Tiltakoznak a magyar vállalkozók

Az átalányadónak is nevezett minimáladó elsősorban azokat a kisvállalkozókat sújtja, akik beruházásokat eszközöltek vagy az elmúlt időszakban bankkölcsönből fejlesztették tevé-kenységüket

Winkler Gyula európai parlamenti képviselő Temesváron a Romániai Magyar Üzleti Egyesület vezetőségével folytatott megbeszélést vasárnap. A találkozón elhangzott, a bánsági magyar vállalkozók tiltakoznak a bukaresti kormány adópolitikája ellen, mert felmérték a nemrégiben sürgősségi kormányrendelettel bevezetett minimáladó következményeit és rendkívül károsnak tartják az egész üzleti szférára. Az átalányadónak is nevezett minimáladó elsősorban azokat a kisvállalkozókat sújtja, akik beruházásokat eszközöltek vagy az elmúlt időszakban bankkölcsönből fejlesztették tevé-kenységüket, és akik ezért nem jegyeznek az éves mérlegben nyereséget.
„Nagyon fontosnak tartom azt, hogy a munkáltatók társuljanak és szövetkezzenek érdekeik érvényesítésére, hiszen azoknak a hangját is számba kell venni, akik tevékenységük által új munkahelyeket teremthetnek. A jelenlegi nagykoalíciós médiakormányzás következménye az átláthatatlanság, ugyanakkor rendkívül káros az, hogy semmi sem kiszámítható. Oda kellene figyelnie a kormánynak a válság kezelésére, az Európai Unió intézkedéseire, ez sajnos nem történik meg. Azt tapasztalom, hogy Romániában az elmúlt fél évben a kormányzati tevékenység nem tudott megoldásokat javasolni a válság kezelésére, sőt hozzájárult a válság súlyosbodásához” – fejtette ki Winkler Gyula a találkozón.
A Romániai Magyar Üzleti Egyesület vezetői elmondták, hogy a tagok nevében beadvánnyal fordulnak a miniszterelnökhöz, a pénzügyminiszterhez és a parlament két házának gazdasági bizottságaihoz, azt kérve, hogy az új adónem, a minimáladó bevezetését vonja vissza a kormány.

2009. május 22. | Közéletünk