2009. május 29.
Tovább emelkedik a munkanélküliség az idén és jövő évben Romániában, jelentette ki a Nemzetközi Valutaalap (IMF) képviselője, Jeffrey Franks, aki a Romániának jóváhagyott, többmilliárd eurós kölcsön miatt érkezett a fővárosba. tovább »
2009. május 29. | Információ |
Újraszámolják 2010-től a különleges nyugdíjakat, jelentette be kedden Mihai Şeitan, a kormányfő társadalmi problémákkal foglalkozó tanácsosa. Kifejtette, a luxusnyugdíjakat az új nyugdíjtörvényben számolják újra, és azt veszik alapul, hogy haszonélvezők mennyivel járultak hozzá az állami nyugdíjrendszerhez.
Şeitan elmondta, erről a megoldásról múlt héten tárgyalt a kormány, az új számítási rendszer pedig mintegy 200 ezer személyt fog érinteni, akiknek így csökkenni fog a nyugdíjuk.
2009. május 29. | Információ |
Két, kizáró jellegű feltételnek kell megfelelniük azoknak a bankoknak, amelyek részt vesznek majd a napokban bejelentett ingatlanhitel-garancia programban, amelyre a kormány kezdetben 100 millió eurót szán. A bankokat versenytárgyalás útján választják majd ki, mindenesetre nem kérhetnek nagyobb előleget a hitel 5 százalékánál, és nem büntethetik meg az ügyfelet, ha az hamarabb visszafizeti a kölcsönt, mint amekkora időszakra eredetileg igényelte, jelentette be Emil Boc miniszterelnök. tovább »
2009. május 29. | Információ |
« Előző