Ismét egy kicsit a kémeriekről

Na ugye, megmondtam  már a tavaly, hogy a kémeriek képesek lesznek hagyományt teremteni a „NÓTAEST”-ből,  és azt is előreláttam, hogy az Év Embere kitüntetést sem lehet ott egy nótaesttel elintézni, hiszen annyi ügyes, dicséretre méltó ember nevét nem lehet néhány óra alatt még felolvasni sem, így kénytelenek lesznek még sok-sok éven keresztül ezt a hagyománnyá alakuló ünnepséget nem lezárni, hanem jövőre is folytatni. Gazdasági válság ide vagy oda, a közös akaratnak és a jókedvnek nem állíthat gátat semmi.
Ezért hát, nem lepődtem meg nagyon, amikor meghívtak minket, kárásztelkieket is, erre az eseményre, megtiszteltetésnek éreztem és szívesen el is mentünk mindannyian a magyarországi testvér-településünkről, Kálozról, érkezett vendégekkel együtt.  Jó bemelegítésnek számított ez a nótaest a másnap, július 11-én tartandó közös Kémer-Kárásztelek falunapra. Kellemes hangulat fogadott a kémeri kultúrotthonban. Már ott vártak kémeri barátaink és a testvértelepüléseikről, Soponyáról és Szentpéterszegről érkezett vendégeik, akik közül már sok ismerős arc köszönt ránk.  Rusztikus , az évszaknak megfelelő díszítés, mindenhol ízléses búzakalász és napraforgó virágcsokrok, a színpadon gyönyörű élő fenyőfák …már ettől jól érzi magát az ember és érzi, hogy a házigazdák megadják a módját minden apró részletnek, odafigyelnek arra, hogy vendégeik jól érezzék magukat Kémeren. A szépen megterített asztalnál finom vacsora várta a vendégeket, a fiatalok tüsténkedtek az ínycsiklandozó étkek felszolgálásával.  A zenészek sem adták alá:szólt a nóta, népdal, operett és kabaréműsor megállás nélkül. Az előadó művészek a Nagyvárad – Velencei RMDSZ segítségével jutottak el Kémerre.  Akármerre néztem, jókedvű embereket láttam, sok-sok barátot…mert ilyenek ezek a kémeriek, ha az ember megismeri őket, mese nincs, a barátok névsora hosszabbodik minden alkalommal, és ha valaki alázatos, tisztelettudó, kedves ember társaságára vágyik ajánlom, hogy Kémeren keresse és megtalálja.
Az ünnepi est az Év Embere kitüntetésével kezdődött. Kiváncsi voltam, hogy idén a Kémerért Alapítvány kiket fog díjazni. Nézelődtem, tippelgettem, aztán eldöntöttem, hogy sosem szeretnék ilyen zsűritag lenni: két perc alatt annyi arcra rábólintottam volna, hogy döntetlenné kellett nyilvánítsam magányos döntéseimet. Azért bíztam abban, hogy a gondolataimban megszületett kitüntetettek közül néhánynak tényleg fogom hallani a nevét és bevallom, nem csalódtam. Mélázgatásaimból felébresztett Szabó Levente polgármester hangja, aki megkezdte a beszédét  aztán következtek a díjazottak méltatása a következő sorrendben:
Lőrincz Margit , aki 38 évig megszakítás nélkül a kémeri iskola matematikaszakos tanárnője volt, közben 9 éven keresztül az iskola igazgatója. A matematikát járványként ragasztotta tanítványaira , különben nem került volna ki a keze alól 4 matematika szakos tanár és 14 mérnök. A tanításon kívül minden kulturális munkában részt vett , országos versenyekre készítette fel tanítványait, mindezek nem kicsi időt vettek el tőle és családjától, de ő tette a dolgát és nem akárhogy.    Különösen büszke vagyok arra, hogy két évig  kolléganője lehettem, felnéztem rá, jólesett beszélgetni vele míg felmentünk az emeleti osztályokba tanítani, kedves, meleghangú, jóérzésű ember ,akivel jó találkozni még akkor is ,ha csak köszönésre, vagy egy bólintásra van alkalom vagy idő.
Oláhné Várdai Margit nyugalmazott magyar szakos tanárnő, aki 39 éven keresztül kitartóan ,  tisztelettel szolgált a kémeri iskolában, de szolgálata iskolán kívül is megállás nélkül folytatódott. Egy örökmozgó pedagógusnak ismerik a kémeriek akinek ereiben költői vér folyik, sok szép verset ,,faragott,, , ahogy ő mondja.  Most hallottam, hogy édesapját, a szülőfalujában, Lelén, a költőnek nevezték, édesanyja jólelkű szelíd nő volt…így már nem is csodálkozom miként lehet valaki ilyen mint Mica néni , ezekkel a csodálatos tulajdonságokkal születni kell, nem lehet megtanulni.
Török Sándor ,vállalkozó, aki Kémeren született, majd a sors messze , idegen tájakra  sodorta. Kémert nem felejtette el soha, rendszeresen hazajár és házat is vásárolt Kémeren, hogy igazából otthon lehessen. A Kémerért Alapítvány alapító tagja, autóbuszt adományozott a falunak amivel sok éven keresztül megoldották a gyerekek és a lakosság szállítását  Nyugdíjas korára haza szeretne telepedni és a köz javát szolgálni ezután is amennyire erejéből csak telik.
Szoboszlai Attila , született 46 éve Kémeren és ma is ott él, ahogy János Irén tanárnő mondta a ,,konok, kemény, de érzékeny kémeriek között,,. Kémia-fizika szakos tanár, jó irodalmi érzékkel és szeretettel megáldva . Tanít, irodalmi köröket vezet, különböző szervezetek és alapítványok alapító tagja, elnöke, Kémert népszerűsíti több kiadványban, több mint ötven nyertes kulturális pályázatot állított össze,  és sorolhatnám még sok oldalon keresztül sokoldalúságát, munkásságát, és mindazt amiből lépten-nyomon kiderül, hogy szülőfaluja ott van mindenekelőtt és ,ahogy én Attilát ismerem, ott is lesz mindig. Tizenhat évig Kémer polgármestere volt. A kezébe került a falu mint toprongyos,  ráncos öregasszony és Attila kecses, bársonyos arcú  fiatal lányt varázsolt belőle . Ezért  Attilát, ha lehetne , én  a múlt és a jövő emberének nevezném , mert Ő ilyen.
Közben folytatódott a nótaest, és amint már megtapasztalhattuk a Kémerért Alapítvány és Kémer község önkormányzata ismét kirukkolt egy 189 oldalas könyvvel , aminek frappáns címet adtak: Kémeri falukönyv 2009-ből. Szerzőit nem sorolom fel, 31-en vannak. Tessenek elolvasni!  Olyan mint egy emlékfüzet, amibe sok ember beleírt valamilyen emléket, verset , beleragasztott egy fényképet…ebben is emlékek, versek és fényképek  vannak Kémerről, kémeriekről, kémeriektől és Kémerhez kötődőktől . Fontos és érdekes pillanatok, dolgok  vannak leírva Kémer közelmúltjáról és jelenéről, népszokások, hagyományok, statisztikák, olyan eredeti írások, ahogy Szabó Levente polgármester mondta, amik a világhálón nem megtalálandók.
Szép este volt kedves kémeriek, köszönet érte minden kárásztelkitől… hívjatok meg jövőre is!

Faluvégi Róza

2009. július 17. | Vidékeink