2009. augusztus 7.

Rest(itúciós) törvény

Az Országos Restitúciós Hatóság elnöke, Anca Opre Kolozs és Szilágy megyében tájékozódott az elmúlt hét végén. A péntek délben tartott sajtótájékoztatóján elmondta, hogy személyesen kívánta ellenőrizni minden megyében a visszaszolgáltatások helyzetét, mert az országból naponta mintegy 100 kérelmező érkezik a bukaresti központ fogadóóráira. Február másodikán vette át a hivatal vezetését, azóta napi két óráról napi nyolc órára növelte a fogadóórák számát. A panaszosok rendszerint idős emberek, alapkövetelmény, hogy helyben oldják meg gondjaikat, nem a fővárosban. tovább »

2009. augusztus 07. | Címlap |

A város ünnepei

Ebben az évben egyszerre tartják a városnapokat a Római Fesztivállal. A két rendezvénysorozat viszonylag jól elkülönül egymástól, mindkettő megtartja jellegzetességeit. tovább »

2009. augusztus 07. | Vidékeink |

Megszűnik a távoktatás?

Nem engedélyezi tovább a látogatás nélküli egyetemi szakok működését a tanügyminisztérium – derült ki a tárcavezető tegnapi szakmai egyeztetése után. A jelenlegi álláspont az, hogy a látogatás nélküli képzési forma helyett a minisztérium a „csökkentett látogatási” forma bevezetését javasolja. tovább »

2009. augusztus 07. | Közérdekű |

Két Szilágy megyei fiatal a díjazottak között

Két Szilágy megyei tehetséges fiatal is örvendhet a MOL Románia által finanszírozott „Segíthetek?” tehetségtámogató pályázat eredményhirdetése után. A program szervezői a zilahi Kővári Aranka zenésztehetségnek és a dohi Dan Ioana Alina atlétának nyújtanak támogatást. tovább »

2009. augusztus 07. | Vidékeink |

I.Természetes Messenger Ifjúsági Tábor

Sólyomkővár  2009. 07. 26-30

úlius 26-30. között megrendezésre került az I. Természetes Messenger Ifjúsági Tábor az SBDT (Simion Bărnuţiu Magyar Diáktanács) szervezésével. Táborhelyként a Sólyomkőváron álló Szilágysomlyói Református Egyházmegye táborozó helyét választottuk, ahol kitűnő körülmények fogadták a részvevőket. tovább »

2009. augusztus 07. | Vidékeink |

Zilahi a horgász-versenyen

Víztározóval és több horgásztóval rendelkezik megyénk, ezért természetes, hogy a horgászat elterjedt kikapcsolódási forma térségünkön. Mindeddig azonban még senki nem került be egy országos jellegű horgászversenyre. tovább »

2009. augusztus 07. | Vidékeink |

Bevonultak Zilahra a dákok és a rómaiak

A hétvégén a múlt kelt életre Zilahon. A három napos rendezvénysorozatra dákok és rómaiak, külföldi vendégek valamint az ország távolabbi pontjából neves kézművesek érkeztek Zilahra, hogy együtt ünnepeljenek a város lakosságával. A Vár Napja és a Római Napok fesztiváljának eseményei egy időpontban, de több helyszínen zajlottak. tovább »

2009. augusztus 07. | Vidékeink |

Igény van, lehetőség kevés

Három stranddal büszkélkedhet megyénk. Ebből a két legismertebb fürdőt: a bagosit és a somlyait már bemutattuk, most a zilahi strand következik, ami menedéket nyújt ugyan kánikula idején, mégis kevesen látogatják. tovább »

2009. augusztus 07. | Vidékeink |

Szilágysági agrárium

Szilágy megyében 1990 előtt évente 30000 hektáron búzát, 33000 hektáron kukoricát, 6000 ha-on árpát, 2000 ha-on burgonyát, ugyanakkora területen cukorrépát termesztenek, ezenkívül rost – és olajlent, takarmánynövényeket felső utasításra. Papíron rekord terméseket jelentettek, ám a Mezőgazdasági Bank a valós termést számolta el, fizette ki apró pénzzel a termelőszövetkezeteknek. A jelen esztendőben ugyancsak papíron 9000 hektár búza, 24000 ha kukorica , 500 ha árpa termelése szerepel. Eltűnt a cukorrépa, a len termelése, és a napraforgóval bevetett terület is lényegesen kisebb az elmúlt évekhez képest. tovább »

2009. augusztus 07. | Vidékeink |

Hol vannak a hazai termények?

A zilahi nagy áruházakból nem hiányzik a zöldség és a gyümölcs, a választékra sem lehet panasz. Figyelmet felhívó a csomagolt fokhagyma, melynek származási helye Kína. Almát, körtét kínálnak Görög-, Olasz és Spanyolországból; burgonyát, hagymát úgyszintén külföldről. tovább »

2009. augusztus 07. | Vidékeink |

Mezőgazdasági támogatások

Pontatlan volt néhány román lap tájékoztatója, miszerint Románia az Európai Uniónak nettó befizetője a mezőgazdasági támogatást illetően. Az Agerpres sajtóügynökség ennek ellenkezőjét állította, EU-s források szerint Románia éppen nettó haszonélvező volt 2007-től, amióta a közösség tagja. Mintegy 1,1 milliárd eurót fizetett be a közös kasszába és 1,6 milliárd euró támogatást kapott. Remélhetően ez lesz a helyzet 2013-ig. tovább »

2009. augusztus 07. | Információ |

Mézes ígéretek

Támogatási kérelmet nyújthatnak be méhészek augusztus 15-ig, jelentette az Agerpres hírügynökség. A sajtóügynökségi jelentés a kifizetési ügynökség (APIA) emlékeztető közleményre hivatkozva hozzátette: ebben az évben az Európai Unió 1,9 milliárd euróval támogatja az ágazatot Romániában, amit a hazai költségvetési keretből 6,6 millió lejjel egészítenek ki. tovább »

2009. augusztus 07. | Információ |

Püski Sándort gyászolja a könyves világ

Elhunyt a Könyvkiadó

Cserépfalvi Imre neve mellett aligha volt olyan jelentős alakja a modern magyar könyvkiadásnak, mint a vasárnap 99 éves korában elhunyt Püski Sándor. Az utóbbi években Csurka István, Kiszely István, Lovas István művei is ott szerepeltek ugyan a kiadó palettáján, Püski Sándor mégis elsősorban Sinka István, Szabó Pál, Tersánszky Józsi Jenő, Kodolányi János, Németh László, Szabó Dezső és Veres Péter kiadójaként vonul be a magyar irodalmi panteonba. Temetése 13-án 14.15 perckor a Farkasréti temetőben lesz. tovább »

2009. augusztus 07. | Művelődés |

Új vasutas cég indulhat

Vasúti személyszállítással foglalkozó cég indításán dolgozik a Szállításügyi Minisztérium – jelentette be Constantin Axinia helyettes államtitkár. Az új vállalat szerelvényein csak háló- és étkezőkocsik lesznek, célja pedig egy gyorsabb és kényelmesebb utazás lehetőségének megteremtése Románia nagyvárosai között.
A tervezett járatok Temesvár, Bukarest, Konstanca, Kolozsvár és Iaşi között teremtenének kapcsolatot. A vonatok csak a hasonlóan nagy városokban állnának meg útközben, és abszolút prioritást élveznének a vonalakon, így gyorsabban közlekednének, mint a mostani rapid vonatok.

2009. augusztus 07. | Információ |

Kétszintű érettségit akarnak bevezetni jövőre

Megkezdődött a hétvégén az oktatási reform legfontosabb javaslatairól szóló általános vita, amelybe bekapcsolódtak a tanügyi szakszervezetek és az Államelnöki Hivatal is. Óraszámcsökkenéssel számolhatnak az általános iskolák és a líceumok is, módosulnak a vizsgakövetelmények, és változnak a pedagógusokkal szembeni szakmai elvárások. tovább »

2009. augusztus 07. | Információ |