Iskolanapok a zilahi Gheorghe Şincai Pedagógiai Líceumban

A Pedagógiai Líceumban, május 18-22. között került sor immár 19. alkalommal a diákok és tanárok által egyaránt várt és kedvelt „Iskolanapok” rendezvénysorozatra, melynek ünnepélyességét az emelte, hogy egybeesett az iskola megalapításának 40. évfordulójával.

Egy kis ízelítő a gazdag programból:
Hétfőn és kedden (május 18-19.) a diákok muttatták be szakköri tevékenységüket, alkotásaikat, dolgozataikat a nyelvek és tudományok területéről, vetélkedőkön mérték össze erejüket különböző osztályok diákjai. Kiemelném a nagy vonzerejű magyar és német nyelvű köri tevékenységeket, melyeken több versenyt is rendeztek: Irodalmi hősök galériája (IX.D, IX.G), Kulturális örökség - bemutatók (XII.D, XII.H) – Csepei Mária tanárnő irányításával, Kazinczy Ferenc anyanyelvi vetélkedő (X., XI. osztályosok részvételével) – Csíszár Zsuzsa tanárnő irányításával. Fellépett még a XII.D osztály „Kikericsek” népdalkórusa. A német nyelvű körön színdarabrészletek és bábszínház bemutatóra került sor a versenyek, képkiállítás, kórus és szavalatok mellett, Szabó Julianna, Szűcs Erzsébet és Deák Erzsébet tanárnők gondos irányítása alatt.
Nem maradhat ki a sorból a közkedvelt angol kör sem, melyen minden évben rekordszámú közönség előtt folynak a tevékenységek és részt vesznek rajta nagyszámban a magyar tagozat diákjai is (Kiss Kinga tanárnő irányításával). A történelem és társadalomtudományi körön „Az ember problémája a pszichológiában és a szociológiában” témát tárgyalták meg – Fazakas Enikő, Kun Edit tanárnők szervezésében. Annak ellenére, hogy humán tagozatos osztályok működnek iskolánkban, a fizika szakkör tevékenységeit is nagy érdeklődéssel követik diákjaink
Ugyancsak kedden került sor a diákok képzőművészeti kiállításának megnyitójára (Adorján Ilona tanárnő szervezésében) valamint az iskola folyóiratainak bemutatására is („Logos – magazin”, „CuMinte”).
Szerdán, május 20-án a tanároké volt a főszerep. A tudományos értekezleten 10 dolgozat került bemutatásra a legkülönbözőbb területekről. A dolgozatok nagy része a modern informatikai és kommunikációs eszközök felhasználásáról szólt a tanításban és a tanulásban: számítógép, Internet, interaktív tábla, mobiltelefon, multimédiás eszközök és szoftverek. Az értekezletet üdítő kirándulás követte a Meszesre.
Csütörtökön eljött a leginkább várt nap a diákok számára, elég zsúfolt programmal, ennek ellenére a hangulat kitűnő volt és mindenki jól szórakozott. Déli 12 órakor kezdődött az ünnepi, évfordulós előadás, melyen az iskola művészcsoportjai léptek fel. A műsorból a magyar tagozat is kivette részét: népdalokkal és táncokkal lepték meg a közönséget. A virtuóz táncokat, a szólótáncokat hálás tapssal jutalmazta a közönség.
Délután 15,00 órakor a napfény segítségével meggyújtották az olimpiai lángot, mint hajdanán és ma is Olimpiában és elkezdődtek a sportvetélkedők Bartha Tibor tanári irányítása alatt (már sokéves hagyomány iskolánkban). A lelkes közönség élvezhette a versenyeket, szurkolhatott kedvenceinek különböző versenyszámokban: kötélhúzás, akrobatika, futóversenyek, röplabda mérkőzés, kosárlabda, ügyességi játékok.
A díjazási ünnepséget követően elkezdődött az álarcosbál, melyen több egyéni és csoportos mutatvánnyal, maszkkal lepték meg a diákok a kíváncsi közönséget. Nagy örömünkre a XII.D kitett magáért, kitűnő jelmezzel és produkcióval lepték meg a közönséget. A díjazási ünnepség után szabadtéri diszkóban szórakozhattak az iskola diákjai.
Pénteken, május 22-én 11 órakor kezdődött az ünnepélyes díjkiosztás, melyen jutalmazták az országos tantárgyversenyeken résztvevő diákokat (Lakatos Levente IX.G osztályos tanuló - német nyelvű projekt – II. díj az országos versenyen), a megyei versenyek díjazottjait valamint a tanév során rendezett versenyeken jeleskedő diákokat, diákújság szerkesztőket.
Déli 12 órakor kezdődött a 40 éves évforduló alkalmából összeállított iskola-monográfiának a bemutatása, Az ünnepi rendezvényt megtisztelték a megye és a város jeles személyiségei: Ciunt Ionel - Szilágy megye prefektusa, Abrudan Ioan – főtanfelügyelő, Coţa Dana – alpolgármester, Petre Adriean – a polgármesteri hivatal képviselője, az iskolaszék tagja, Cozma Iustin Dorel – főtanfelügyelő-helyettes. Jelen voltak még az iskola volt és jelenlegi tanárai, nyugalmazott tanárok, véndiákok. A monográfia bemutatja az iskola történetét (Fărcaş Vasile – volt igazgató, Ciocian Ioan - történelemtanár, Trif Emil – volt főtanfelügyelő írásaiban) kiegészítve a zilahi magyar pedagógiai oktatásra vonatkozó adatokkal (Tóth Sándor). Itt kell megemlítenem, hogy ez az évforduló egybeesik a zilahi pedagógiai oktatás 140 éves évfordulójával.
Az „Iskolanapok” 2009. évi rendezvényei tartalmasak, ünnepélyesek voltak és szép emlékként maradnak meg a zilahi Pedagógiai Líceum tanárainak és diákjainak emlékezetében.
Tóth Sándor aligazgató

2009. május 29. | Oktatás