Pályázati felhívás

Pályázat címe: Sámsoni fiatalok a helyi közösségért
A Pro Mocsolya Egyesület és a Sámson község önkormányzata pályázatot hirdet a Sámson községben élő fiatalok, fiatalokkal foglalkozó személyek számára.
A projekt célja: Sámsoni fiatalok felkészítése annak érdekében, hogy hatékonyan szervezzék meg a fiataloknak szóló programokat illetve hatékonyan vegyenek részt a közösség életében.
Várjuk azon fiatalokat, fiatalokkal foglalkozó személyek jelentkezését , akik részt vennének egy önismereti, közösségfejlesztő tréningen, ill. a továbbiakban szervezetben működnének együtt a fiatalok ill. a közösség ügyeinek előmozdításában.
A pályázat a következő fő pontokat tartlmazza
1. KÉPZÉS: Önismeret, csoportismeret, konfliktuskezelés, kommunikáció
2. Projekt menedzsment, pályázatírás/fundraising
3. Fiatalok szerveződésének jogi megalapozása: Fiatalok programjait támogató Egyesület bejegyzése, vagy a Pro Sámson Kulturális Egyesület fiatal tagozatának a létrehozása
4. Mocsolyai és sámsoni fiatalok közötti együttműködés kialakítása, közös programok megfogalmazása.
5. Ifjúsági iroda berendezése és felszerelése
A képzéseket a kolozsvári székhelyű Areopagus Alapítvány munkatársai és szakemberei tartják, akik gazdag tapasztalattal rendelkeznek a fiatalok képzése, csapatösszerázása, szerveződése területén.
Jelentkezni Móré-Zsigmond M. Levente programfelelősnél lehet az alábbi elérhetőségeken: e-mail: morelevius@yahoo.com ill. tel.0766-318720/ 0766559613
A jelentkezéshez szükséges adatok: Önéletrajz, motivációs levél
Jelentkezési határidő: április 30. 16- óra
Helyszín: Sámsoni Polgármesteri Hivatal
Pályázat támogatói: FDSC, Szülőföld Alap, Sámsoni Polgármesteri Hivatal
Pro Mocsolya Egyesület

2009. május 24. | Címlap and Vidékeink