2009. június 12.
Szilágy Megye Tanácsa, a Zilahi Történelmi és Művészeti Múzeum valamint a kolozsvári Erdélyi Etnográfiai Múzeum közös rendezésében nyitották meg a Szilágysági fazakas központok elnevezésű kiállítást június 3-án. A múzeum emeleti nagy kiállító termét viszont nem töltötték meg a népi kerámia közszemlére tett tárgyai. tovább »
2009. június 12. | Közérdekű |
Minden eddiginél alacsonyabb volt uniós szinten a részvételi arány a mostani európai parlamenti (EP-) választásokon - derül ki az EP honlapján közzétett adatokból. tovább »
2009. június 12. | Közérdekű |
A jobboldali szavazók a válságban sem fordultak el a jobboldali kormánypártoktól
A jobboldal megerősödéséről, a baloldal megosztottságáról tanúskodnak az európai parlamenti (EP-) választások első felmérései, illetve részeredményei - állapította meg vasárnap délután újságírói érdeklődésre a brüsszeli székhelyű Európai Politikai Központ elemzője.
Megjegyezte, hogy “normális esetben” az európai parlamenti választásokon a szavazók “figyelmeztetést intéznek” az éppen regnáló kormánypártokhoz, legyenek azok bármilyen színűek, most azonban a jelek szerint ez nem érvényesül. Mint hozzátette, az eddigi jelzések alapján a baloldal csak Görögországban és Portugáliában könyvelhet el sikereket.
2009. június 12. | Közérdekű |
Nem véletlenül írtuk ki, hogy június 7-e a magyar összefogás napja, mert a politikusok kezet nyújthatnak egymásnak, és ez egy rendkívül fontos gesztus, de az összefogást maguknak a magyaroknak kell megvalósítaniuk. tovább »
2009. június 12. | Címlap és Közéletünk |
Tőkés László püspök, EP-képviselő, a Magyar Összefogás Listájának vezetője vasárnap, 2009. június 7-én reggel fél nyolc után pár perccel Szilágyi Zsolt EMNT-alelnök kíséretében a nagyváradi 112-es szavazókörzetben járult a szavazóurna elé. tovább »
2009. június 12. | Címlap és Közéletünk |
Az elmúlt hét végén az Európai Unió 27 tagállamában egyszerre tartották meg a választásokat.
Szilágy megyei eredmények
A Szilágy Megyei Választási Iroda hétfői közleménye szerint a megyében 201.680 szavazati jogú állampolgár szerepelt a névjegyzékben. Szavazott 76.951, ez jóval az országos átlag fölött van, a megyei 40,10%-kal. Ezzel az eredménnyel a megye országosan az 5. helyen szerepel Teleorman, ilfov, Hargita, és Mehedinti megye mögött. Igaz, mintegy 2.117 érvénytelen szavazatot is jegyeztek. tovább »
2009. június 12. | Címlap és Közéletünk |
Tisztelt Honfitársaim!
Kedves Testvéreim!
Hajdanán háborúkban és csatákban dőltek el a küzdelmek. Istennek hála, manapság nem kell a csatatérre küldeni fiainkat – hogy vérüket ontsák –, békés küzdelmeink tétje viszont épp olyan nagy, mint egykoron volt a háborúké. tovább »
2009. június 12. | Közéletünk |
Szilágycsehi Városi Művelődési Ház
Szilágy Megyei Hagyományőrző Központ
Berekenye Ifjúsági Társaság
Felhívás néptánc és színjátszó táborozásra
Nyolcadik alkalommal szervezzük meg Szilágycsehben a Zsibai elnevezésű hagyományos néptánctábort. Az elmúlt években nagyszámú gimnazista és középiskolás fiú, lány vett részt táborunkban, 2008-ban például 250 szilágysági valamint magyarországi fiatal. tovább »
2009. június 12. | Vidékeink |
A magyar rovásírás a magyarság történelmi, kulturális emléke, amelynek eredete a régmúltba nyúlik vissza. Mára gyakorlatilag már teljesen kiszorult a használatból, mégis érdemes foglalkozni vele. Ősi örökségünk, ezért védelmet igényel az elfeledéstől, hiszen mint a régi idők írása, dacolva az idő múlásával, még mindig korszerű ékessége nyelvünknek. tovább »
2009. június 12. | Vidékeink |
Melyik iskolai / óvodai vezető nem lenne elragadtatva, ha az általa vezetett intézmény és az intézményhez tartozó terület kifogástalan kinézetű, modern és megfelel az európai szabványoknak?
Ezen gondolatok közepette, a Szilágyperecseni Napközi Óvodában, az elmúlt évi költségvetésből (amelyet sokkal inkább jellemez a „bő” kifejezés, mint az ideit) járólapok lettek beszerezve, az óvoda udvara egy részének és a járda kikövezésének céljából 80 négyzetméter területen. tovább »
2009. június 12. | Vidékeink |
Emléktáblát avattak Zilahon Szentháromság vasárnapján a római katolikus templomban az Istenháza 125-ik évfordulóján. tovább »
2009. június 12. | Vidékeink |
Kerek évforduló volt egyben a Szilágysági gyerek vagyok elnevezésű megyei népdal-vetélkedő: ebben az évben huszadik alkalommal tartották meg a rendezvényt. A vándorrendezvénynek is mondott verseny házigazdája Szilágyperecsen volt június 6-án. Hagyomány, hogy minden év júniusa első hetének végén találkoznak a vetélkedő népdalénekesek. Zilahon kívül színhelye volt például Szilágycseh, Kraszna, Szilágysomlyó, Szilágysámson az elmúlt esztendőkben tovább »
2009. június 12. | Művelődés |
Meggyőződésünk, hogy könyvek adományozása, a közösség szolgálatát végző könyvtárak támogatása nemes és jövőbe tekintő cselekedet. tovább »
2009. június 12. | Művelődés |
A választások előtt, a kampányban a Magyar Polgári Párt elnöksége közleményében azt ajánlotta tagjainak és szimpatizánsainak, hogy ne vegyenek részt a kampányban, ne menjenek el egyetlen rendezvényre sem, és ne menjenek el szavazni. tovább »
2009. június 12. | Aktuális |
“Egy újonnan megjelenő koalíció vagy frakció lehet a negyedik legnagyobb európai parlamenti erő, amit a brit konzervatív párt a cseh, valamint a lengyel megfelelőjével alkotna, de ez még nem biztos a frakció szabályzatok miatt, és úgy néz ki, hogy a zöldek megtartották eddigi pozíciójukat” - mondta el az EP-választások részleges eredményeinek alapján Horváth Réka EU-szakértő. tovább »
2009. június 12. | Aktuális |
Az RMDSZ európai parlamenti képviselői nem fognak beleegyezni, hogy George Becali belépjen az EP Európai Néppárt frakciójába, mivel ez „a PRM színeiben” indult a választásokon, jelentette ki Markó Béla RMDSZ-eknök kedden. tovább »
2009. június 12. | Aktuális |
A nem hivatalos végeredmény szerint a Smer kormányzó párt megszerezte a szavazatok 32,1 százalékát. A harmadik helyen a Magyar Koalíció Pártja (MKP) végzett 11,33 százalékkal.
A szavazatok alapján a 13 szlovákiai EP-mandátumból öt a Smer kormányzópárté, (…) a Magyar Koalíció Pártját az EP-ben a következő öt évben Bauer Edit és Mészáros Alajos fogják képviselni, közülük Bauer Edit eddig is európai képviselőként dolgozott. A magyar pártra összesen 93.750 ember szavazott. A választási részvétel 19,83 százalékos volt, nagyjából 3 százalékkal magasabb az öt évvel ezelőttinél (16,9).
2009. június 12. | Aktuális |
A magyar választók megértették a szolidaritás üzenetét, az összefogás rendeltetését, célját, így sikerült az RMDSZ-nek ilyen előzménytelen, közel 9%-os eredményt elérnie az európai parlamenti választásokon - jelentette ki keddi, bukaresti sajtótájékoztatóján Markó Béla szövetségi elnök. Hozzátette, ennek a felismerésnek köszönhető a nagyon jó eredmény, amely a romániai magyar közösség erejét, a magyar választók fegyelmezettségét bizonyítja, akik nagyarányban járultak az urnák elé. A szövetségi elnök rámutatott, a választások eredményeként az RMDSZ hat megyében (Hargita, Kovászna, Maros, Bihar, Szatmár és Szilágy) a legerősebb politikai alakulat. Szerinte ez az eredmény, de más megyéké is, tulajdonképpen határozott válasz a kormány intézkedéseire, arra, hogy tovább folytatódik a magyar intézményvezetők eltávolítása a dekoncentrált hivatalokból. tovább »
2009. június 12. | Aktuális |
A romániai magyarság példaadóan kiállt az összefogás mellett, ez erőt és hitet ad a további munkához – értékelte az exit-poll eredményeket Winkler Gyula, az RMDSZ európai parlamenti képviselője vasárnap este, aki megköszönte a magyar közösségnek, hogy a tulipánt választotta. tovább »
2009. június 12. | Aktuális |
Azok az erdélyi magyarok szavaztak ránk, akik belátják, hogy ez nemcsak állampolgári kötelesség, hanem egy rendkívüli alkalom, amikor beleszólhatnak a saját sorsukba, a Kárpát-medencei magyarok és Európa sorsába is – mondta el lapunknak Sógor Csaba EP-képviselő tegnap délután, a vasárnapi részeredmények ismeretében, majd megígérte, hogy azokért is dolgozni fognak, akik otthon maradtak. tovább »
2009. június 12. | Aktuális |
Következő »