2009. július 17.
Vállalkozók találkozója
A két ikerközség, Kémer és Kárásztelek közös falunapjai szombaton reggel a kárásztelki művelődési házban kezdődtek a két településen működő, illetve az innen elszármazott vállalkozók találkozóján. Mintegy 50 vállalkozó gyűlt össze ismerkedni egymással. Sokan az innen elszármazottak közül Nagyváradon, Kolozsváron vagy akár Magyarországon lettek sikeresek. tovább »
2009. július 17. | Címlap |
Vasárnap a polgármesteri hivatal felavatása és testvértelepülési szerződés aláírása (amelyet Adony és Szilágycseh polgármestere látott el kézjegyével) után az új polgármesteri hivatal előtt felállított színpadon Varga András polgármester köszöntötte és díszoklevéllel meg egy kis ajándékkal üdvözölte azt a 17 házaspárt, akik ebben az évben önneplik arnylakodalmukat. tovább »
2009. július 17. | Címlap |
A Román Felsőoktatási Minőségbiztosítási Ügynökség (ARACIS) 2009. július 9-én engedélyezte, hogy a Sapientia Erdélyi Magyar Tudomány-egyetem marosvásárhelyi helyszínén két új szakot indítson. Ennek értelmében a Sapientia EMTE Műszaki és Humán-tudományok Kara a már meglévő hét szak mellett az újonnan induló Távközlés valamint a Számítógépes művelettervezés és gyártásirányítás szakokra is felvételit hirdet. tovább »
2009. július 17. | Közérdekű |
A cím magyarázata előtt nem árt felidézni korábbi évtizedek eseményeit. Főleg ősszel és a megyehatárokon állították le a személygépkocsikat fölötte kíváncsi milicisták. A csomagtartó tartalma érdekelte őket, ugyanis néhány tíz kiló hús, kenyér és más élelmiszer szállítása halmozásnak számított. Legjobb esetben visszatérítették a szállítmányt, ha nem kobozták el. tovább »
2009. július 17. | Aktuális |
Az elmúlt hét végén sztrájkoltak a piaci árusok. Szombaton délelőtt, csúcsidőben, tíz óra körülig nem árultak semmit, így tiltakoztak a polgármesteri hivatal tervezett intézkedései ellen.
Radu Căpâlnaşiu polgármester régóta hangoztatja, hogy át kell szervezni a piacot, meg kell szüntetni az európai normáknak nem megfelelő civilizálatlan körülményeket. A polgármester szerint egyébként sincs sehol a város központjában zöldséges piac. (Ezek szerint nem járt sem Kolozsváron, sem Brassóban, sem Nagybányán vagy Szatmáron…) tovább »
2009. július 17. | Aktuális |
Aratás után gyakori jelenség a tarló- és bozótégetés, ami sok veszélyt rejt magában. Nem csak az ellenőrizetlenül hagyott tűz harapózhat el, veszélyeztetheti az erdőket, de az országút menti tűz és füst a közlekedés biztonságát is veszélyezteti. A tarlóégetés mellett a nyáron mintegy 123 vidéki szeméttelepet kell felszámolni, és az önkormányzatok is hajlanak arra, hogy ezt is tűzzel emésszék fel.
A Szilágy Megyei Környezetvédelmi Felügyelőség felhívásban figyelmezteti a lakosságot arra, hogy kizárólag hatósági engedéllyel lehet tarlót vagy szeméttelepet felgyújtani. Engedély hiányában 3.000 lejtől 6.000 lejig terjedő büntetést róhatnak ki magánszemélyekre. A jogi személyű szabálysértő 25.000-től 50.000 lejig terjedő büntetéssel sújtható.
A környezetvédelmi felügyelőség ellenőrei gyakrabban járőröznek a közeljövőben, és büntetik a szabálysértőket.
Az érvényben lévő szabályzat szerint kizárólag növényvédelmi karantén esetén kérhető engedély a felégetésre. Ebben az esetben be kell mutatni a növényvédelmi hatóság igazolását, amely indokolja a felégetést, és be kell szerezni az illetékes polgármesteri hivatal beleegyezését is. Ilyen kérés az idén nem érkezett a környezetvédelmi felügyelőséghez.
J.L.
2009. július 17. | Aktuális |
Miután a bíróság visszahelyezte tisztségébe a leváltott szilágysági mezőgazdasági igazgatókat, most a kifizetési ügynökség menesztett igazgatói is pert nyertek a minisztériummal szemben.
Szeredai Gyöngyi igazgató és a liberális Vaida Béla aligazgató bíróságon támadta meg a minisztérium határozatát, és a bíróság helyt adott a keresetnek. Hatályon kívül helyezte a minisztériumi döntést, és visszahelyezte tisztségükbe a korábban menesztett igazgatókat. Ilie Sirbu mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszter Nagybányán nyilatkozta, hogy 19 megyében támadták meg a bíróságon a minisztérium határozatait, mind a 19 esetben a bíróság a minisztérium döntését minősítette törvénytelennek. A miniszter szerint a menesztett igazgatók visszakerülnek tisztségükbe, de csak addig, amíg találnak más törvényes lehetőséget menesztésükre.
A minisztérium még áprilisban döntött 18 központi és 42 megyei igazgató menesztéséről azzal az indokkal, hogy nem fizették ki a területalapú támogatásokat.
(hírszerk)
2009. július 17. | Aktuális |
Nem támogatja az RMDSZ elnökjelöltjét a Székely Nemzeti Tanács. Izsák Balázs elnök közleményében arra buzdítja híveit, hogy érvénytelen szavazatot adjanak le.
Szerinte ez azt üzenné a román államnak, hogy a székelyek csak akkor fognak ténylegesen részt venni a szavazáson, ha meg lesz a törvényes feltétele annak, hogy Székelyföldnek is tényleges elnököt válasszanak.
(hírszerk)
2009. július 17. | Aktuális |
A Remény Missziója Egyesület koncert turnét 16 éve rendezik meg Romániában; Zilahon idén július 12-én, vasárnap tartottak műsort a városi stadionban. Társszervezők voltak a helybeli három román valamint a magyar baptista gyülekezet mellett a pünkösdista felekezet. Az idei turné során a zenész, énekes előadók június 21. és július 21. között két tucatnál több romániai város művelődési házaiban, sportcsarnokban, parkokban, stadionban lép(t)nek fel, köztük Kolozsvárt, Aradon, Nagyváradon, Brassóban, Tordán, Temesvárt, Vajdahunyadon. tovább »
2009. július 17. | Vidékeink |
Közönségsikert aratott gálaműsorral ért véget Szilágycsehben a Zsibai tánctábor a múlt hét végén a még felújítás alatt álló városi művelődési házban.
Meghiúsult az eredeti elképzelés, miszerint a táncosok szabadtéri színpadon lépjenek fel több száz fős közönség előtt. Jóllehet nagybányai céggel egyeztek meg szabadtéri színpad felállításáról, az csak a városnapok előestéjén készült el, állítólag a szállító jármű meghibásodása miatt. tovább »
2009. július 17. | Vidékeink |
A Szilágycsehben évente megrendezés-rekerülő „Zsibai” Nemzetközi Népzene- Néptánc- és Kézműves Tábor színjátszó altáborában már évek óta foglalkozunk a diákszínjátszókkal foglalkozó pedagógusok továbbképzésével, felkészítésével. Az altábor oktatóiként (Bessenyei István színművész, Szatmárnémeti és Nagy István versrendező, Budapest) úgy láttuk, hogy nagy szükség van mind a színjátszók, mind a pedagógusok ismereteinek bővítésére rohanó és befelé forduló világunkban. A színpadi neveléssel lehetőség van a diákok motiválására, nevelésére, önismeretük, képességeik, kreativitásuk fejlesztésére, anyanyelvük ápolására. tovább »
2009. július 17. | Vidékeink |
A kémeri versenyre 32 minta érkezett. 25 Kémerről és hét mintát hoztak a kárásztelkiek és a kálóziak közösen.
A kémeriek erre az alkalomra külön palackot szereztek be, elegáns, vékony, magas üvegeket. Külön címkét is rendeltek a nyomdától, amelyen az üveg nyakán lévő feliraton szerepel: Kémer 1320 (írásos említésének éve). A címkén pedig: Kisüsti gondűző.
Az eredményhírdetésre csak a zsűri kijózanodása után került sor.
A zsűri szerint a legjobb pálinkát Szabó Zoltán kémeri gazda főzte. A második hely a kárásztelki Dobai Bélának jutott.
A zsűri két harmadik díjat osztott ki a kálózi Krall Andrásnak, és a Kémeri Debrenti Lászlónak.
2009. július 17. | Vidékeink |
Az erdélyi Szilágycseh zsongó fesztiválváros képét mutatta július 11-én. A nyolcezres városka főterét lezárták a forgalom elől, ide árusok, bazárosok, telepedtek, csapolták a sört, sült a mititéj, nagy fazekakban főtt a kukorica. És a főtéren ott állt a hatalmas színpad, amin szinte folyamatosan váltották egymást a zenekarok, tánccsoportok. tovább »
2009. július 17. | Vendégoldal |
Na ugye, megmondtam már a tavaly, hogy a kémeriek képesek lesznek hagyományt teremteni a „NÓTAEST”-ből, és azt is előreláttam, hogy az Év Embere kitüntetést sem lehet ott egy nótaesttel elintézni, hiszen annyi ügyes, dicséretre méltó ember nevét nem lehet néhány óra alatt még felolvasni sem, így kénytelenek lesznek még sok-sok éven keresztül ezt a hagyománnyá alakuló ünnepséget nem lezárni, hanem jövőre is folytatni. Gazdasági válság ide vagy oda, a közös akaratnak és a jókedvnek nem állíthat gátat semmi. tovább »
2009. július 17. | Vidékeink |
Szép reggelre virradtunk július 11-én. Isten velünk volt, meghallgatta fohászunkat, nem esett az eső és elindultunk a kárásztelki templomkertbe a frissen elkészült I. és II. világháborúban elesett kárásztelki hősök tiszteletére emelt turulmadaras emlékmű szentelésére. tovább »
2009. július 17. | Vidékeink |
Ecaterina Andronescu tanügyminiszter megvonta a Spiru Haret és Petre Andrei magánegyetemek működési engedélyét. A döntés ötvenhatezer diákot érint, és azok sem kaphatnak diplomát, akik az idén fejezték be tanulmányaikat.
A két egyetem nem szerepel a hazai felsőoktatási intézmények működését engedélyező és szabályozó kormányhatározatban, így az ott kibocsátott okleveket sem hitelesíti az Oktatási és Kutatási Minisztérium. A tanügyminiszter rögzítette az egyetemekkel kapcsolatos minisztériumi kifogásokat, és kilátásba helyezte a két egyetem felszámolását.
2009. július 17. | Információ |