Tanügyi bizonytalanság
Tanári versenyvizsga
Az elmúlt héten lezajlottak a címzetes tanári versenyvizsgák. Ebben az évben kétszer többen jelentkeztek, mint a tavaly. A gazdasági válság miatt többen választják a tanügyet, mert az legalább egy évig biztos fizetést jelent.
Majdnem 230 címzetes tanári állásra több mint 860 személy jelentkezett, tehát mintegy 4 jelentkező jutott egy helyre, de ez változó, hiszen volt olyan tantárgy, amely esetében két helyre negyvenen pályáztak. Végül 450-en vizsgáztak hetes általánosnál nagyob jeggyel, tehát címzetesíthetők lettek volna a 229 katedrára.
Az elosztás után mégis 60 katedra maradt gazdátlanul. Vagy azért, mert az illető tantárgyból nem volt címzetesíthető oktató, vagy azért, mert a jelentkező elégedetlen volt a neki jutott hellyel.
A héten a második körben mintegy 600 ideiglenes pedagógusi állás elosztása is megtörtént. Helyettes tanári, tanítói állásokról van szó, amely egy évre szól.
Leépítés a tanügyben?
Szakképesítéssel rendelkező tanárokkal töltené fel a jelenleg helyettesítő tanárok által elfoglalt helyeket Ecaterina Andronescu oktatásügyi miniszter. A szakszervezetek attól tartanak, hogy a tárca 20 000 embert akar kirúgni a megyei tanfelügyelőségeken keresztül.
A szakszervezetek szellőztették meg azt a jövőtől érvényes foglalkoztatási keretet is, amit a tárca a tanfelügyelőségeknek küldött szét, és amely olyan megszorításokat tartalmaz, amelyekről előzetesen nem egyeztetett az érdekvédelmi szervekkel. A szakszervezetek így nem zárták ki, hogy sztrájkkal kezdjék a tanévet.
A miniszterasszony pontosította, hogy egyetlen megfelelő kép-zettséggel rendelkező tanárt sem rúgnak ki, a javaslat szerint pusztán a most üres, helyettesítők által betöltött posztokra tennének szakképzettséggel rendelkező tanárokat.
A miniszteri körlevél szerint 4%-kal kell csökkenteni a tanárok számát, mert áprilisban a költségvetési kiigazítás alkalmával drasztikusan csökkentették a tanügyminisztérium költségkeretét.
z Szilágy megyei szinten azt jelenti, hogy ősztől a 2008-2010 közötti időszakra jóváhagyott 4.900 katedra helyett 4.658 marad.
Viorel Lungu főtanfelügyelő helyettes szerint a kisegítő illetve irodai személyzet létszámát már nem lehet tovább csökkenteni, mert azt már a korábbi létszámcsökkentések alkalmával megtették. A tanárok számát pedig a jóváhagyott osztályok száma szerint állapították meg. Egyetlen megoldás a kötelező óraszámok növelése lenne a törvényben előírt 18-ról 20 órára. A másik lehetőség az osztályok összevonása. Csakhogy ezekkel az intézkedésekkel a tanügyi szakszervezetek aligha fognak egyet érteni.
Szabó István főtanfelügyelő helyettes szerint az iskolások létszámcsökkenése jelenthet némi megoldást. A „lépésről lépésre” (step by step) osztályok felszámolása is segíthet, hiszen ebben az oktatási formában osztályonként két tanítóra van szükség.
A szakszervezeti vezetők elégedetlenek amiatt, hogy a minisztérium nem egyeztetett velük a döntés meghozatala előtt, és mellőzte az esetleges hatások tanulmányozását is. Külön bonyodalom közben vizsgáztak a szabad katedrákra a tanárok, és az elosztás is megtörtént ezen a héten. A körlevél viszont teljesen bizonytalanná teszi a vizsga illetve az elosztás eredményét.
(hirszerk)
2009. július 31. | Címlap