Baklövések kormányszinten
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség azt követeli a kormánytól, hogy hagyjon fel az intézményvezetők etnikai és politikai alapú eltávolításával. Kéri továbbá a központosítás folyamatának beszüntetését, a decentralizáció nevében.
Kelemen Hunor napirend előtti felszólalása a Képviselőházban: Semmi nem változott, csak éppen a lényeg nem a régi.
A Caragiale ihlette kijelentés tökéletesen illik a Boc-kormányra, különösen annak oktatási stratégiájára.
A kormány még nem vetette rá magát a romániai magyar közösség 20 év alatt kivívott jogaira, „csupán” lefejezi legfontosabb intézményeit. Azokat is, amelyeknek még megmaradtak vezetői a „nagy tisztogatás” után. Jelen pillanatig ez a tisztogatás volt a kormány egyetlen „dicsőségesen” véghezvitt cselekedete.
Az intézményvezetők leváltását a kormánypártok politikusai azzal indokolták, hogy a dekoncentrált intézmények hatalomátvétel előtt már tisztségben lévő vezetői képtelenek gyakorlatba ültetni a kormány ágazati politikáit. Ezzel az indokkal csak egyetlen nagy gond van: megint a szekér került a lovak elé. Hiszen a kormánynak nincsenek ágazati politikái, ennélfogva nem is ültethették gyakorlatba az intézmények vezetői. Magyarán: alkalmuk sem volt bizonyítani rátermettségüket e téren.
A kormányon lévő urak azonban vettek néhány szabad napot – mert, ugye, nyakunkon a gazdasági és pénzügyi válság – így jutott idejük arra is, hogy „aggódjanak” a Hargita megyei oktatás sorsa és jövője iránt, „aggodalmukat” pedig a megyei főtanfelügyelő leváltásával tetézték.
Tehát semmi nem változott, csupán a lényeg nem a régi. A magyar főtanfelügyelő – mert egy 85 százaléknyi magyar lakosú megyében azért előfordul, hogy a főtanfelügyelő szintén magyar ember – helyébe román tanfelügyelőt helyeztek a központból, a decentralizáció „elve” alapján.
Ennyiben merült ki az elsöprő többségű kormánykoalíció mindent felülmúló tanügyi decentralizációja. Gratulálok! Férfimunka volt ez az előírásszerű központosítás, amely által azt is megtudhattuk, ha az RMDSZ ellenzékben van, hirtelen a magyar lakosság számaránya is megváltozik Hargita megyében. A 85 százalék hirtelen 15 százalékká változik, és fordítva.
Ragyogó, hatékony, példátlan és tagadhatatlanul ceausista ihletésű stratégiai gondolkodással kell önöket meggyanúsítanom, tisztelt kormánypárti kollégák! Hiszen ezzel az eljárással önök nem akarhatnak mást, csupán befejezni a méltó előd, Nicolae Ceausescu elvtárs erőszakos homogenizációs politikáját. A kivitelezésben pedig ugyanazt a kifinomult, számunkra ismerős eszközt használják: a magyar többségű megyék tanügyi vezetőinek eltávolítását.
Mert egy magyar főtanfelügyelő nem szúr szemet, ugye, kedves kollégák? Elvégre itt „csak” oktatásról beszélünk – a jelenlegi kormány halmozottan fogyatékos árva gyermekéről.
Számunkra viszont, magyar politikusok számára nem mellékes ügy fiatal nemzedékeink jövője. Mi nem tekintjük az oktatást elhanyagolható ügynek.
Azt sem hagyhatjuk szó nélkül, hogy az önök által tisztségbe helyezett új Hargita megyei főtanfelügyelő azzal kezdte pályafutását, hogy büszkén kijelentette: nem tud magyarul.
Utoljára ugyanezt az oktalanul öntelt kijelentést Vrabie elvtárstól, az egykori főtanfelügyelőtől hallottuk a ’80-as évek végén. Dicséretes „fejlődés”, joggal büszkélkedhetnek ezzel! „Csupán” két évtizedet haladtunk visszafelé az időben.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség azt követeli a kormánytól, hogy hagyjon fel az intézményvezetők etnikai és politikai alapú eltávolításával. Kéri továbbá a központosítás folyamatának beszüntetését, a decentralizáció nevében.
Ez ügyben az európai fórumokon is hallatni fogjuk a hangunk, és felhívjuk az önök figyelmét arra is, hogy az Európai Unióhoz való csatlakozásunk egyik feltétele volt az, hogy a helyi közigazgatás és a dekoncentrált intézmények vezetőit, tisztségviselőit ne politikai alapon nevezzék ki.
Ez a feltétel önöket ma már nem érdekli, hiszen csatlakoztunk már az Európai Unióhoz, egy ilyen „apróság” miatt már nem vonják meg tőlünk „klubtagságunk”. És ez önöket megnyugtatni látszik.
2009. május 22. | Címlap and Fórum