A központosított állam nem szolgálja az emberek érdekeit
llamot, amely látszólag erős, tulajdonképpen gyenge. A központosított állam hatékonysága kétséges, mert egy ilyen állam a közpénzek elköltésében pazarló, a korrupció melegágyát jelenti és nem képes biztosítani a közösségek fejlődését” – jelentette ki az RMDSZ államelnökjelöltje csíkszeredai sajtó-tájékoztatóján. Kelemen Hunor ennek a célkitűzésnek megvalósíthatóságát elsősorban az Alkotmány modernizálásában, módosításában látja.
Államelnökjelölt minőségében megtartott első sajtótájékoztatóján Kelemen Hunor kifejtette, ragaszkodott ahhoz, hogy - Hargita megyei képviselőként – elsőként azokat tájékoztassa a következő időszakra tervezett teendőiről, akik a parlamenti kampányban is támogatták. „Csíki képviselőként ezt tekintem helyénvalónak” – mondta az RMDSZ politikusa, aki arról is beszámolt, hogy július-augusztus folyamán a kampány előkészületei zajlanak, szeptember második felében pedig bemutatja a választási programomat, amelynek különböző részeit folyamatosan ismerteti az előtt is.
Elmondása szerint, választási programjában jelentős részt szentel az Alkotmány modernizációjának. „A múlt héten Tusnádfürdőn leckét tartott alkotmányjogból a jelenlegi államelnök. Miközben az Alkotmány első, szerinte módosíthatatlan cikkelyét többször is felolvasta, az Alkotmány modernizálásáról, módosításáról beszélt” – emlékeztetett az RMDSZ államelnökjelöltje. Hozzátette, a Szövetség is egyetért a módosítás szükségességével, de soha nem vonta kétségbe Románia egységes és oszthatatlan voltát. Csupán a nemzetállam fogalmát vitatja immár 20 éve. „Addig fogunk ezen vitázni, vitatkozni, ameddig a román partnerek is belátják, a 19. századi fogalom helyett Romániának igazodnia kell a 21. századi értékekhez. Törölni kell azt a cikkelyt is, amely az Alkotmány bizonyos kitételeit örökéletűnek, módosíthatatlannak tekinti” – fogalmazott Kelemen Hunor.
Kollektív jogokat, nyelvi jogokat is kell tartalmaznia a módosított Alkotmánynak, amelynek egyben a központosított államformát is le kell építenie – jelentette ki Kelemen Hunor. „Az Európai Unióban azok az államok erősek, amelyekben a közösségeknek lehetőségük van dönteni saját ügyeikben” – fogalmazott az államelnökjelölt, aki a nyelvi jogok európai támogatását illetően bátorító példaként említette Szlovéniát, ahol nemrég fogadták el azt a törvényt, amely szerint az olasz és magyar közösségek által lakott országrészeken a szlovén nyelvvel egyenrangú a két kisebbség anyanyelve.
„A román politikusok tartsák be adott szavukat. Ne csak a magyar politikusok akarják a partnerséget, beszéljenek szolidaritásról, a román politikusok is tegyenek valamit ezért “ – hangsúlyozta Kelemen Hunor, aki az Európai Parlament néppárti román küldöttségén belüli erdélyi magyar alcsoport létrejöttének akadályoztatásáról is beszélt Csíkszeredában. Az RMDSZ politikusa úgy véli, nem csak Orbán Viktornak kellene a román politikusokban partnert keresnie, emezeknek is tenniük kellene a közös ügy érdekében, a szolidaritásért. „Theodor Stolojan, még EBA néppárti befogadása előtt megígérte, pártja támogatja EP-képviselőink kezdeményezését. Néhány hete visszahátrált és a szlovák EP-képviselőkkel együtt akadályozzák az erdélyi illetve felvidéki magyarok törekvését” – magyarázta Kelemen Hunor, aki szerint román kollégái európai hitelvesztésüket kockáztatják azzal, hogy nem tartják tiszteletben ígéretüket.
Szociális kérdésként kell kezelni, mert csak így lehet megoldani azt a feszültséget, amely nemrég tört a felszínre Csíkszentkirály és Csíkszentmárton magyar és roma lakosságának viszonyában. „Nem tekintjük magyar-roma konfliktusnak a kialakult helyzetet. Régi keletű érzékenységek kerültek a felszínre, amelyeket hatékonyan kell orvosolni” – hangsúlyozta Kelemen Hunor, majd hozzátette: a lopás, bűnözés nem nemzetfüggő.
(Tájékoztató)
2009. július 31. | Közérdekű