. Milyen elvek alapján határozták meg szinte város központjában lévõ terület értékét ilyen alacsonyra? A polgármester válasza szerint a felértékelést egy szakértõtõl rendelték meg, nem ismeri szempontjait.
A végsõ szavazáson pártállástól függetlenül kivétel nélkül minden tanácsos a tervezet ellen szavazott. Tehát az utcácska végén épült villa tulajdonosa meg kell egyezzen a korábbi lakosokkal és át kell vállalja az utcácska kiépítési költségének ráesõ részét vagy használja a kerülõutat, hiszen más utcából is van bejárata.
A tanácsosok másik elégedetlensége a város forgalmának rendezésével volt kapcsolatos. Hiányolták azt, hogy a parkolóhelyeket és egyes utcák egyirányúsítását nem beszélték meg a tanács városrendezési bizottságával. A polgármester szerint a város tulajdonában lévõ közterület-fenntartó vállalat (ADP) a rendõrséggel konzultálva és a megfelelõ szakvéleményezések birtokában járt el. A tanácsosok többsége viszont kérte, hogy minden ehhez hasonló trevhez kérjék ki a szakbizottság véleményét, hiszen városrendezésrõl van szó.
J.L.
2009. augusztus 28. | Aktuális