Szederinda citeratábor Tiszaföldváron 2009. július 10-19

A  Báthory Alapítvány támogatta Szederinda citeraegyüttes idén harmadízben  vett részt nyári citeratáborban. Minden tábor részvételükkel alakult, mondhatni, hogy hatásukra született, mint a szilágyperecseni I.Krasznamenti citeratábor, vagy a múlt nyáron, a Maros megyei Somosdon  szervezett alkalom. Tiszaföldvárra is el lehetne jutni akár hajón is, ha a Kraszna már hajózható lenne. Ez a Tiszakürti Arborétumban és a tiszai sétahajózáson jutott eszünkbe, s az is, hogy „gondolj merészet és nagyot, és tedd rá éltedet…” Ezesetben akár a közeljövőben már továbbálmodhatjuk citerázgatás közben is lehetőségeinket.
A szilágysomlyói gyerekeket elkísérte tizenegy szilágyperecseni kezdő citerás is, akik ugyanúgy bekapcsolódtak a képzésbe és a múzeumi programokba, mint a somlyóiak. Vendéglátóink nagylelkűek voltak és a kitűnő környezethez a több síkon folyó gazdag ismeretszerzés lehetőségeit is biztosították.
Házigazdáink, Szentgáli Angella és dr. Szőllősi Gusztáv biztosították a kitűnő szállást (az udvaron jurta és meleg gyógyvizes kerti medence volt). A szomszédok a beszerzésben, ellátásban segítettek Széman Rózsa- és Bara Jusztinának; a református nőszövetség és a Nagy Sándor református lelkipásztor vezette alapítvány az ellátáshoz és a vasárnapi ebédeltetéshez járultak hozzá, valamint naponta sok-sok friss gyümölccsel, étellel-itallal keresték fel a gyerekeket. Első vasárnap a református templomban citeráztunk istentiszteleten, ott tartózkodásunk második vasárnapján pedig a római katolikus templomban, ahol Tamási József atya nagy szeretettel mutatta be a híveknek, a kis citerásokat. A Városi Múzeum munkatársai, valamint Jobbágy Irén helybéli magyar szakos tanárnő helyismereti-történelmi ismertetőt, ennek kapcsán igen sikeres vetélkedőt szerveztek gyerekeinknek. A Városi Galériában előadást szerveztek részvételünkkel, amelyre meghívták Dinnyés József és Balla Tibor előadóművészeket, valamint a helyi citerásokat. Nagy élvezettel hallgatták a résztvevők a Varga Tibor budapesti történész előadását, amelyen  nagy királyaink életének epizódjait, sikeres munkásságát ismerhették meg.
Mindenki a legjobbat, legtöbbet igyekezett nyújtani a kis citerásoknak, hogy kialakulhasson egy iskolák és személyek közötti élő kapcsolat. Összeköti még településeinket a termálvizes strand is, ami napjainkban igen vonzó a pihenni, kikapcsolódni, gyógyulni vágyók számára.
Külön köszönetet kell mondanunk a programszervezőknek, segítőknek, a barátkozást elindító résztvevőknek.

Gáspár Attila

2009. július 31. | Aktuális