2009. május
Azok az idős holland urak, akik naponta fél pohár bort ittak, átlagosan öt évvel tovább éltek, mint azok, akik egyáltalán nem fogyasztottak alkoholt - a négy évtizedes vizsgálat eredményeit a Journal of Epidemiology and Community Health szakfolyóirat közölte. tovább »
2009. május 22. | Életmód |
Anyák és lányaik korosodva egyre gyakrabban veszekednek
A szülők és felnőtt gyermekeik konfliktusai a kor előrehaladtával súlyosbodnak - derül ki egy amerikai kutatásból. tovább »
2009. május 22. | Életmód |
Mezítlábas nyár - egészséges vagy veszélyes?
Sokan szeretünk nyáron mezítláb járni-kelni, amennyit csak lehet. Sőt, ha lúdtalpa van, még ajánlatos is alkalmanként mezítláb sétálni. Mégis vigyáznunk kell, mert ez növeli a sérülések kockázatát - könnyen szerezhetünk vágott, szúrt sebeket, sőt, növekszik a fertőzés veszélye is. tovább »
2009. május 22. | Életmód |
Ha munkahelyről van szó, manapság az jut mindenki eszébe, hogy legyen egyáltalán. Pedig válság ide vagy oda, az lenne az ideális, ha minden munkahelyen felhívnák a dolgozók figyelmét az egészség fontosságára, és tennének is érte. tovább »
2009. május 22. | Életmód |
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség azt követeli a kormánytól, hogy hagyjon fel az intézményvezetők etnikai és politikai alapú eltávolításával. Kéri továbbá a központosítás folyamatának beszüntetését, a decentralizáció nevében. tovább »
2009. május 22. | Címlap és Fórum |
- Az RMDSZ változatlanul folytatja a tiltakozást a kormány azon meggondolatlan döntése ellen, amellyel lefejezte a dekoncentrált intézményeket, leváltva ezzel az ezek élén álló magyar nemzetiségű szakértőket – hangzott el Markó Béla szövetségi elnök heti, bukaresti sajtótájékoztatóján. Elmondta, legközelebb pénteken, Csíkszeredában szervez tiltakozó megmozdulást az RMDSZ, amelyen ő maga is részt vesz, de az Európai Unió nagyköveteivel folytatandó megbeszélésén is jelezni fogja az RMDSZ álláspontját a kérdéssel kapcsolatban. tovább »
2009. május 22. | Fórum |
Az autózás iránt érdeklődők száma nap mint nap növekvőben van, ezért a megfelelő gépjármű kiválasztása a legtöbb kezdő autósnak nem kis problémát jelent, hogy miből és mennyi idő alatt fogják összerakni a választott új vagy használt gépkocsi vétel árát, mivel a gépkocsi üzemben tartása is komoly havi összegeket tesz ki. Írásunkban szeretnénk néhány jó, használható tanácsot nyújtani olvasóink számára, melyeket minden bizonnyal hasznosítani tudnak, amikor a gépkocsi kiválasztására és megvásárlására kerül sor. tovább »
2009. május 22. | Kaleidoszkóp |
Istenhez fordulni olyan, mint amikor valaki a barátjával beszélget - ezt állapította meg Uffe Schjodt dán kutató, az aarhusi egyetem tanára.
A New Scientist című tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint egy imádságban nincsen semmi misztikus. tovább »
2009. május 22. | Kaleidoszkóp |
Az „Öreg Hölgy” szurkolói nem örülnek a világbajnok hátvéd visszatérésének.
Az olasz Juventus csapata kedd délelőtt hivatalosan is bejelentette, hogy a következő idényben a csapatot erősíti majd a Fabio Cannavaro, a spanyol Real Madrid világbajnok hátvédje. A 35 esztendős védőnek idén nyáron lejár a szerződése a királyi gárdánál, akik a továbbiakban nem tartottak igényt a játékára, így ő ingyen térhet vissza korábbi egyesületéhez. tovább »
2009. május 22. | Sportvilág |
A ManU megszerezte történelme 18. bajnoki címét, ezzel utolérve a Liverpoolt. tovább »
2009. május 22. | Sportvilág |
A torinói klub vezetősége elégedetlen a csapat eredményeivel, ezért menesztette a római trénert. tovább »
2009. május 22. | Sportvilág |
A minimálbér fejlesztését és új munkahelyek létesítését követelik a szakszervezeti tömbök. Főként ezeket a témákat érintik a munkaügyi miniszterrel és a magánszféra képviselőivel folytatott megbeszélésen. tovább »
2009. május 22. | Információ |
Negyedik alkalommal szervezi meg a Román Bőrgyógyászok Társasága május 25-én az Euromelanoma Day-t, azaz a melanóma diagnosztizálásának európai napját, melynek keretében bőrrák ellenes kampányt is indítanak. Az “egy foltocska véget vethet az életednek, egy vizsgálat azonban megmentheti azt” szlogenű kampánnyal a bőrrák megelőzésére és korai felfedezésére hívják fel a figyelmet. tovább »
2009. május 22. | Információ |
Válságnemzedéknek nevezik a 2008-2009-es tanévben egyetemi tanulmányaikat befejező diákokat. tovább »
2009. május 22. | Információ |
A héten Washingtonban elemezte a Nemzetközi Valutaalap ügyvezető tanácsa Románia hiteligénylő szándéknyilatkozatát, amelyet Bukarest tíz napja küldött el a hitelintézetnek jóváhagyásra. A szándéknyilatkozat Románia gazdasági programját tartalmazza azokkal a vállalásokkal, amelyekben a kormány és az IMF szakértői március 24-én megegyeztek a 12,95 milliárd dolláros hitel fejében.
A kölcsön első része, mintegy ötmilliárd dollár a jóváhagyás után azonnal Románia rendelkezésére áll majd. tovább »
2009. május 15. | Információ |
A Moldován Lajos Kulturális Alapítvány Kuratóriuma az idén is megszervezi a Matematika Emlékversenyt .A középiskolásoknak (9.-12. osztályosok) a versenyt 2009. június 5-én 15 órakor, és az általános iskolásoknak (5.-8. osztályosdok) 2009. június 6-án 9 órakor rendezzük a Zilahi Református Wesselényi Kollégiumban. tovább »
2009. május 15. | Közérdekű |
Partiumi Önkormányzati Konferencia Szilágycsehben
Hét megye száznál is több önkormányzati tisztségviselője tanácskozott az elmúlt hét péntekén Szilágycsehben. Arad, Temes, Bihar, Szatmár, Máramaros, Beszterce-Naszód és természetesen Szilágy megye polgármestereit és alpolgármestereit Seres Dénes parlamenti képviselő, az RMDSZ Szilágy megyei szervezetének elnöke köszöntötte. Jelezte, hogy a Szilágyság nem először rendezi meg a Partiumi Önkormányzati Konferenciát, ez alkalommal nem a szakelőadásokra, hanem inkább a tapasztalatcserére helyezzük a hangsúlyt. A Szilágy megyei települések eddigi munkáját, eredményeit illusztrálja az erkélyen berendezett kiállítás. A résztvevőket Varga András, Szilágycseh polgármestere köszöntötte, mint az összefogás példája, hiszen Szilágycsehben ennek köszönhetően tudtunk nyolc év után újból magyar polgármestert állítani. tovább »
2009. május 15. | Címlap és Közéletünk |
Jogilag nem szabályozott a kisebbségi kérdés. Létezik a rendezés több modellje a nem távoli jövőben az ügy szabályozása szükséges Brüsszelben.
Winkler Gyula Brüsszeében dolgozott EP-képviselőként az elmút másfél esztendőben. Vasárnap a képviselő a Magyar Összefogás listáján EP-képviselőjelöltként Zilahon lakossági fórumon vett részt; előtte és utána a Kraszna környéki községekbe látogatott. tovább »
2009. május 15. | Címlap és Közéletünk |
Virtuális grafikai kiállítás a szilágysomlyói Magyar Házban
Hajdu Attila művész, fogorvos, író… sorolhatnánk és aggathatnánk a cimkéket, a lényeg ezúttal, hogy tevékeny és termékeny szerző, szabadgondolkodó, szabad és gondolkodó szellem, aki rendszeresen dob egy-egy „követ” (kiállítást, könyvet, novellát, grafikát, ötletet, cinkos élcet) szűkebb pátriánk közművelődési, művészeti, politikai tavának vizébe, hogy az ott csak vesse a hullámokat. tovább »
2009. május 15. | Vidékeink |
“Fordítsd az arcodat a nap felé, és minden árnyék mögéd kerül”. Jan Goldstein
Élénk, napsütéses délelőttön, 2009 május 9.-én kezdetét vette az óvodások számára megrendezett II. Krasznai Szavalóverseny. A versenyt három ünnepi köszöntővel nyitották meg: Bartha Edit (az óvoda igazgatója), Rozs Rita (a kisebbségi oktatásért felelős tanfelügyelő) és Pop Imre (Kraszna község polgármestere) üdvözölte a résztvevőket, majd megkezdődött a verseny. tovább »
2009. május 15. | Vidékeink |
« Előző - Következő »