2009. augusztus
,,Amely közösség templomot épít, annak jövõje van, mert „Krisztus lakik hit által a szívekben” (Ef.3,17). Pál apostol írja az efézusiaknak, hogy együtt építsenek, mert együtt épülnek. Ez valósult meg hat évi együtt építés-épülés által Sarmaság-Bányatelepen. Egyházmegyénkben történelmet írt ez a gyülekezet. Ugyanis hatvan éve épült utoljára új templom az egyházmegyénkben. Ma annyi minden lerombol a világban bennünket és mi mégis ennek ellenére újraépülünk.” tovább »
2009. augusztus 28. | Aktuális |
Kelemen Hunorral az elmúlt vasárnap Sarmaságon gazdasági-szociális gondokról beszélgettünk. Az RMDSZ államfõ-jelöltjét a válság megoldásának lehetõségeirõl kérdeztük. tovább »
2009. augusztus 28. | Aktuális |
Az utóbbi 20 évben elõször történt meg Zailah város tanácsülésén, hogy egyhangúlag leszavazták a polgármesteri hivatal javaslatát. Az történt, hogy három tulajdonos, a Nagy, Dósa, és Podina család saját költségükön és saját telkükön utcát alakítottak ki házaikhoz, a város központjához közeli helyen. Ezt az utcát akarta kisajátítani a város vezetõsége, ráadásul potom áron. tovább »
2009. augusztus 28. | Aktuális |
Augusztus 20-án 18 órakor a kastélyparki szabadtéri színpadon került megrendezésre az adonyi ünnepség, ahol a vendégek között külön köszöntötte Varga Andrást, Szilágycseh polgármesterét, Bulgãrean Emilt, Szilágycseh alpolgármesterét valamint Tokodi Bence plébánost Ronyecz Péter, Adony polgármestere, aki ünnepi beszédében méltatta augusztus 20-a jelentõségét. tovább »
2009. augusztus 28. | Vidékeink |
A legelsõ zsibói katolikus kis templom a tatárjárás elõtt, a XII-XIII.-ik században épült és jelenleg a református templom hátsó, oltári részét képezi.
A zsibói plébánost legelõszõr a tizenötödik században említették. Egy per folyamán, 1460. január másodikán, Kusalyi Jakcs Péter nagybirtokos egy Kozma nevû „zyboi plebanus”-t bízott meg mint ügyvéd. tovább »
2009. augusztus 28. | Vidékeink |
Az elmúlt hét végén a Szilágyballai Református Egyház kétnapos presbitertalálkozót szervezet, a magyarországi, szlovákiai és szilágysági testvérgyülekezetei számára. Magyarországról a kazincbarcikai, Szlovákiából a tornaljai lelkésznõk és presbitériumuk vett részt, míg a szilágyerkedi testvéregyház képviselõi távol maradtak a találkozóról . tovább »
2009. augusztus 28. | Vidékeink |
Lucza István lelkipásztort az egyetem elvégzése után helyezték az alakulóban lévõ bányatelepi gyülekezet élére. Minden tapasztalat nélkül azonnal elindította a templomépítés tervét, közben építette a gyülekezetet. tovább »
2009. augusztus 28. | Vidékeink |
A Zene - Tánc - Mozgás Kulturális Egyesület és a “Cserey-Goga” Iskolaközpont (a Krasznai Polgármesteri Hivatal támogatásával) 2oo9. augusztus 15. és 23. között elindította Krasznán a Szilágy megyei pedagógusok felkészítését a diákszínjátszó-rendezõ valamint a versrendezõ tanfolyamokat. tovább »
2009. augusztus 28. | Vidékeink |
Augusztus 19-én délután gördült be a Mûvelõdési Ház elé az a busz, mely meghozta a szilágycsehi delegációt, polgármestert, több tanácsost, intézményvezetõt, táncosokat. Az örömteli fogadtatás után a már ismerõs vendégek nagyobb részét az adonyi táncosok vitték boldogan haza, a többieket pedig Müller Sándor Bárka Vendégháza fogadta be. Rövid pihenõ után újra gyülekezni kezdett a kis csapat a Park Presszóban, ahol egy élvezetes kariokival múlatták át az estét. tovább »
2009. augusztus 28. | Vidékeink |
– A kétfejû kormány reformosdit játszik most is, pedig három hét múlva iskolakezdés, mi errõl a véleménye?
– Egyelõre úgy néz ki, hogy az iskolakezdésre nem fognak elkészülni az alapvetõ munkálatokkal. Olyan híreket kaptunk, hogy többszáz iskola nem kap mûködési engedélyt, de hát ez minden esztendõben így van. A probléma az, hogy a pártok képtelenek közösen egy irányba menni. És még akkor is, ha egyik-másik pártnak vannak jó elképzeléseik, biztos, hogy nem tudják azt a kormányban érvényesíteni. Ilyen szempontból nyolc hónapon keresztül azt tapasztaltuk, hogy a dolgok egy helyben állnak, sõt, visszalépés történt nagyon sok területen. Ezért én úgy gondolom, hogy ennek a kormánynak legkésõbb év végén már mennie kell. Lehet, hogy már elõbb szét fog szakadni a koalíció. Addig, amíg a gazdasági válságból más országokban tudtak valamilyen kivezetõ utat találni, addig Romániában nem ez történt. tovább »
2009. augusztus 28. | Oktatás |
Augusztus utolsó napjaiban járunk, még bõ két hét, s kezdõdik az új tanév. A gyerekek többsége már lázas készülõdéssel várja a nagy napot. Elõkerülnek a tavalyi ruhák, taneszközök, s kezdõdik a mérlegelés. Mi maradhat, s mibõl kell új? tovább »
2009. augusztus 28. | Oktatás |
Hiába tombol a nyár, az SZMDT lelkes tagjai ilyenkor sem lazsálnak. Újra elkezdtük szorgalmas munkánkat, ugyanis július 28.-án egy küldöttgyûlést hívtunk össze, amikor megbeszéltük a jövõ évi programjainkat, elkészítve a fél éves programtervet. tovább »
2009. augusztus 28. | Oktatás |
(1909. augusztus 28-1960. március 5.)
Mikeszászán született 100 évvel ezelõtt vasúti tisztviselõ családban. Alsó gimnáziumi tanulmányait a kolozsvári református kollégiumban és a gyergyóalfalui kat. polgári iskolában végezte, elõbb vasútépítésnél dolgozott (Brassó-Bodzaforduló), majd Kolozsvárt a Belga-Román Szövõgyárban. tovább »
2009. augusztus 28. | Művelődés |
(1574. augusztus 30.-1634. január 17.)
A késõ humanista protestáns író, költõ, mûfordító, nyelvtudós, teológus, diplomata születésének 430. évfordulója van a hónap végén. Naplójában évekkel késõbb írta a következõket: ,,Szenc városában születtem, az ember megváltásának 1574. esztendejében, augusztus 30-án, egy hétfõi napon, reggel nyolc órakor, mely napon a hetivásárra érkezõ parasztasszonyokkal anyámat, Orsolyát, megszokták látogatni. Akkor engem, az újszülöttet, akit még meg sem kereszteltek, Aegidius néven köszöntöttek a közeli ünnep nap miatt (…) anyám ezt a nevet nem kedvelte (…) apám nevérõl inkább Albertnek akart elnevezni.” tovább »
2009. augusztus 28. | Művelődés |
A héten a Nagykun Nádor Bandérium és a Kunszövetség Kötöny vezérre és népére emlékezvén a kunok betelepülésének 770. évfordulóján lovas emléktúrát szervezett a kunok egykori útvonalán. Az emléktúra a kései utódok tisztelgése a kun õseik elõtt. A kunok a Szilágyságot feltételezhetõen a Radnai-hágótól a Kunságig vezetõ útvonalukon Dés, Zsibó, Varsolc, Kraszna, Ráton, Szilágybagos, Szilágynagyfalu irányban szelhették át, s ezen településeken áthaladva mentelt át a hét közepén a lovas emlékmenet. A szilágysági településeken virágokkal, népviseletbe öltözött fiatalokkal, lovasokkal, megterített asztallal várták a kunokat. tovább »
2009. augusztus 28. | Művelődés |
Diósadi Falunap
A tövisháti Diósadban második alkalommal rendeztek falunapi ünnepséget augusztus 16-án, vasárnap. Sokfelől érkeztek haza vagy vendégségbe, határon innen vagy túlról, ezesetben a távoli Hollandiából. Ezért is illő az ünnepségre szóló meghívó mottója, Fekete István írótól vett idézet: ,, A szülőföld szálai örök össszekötők a tájjal és a földdel, aminből az ember lett, és amivé lesz, és nem szakadhatnak el soha.” tovább »
2009. augusztus 21. | Címlap |
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium közel három millió rászoruló lakosnak utal ki segélyként ingyen lisztet és cukrot. tovább »
2009. augusztus 21. | Közérdekű |
Kétezer-négyszáz lejig terjedő pénzbírsággal illetik azokat a gazdálkodókat, akik az állatállomány adásvételét egészségügyi dokumentumok nélkül végzik – tudatta az Állat-egészségügyi Igazgatóság.
Büntetésre számíthatnak azok is, akik hivatali bejelentés nélkül tartanak állatot, és azok a kereskedelmi egységek, amelyek az állategészségügyi előírásokat megszegik.
2009. augusztus 21. | Közérdekű |
észak-erdélyi autópályából – ígérte meg Emil Boc kormányfő a gyalui csomópont meglátogatásán a hétvégén.
„Megvan a garancia arra, hogy a román nemzeti ünnepre a Torda–Gyalu-szakasz elkészül. Az eseményen elhangzott: jelenleg nincsenek tartozásaik a kivitelezővel, a Bechtel céggel szemben, de az elmaradások törlesztéséhez „kisebb csodára” volt szükség.
Az Aranyosgyéres–Gyalu-szakaszon harminc kilométert már leaszfaltoztak, amire az ígéretek szerint a koptatóréteg is hamarosan rákerül. Megközelítőleg 119 millió eurót utalt át az állam a kivitelezőnek, ennek nagy része – mint mondta a miniszterelnök – tavalyi elmaradás. Sajtóforrások szerint a kormány a piaci árnál jóval drágábban számolja el az építkezési anyagokat.
Az Országos Útügyi Igazgatóságon keresztül az állam a Bechtel cégnek alig kevesebb mint 125-135 eurót fizetett egy köbméter betonért, miközben az átlagos piaci ár hetven–kilencven euró körül mozog. De ugyanilyen eltérések vannak a kő, a homok és egyéb építőanyagok esetében is. Ezzel is magyarázható többek között, hogy az autópálya 5,6 milliárd euróba kerül a 2004-ben megállapított 2,4 milliárddal szemben.
2009. augusztus 21. | Közérdekű |
Literenként egy lejjel támogatja a mezőgazdasági munkálatokban használt gépek gázolaját a kormány – jelentette be egy sajtótájékoztatón Ilie Sârbu mezőgazdasági miniszter. A lehetőség hektáronként 39 literre vonatkozik, maximum 3,1 millió hektárra, a búza, rozs és árpa bevetésére.
2009. augusztus 21. | Közérdekű |
Következő »