Felhívás
Tisztelt szilágysági magyar választók!
Június 7-én Romániában és az Európai Unió tagállamaiban európai parlamenti választásokat tartanak.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács tovább »
Tisztelt szilágysági magyar választók!
Június 7-én Romániában és az Európai Unió tagállamaiban európai parlamenti választásokat tartanak.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács tovább »
Kúnius 7-én kizárólag érvényes személyi igazolvánnyal lehet szavazni, bárhol az országban.
Ellenőrizze idejében személyi igazolványának érvényességi határidejét! tovább »
Mivel a június 7-i európai parlamenti választásokon a polgárok lakóhelyüktől függetlenül bárhol szavazhatnak, a kormány sürgősségi rendelettel módosította az EP-választást szabályozó törvényt, hogy mega-kadályozza a voksturizmust, és ezáltal a választási csalást.
Emil Boc miniszterelnök bejelentette, a pótlistákra jelentkezők személyazonosságát egy speciális szoftver segítségével az illető állandó lakhelyének számító településen ellenőrzik. Az Állandó Választási Hatóság azonnal be tudja majd azonosítani azokat, akik két szava-zókörzetben is voksoltak, ezért pedig börtönbüntetést szab ki a törvény.
Június 8.
* Szent Medárd püspök napja. Medárd püspök, a szegedi nép ajkán Merdád, Merdádus (†560) napjához szerte Európában időjárási regulák fűződnek, amelyek évszázados megfigyeléseknek a szent nevenapjához kapcsolt, népszerűen megfogalmazott eredményei. Ha most esik az eső, akkor a következő negyven napon hasonló lesz az időjárás. Megfordítva is: ha nem esik, akkor negyven napos szárazság következik. A negyven egyébként bibliai szent szám. Utólag költött mondai magyarázat szerint egy pajkos táncoló társaság nem hallgatott a szent püspök jámbor intelmeire. Ezért Medárd imádságára negyven napos eső mosta szét őket. Szent Medárdnak – mint már Katona Lajos is megjegyzi semmi köze a regulához. A kalendáriumban a szentek ünnepe szerint igazodó néphagyomány azonban a megfigyelt időszak időjárásának kezdetét az ő nevéhez kapcsolta. (Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium, részlet) tovább »
2009. június 05. | Közérdekű |
Kedves Színjátszó Barátaink!
Az idén immár tizenegyedik alkalommal szervezzük meg a Partiumi Diákszínjátszó Fesztivált, a PADIF-ot. tovább »
2009. június 05. | Közérdekű |
“Európai Uniós vállalkozói ismeret és tudástranszfer” címmel 2009. június 15-16-án, Szilágybagoson a Polgármesteri Hivatalban, képzést szervez a magyarországi Puskás Tivadar Közalapítvány és a romániai eTransylvnaia Egyesület. tovább »
2009. június 05. | Közérdekű |
„Ha meglesz a politikai akarat, őszre új törvény szabályozza a nagy építkezések utáni kártérítéseket” – nyilatkozta Cseke Attila pénteki sajtótájékoztatóján, Nagyváradon. Az RMDSZ Bihar megyei szenátora elmondta, 23 cikkelyből álló teljesen új tervezetről van szó, amely eddig szabályozatlan területre vonatkozik. A törvény értelmében, kártérítést kaphatnak azok, akik egészsége károsult vagy ingatlanja megrongálódott a szállítási infrastruktúra építésekor. tovább »
2009. június 05. | Közéletünk |
Már több mint 3.000 aláírás gyűlt össze a kolozsvári magyar feliratokért
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség önkénteseinek sikerült 3 nap alatt 3036 aláírást összegyűjteniük az állampolgári kezdeményezésű helyi határozat-tervezet benyújtása érdekében, amely a valós többnyelvűséget, alkalmazását célozza meg. tovább »
2009. június 05. | Közéletünk |
Június 7-e legyen munkanap az erdélyi magyarságnak - Sógor Csaba Sepsiszentgyörgyön tovább »
2009. június 05. | Közéletünk |
Nő a garantált minimálbér
A garantált minimálbér júliustól történő 15 százalékos megemeléséről fogadott el sürgősségi rendeletet a kormány – jelentette be Emil Boc kormányfő a kormányülést követően, az esti órákban. tovább »
2009. június 05. | Közéletünk |
Aki csak várakozik, és nem cselekszik, aki csak bírál, de nem javasol megoldást, az nem fog eredményt elérni. Most nyílik lehetőség a változtatásra, tudnunk kell, hogy milyen Európai Uniót akarunk, hogy jó irányba befolyásolhassuk az átalakulást”
„Az erdélyi magyar érdek a gazdasági felemelkedéshez, a régiók fejlesztéséhez kötődik, külön oda kell figyelnünk a romániai magyar középosztály megerősítésére, mert így lehet közösségünk versenyképes” – mutatott rá Winkler Gyula szombat délután a nagybányai lakossági fórumon, ahol beszámolt az elmúlt másfél év tevékenységéről, és ismertette a jövő kihívásait. tovább »
2009. június 05. | Vidékeink |
Zilahon (Zillenmarkt) a Német Demokrata Fórum (NDF) szervezésésben május 30-án tartották meg a hagyományos majális ünnepet. A Maifest résztvevői a belvárosban, az Ifjúsági Park bejárata előtt gyülekeztek, miközben Szatmár megyei Kálmánd község fúvószenekara térzenével szórakoztatta a közönséget. A gyülekezőhelyről vonultak az NDF székházáig, több csoport sváb népviseletben. Az ünnepségen zilahiakon és az említett kálmándiakon kívül Szatmárnémetiből és Nagyváradról is érkeztek vendégek, a két utóbbi városból néptánc- csoportok is felléptek a program során. tovább »
2009. június 05. | Művelődés |
,,Többet megtudsz másokról egy óra játék, mint egy év beszélgetés alatt….”
( Platón)
Gyermeknap alkalmából népes társaság gyűlt össze iskolánkban: Piroska, Hófehérke, Csipkerózsika, Erős János, Csipike, Kukucsi, Tipetupa, Lúdas Matyi, Döbrögi, Kolontos Jankó, Habakuk, Búbocska s még sorolhatnám: volt ott házsártos feleség, becsapott ördög, dali legény csákóstól, szegény legény szamarastól, még bohóc is beszélő pincsivel… Ott tülekedtek mind a zsúfolt díszteremben, mint megannyi kis színes csoda, megidézve a mesevilág, a gyermekvilág és gyermeklélek ragyogó fényét. tovább »
2009. június 05. | Művelődés |
A néprajz tanszéken az országban elsőként indul művelődésszervező képzés, mert a kulturális örökség védelmével és kulturális események szervezésével az esetek többségében nem megfelelően képzett szakemberek foglalkoznak.
Hét szakkal bővül a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem magyar nyelvű képzéskínálata a következő tanévtől. A vallástudományi, zenepedagógiai, információmérnöki, múzeológiai és társadalommarketing szakok mellett új képzéseket indít a Bölcsészettudományi Kar is. tovább »
Az idei csíksomlyói búcsú egyébként egybeesett a gyulafehérvári püspökség alapításának ezredik, illetve a ferences rend fennállásának 800. évfordulójával.
„E legfontosabb vallásos lelki célt szem elől tévesztik azok a résztvevők, akik a búcsún való megjelenést egyfajta nemzeti bulinak tekintik, vagy politikai pártok, csoportok zászlóival, különböző egyenruhákban igyekeznek tüntetőleg felvonulni. Ne is beszéljünk a táltos pogány-magyar vallás csoportjainak tüntető megjelenéséről, felvonulásáról” tovább »
A május 22-én, Debrecenben elfogadott új egyházalkotmány jelentősségéről fejti ki álláspontját a lap címoldalán Csűry István helyettes püspök. Részlet az interjúból: „A közös alkotmány elfogadása jelentős lépés lehet a kedvezőtlen jelenségek megfékezésében. Természetesen hangsúlyoznunk kell, hogy nem elég elfogadnunk a közös dokumentumot, hanem szükséges azt szüntelen kitartással, munkával, erővel és szeretettel betöltenünk, érvényét kiteljesítenünk.” Ugyanott Csohány János vezércikke olvasható a trianoni diktátumról. tovább »
2009. június 05. | Aktuális |
Öregedéskutatók szerint azért öregszünk, mert szervezetünkben apránként egyre több méreganyag és egyéb nemkívánatos anyagcsere melléktermék halmozódik fel.
A legtöbb szakember egyetért abban, hogy a fiatalság egyik kulcsa az egészséges táplálkozás. De egyáltalán miért öregszünk? Kulcskérdés!Összegyűjtöttük azokat a nem csak egészséges, de finom ételeket, amelyek segítenek! tovább »
2009. június 05. | Címlap és Kaleidoszkóp |
Az átlagember napi 12-20 gramm sót fogyaszt, holott a szervezet ennek csupán a felét viseli el, a vesék ugyanis huszonnégy óra alatt mindössze 5-7 grammot választanak ki. A felesleges molekulákat a sejtnedvek magukba zárják - ettől pedig az egekbe szökik a vérnyomás. tovább »
2009. június 05. | Kaleidoszkóp |
A nevetés a legjobb gyógyszer!
Egyes kutatások szerint a nevetés pozitív fizikális változásokhoz vezethet, így javítja az általános egészségügyi állapotunkat is. A Loma Linda Egyetem kutatói a nevetés gyógyító hatását demonstrálták nemrég egy dupla vak tanulmány keretében. tovább »
2009. június 05. | Kaleidoszkóp |
,,Egy 1992-es 2000 Opel Astra motorkód C20XE benzines gépkocsi tulajdonosa vagyok, melyben sajnos motort kell cserélni, gondoltam, ha vásárolnék egy motort a bontóból talán olcsóbb lenne, mint a motor javítása. Mivel ezek a munkálatok komoly anyagi kiadássokkal járnak, arról szeretnék érdeklődni, hogy kb. mennyibe kerülhet a motor és a motor cseréje, ugyanakkor szeretnék egy helytálló szakvéleményt a bontóból vásárolt motor élettartamával kapcsolatban is. Véleményt kértem egy ismerős szerelőtől, és a válaszában hangsúlyozta, hogy ő nem újítgatna, nem javítana, mert a felújított javított motor sose lesz olyan jó, mint volt, mert ha egyszer megbontanak egy motort, az rossz lesz és kész. Kiegészítő kérdésem: igaza van-e a szerelőnek?” tovább »
2009. június 05. | Kaleidoszkóp |