Étkezéskor fél pohár bor meghosszabbítja az életet
Azok az idős holland urak, akik naponta fél pohár bort ittak, átlagosan öt évvel tovább éltek, mint azok, akik egyáltalán nem fogyasztottak alkoholt - a négy évtizedes vizsgálat eredményeit a Journal of Epidemiology and Community Health szakfolyóirat közölte.
Zutphen holland kisváros, amely a XVI. században még fontos spanyol erődítmény volt, de aztán Hollandia egyik kereskedelmi központja lett. Egy nemzetközi tanulmány többek között az ott élők rendszeres vizsgálata útján igyekezett összefüggést találni a táplálkozás, életmód és a szív-érrendszeri betegségek között. A holland kisvárosban 1373 idős urat vontak be a tanulmányba.
Ezek a holland férfiak 1900 és 1920 között születtek, és a negyvenéves vizsgálat során rendszeresen és igen részletesen beszámoltak étkezésükről, alkoho-lfogyasztásukról, általában életvitelük minden fontos eleméről. Az így kapott adatokból már az előző években is érdekes eredmények láttak napvilágot. Kiderült például, hogy Zutphenben azoknak a férfiaknak, akik rendszeresen ettek fekete csokoládét, általában alacsonyabb volt a vérnyomásuk, és ezzel párhuzamosan közöttük ritkábban fordult elő szívroham, mint azok között, akik nem ettek - vagy ha igen, akkor nem a nagy kakaótartalmú csokoládét, hanem a tejcsokit szerették.
Martinette Streppel és munkacsoportja most arról számolt be, hogy a mérsékelt borfogyasztás igen kedvezően befolyásolta az étkezéshez naponta legfeljebb fél pohárnyi boritalt magukhoz vevő urak egészségét. Azokhoz képest, akik alkoholt egyáltalán nem ittak, az előbbiek átlagosan öt esztendővel élhettek tovább. A jelentős különbség elsősorban annak köszönhető, hogy a kevés bort elszopogatók között lényegesen ritkább volt a szívroham, az infarktus.
A kutatók megvizsgálták a koszorúér-betegségre vonatkozó, egyéb kockázati tényezők előfordulását is, de a kevés bor szívvédő hatása akkor is érvényesült. A két csoport közötti eltérést a vizsgált személyek társadalmi vagy gazdasági helyzete sem magyarázta. A kutatók óvatosan fogalmaznak: a számadatok világosan mutatják a különbséget, de ezek alapján még nem állítható, hogy a hosszabb élet lehetősége egyértelműen a napi fél pohárnyi bor elfogyasztásának köszönhető. További vizsgálatokra van szükség.
2009. május 22. | Életmód