Az RMDSZ Európában is tiltakozik
Az RMDSZ számára teljességgel elfogadhatatlan a magyar intézményvezetők leváltása; jövő héten, Hargita megyében nagy tiltakozó akciót tartanak, az RMDSZ ugyanakkor az Európa Tanácsba és az Európai Unióba is tovább kívánja vinni a kérdést - jelentette be Markó Béla pénteken, Marosvásárhelyen, a Területi Elnökök Konzultatív Tanácsának (TEKT) ülését követően.
“Elvi álláspontunk az, hogy ezáltal összeomlik az a köztisztviselői rendszer, amelyet az elmúlt tíz esztendőben kiépítettünk, most pedig megszüntették az intézményvezetők köztisztviselői státuszát, annak érdekében, hogy könnyen, egyik pillanatról a másikra leválthassák őket, és másokat nevezhessenek ki helyettük. Ez meg is történt, és ennek sok magyar szakember is áldozatául esett” - mondta az RMDSZ elnöke, egyben leszögezve: ez a kormányzati politika rendkívül negatív hatással van a nemzetiségek közötti együttélés alakulására.
“A két kormánypárt annyira elvakultan küzd egymással, és annyira elvakultan folytatnak dominanciaharcot minden elérhető funkcióért, hogy észre sem veszik, milyen óriási kárt okoznak: mert a magyar jelenlét a különböző intézményekben az egyik alapvető feltétele a jó együttélésnek románok és magyarok között” - hangsúlyozta Markó Béla, aki szerint elfogadhatatlan az, hogy például a 85 százaléknyi magyar lakosságú Hargita megyében, ahol így is csupán 50 százalékos volt a magyar szakemberek jelenléte az intézmények élén, most ezeket a tisztviselőket is leváltják.
“Teljes képtelenségnek tartom - és ilyen még a ‘89 előtti Ceausescu- rezsim idején is elképzelhetetlen volt -, hogy egy olyan megyében, mint Maros megye, ahol 39 százaléknyi magyar él, a főtanfelügyelők vagy helyetteseik között egy se legyen magyar” - mutatott rá az RMDSZ elnöke.
A TEKT-ülés kapcsán elmondta, a kampányról is tárgyaltak a területi elnökökkel, de emelett távlatibb kérdésekről, elsősorban az államelnök-választásról is. “Vannak olyan vélemények, hogy nem kellene saját jelöltet indítani, de a területi elnökök többsége amellett van, hogy legyen az RMDSZ-nek államelnökjelöltje. Ez most még egy nyitott kérdés, de júniusban, rögtön az EP-választások után döntenünk kell” - tette hozzá Markó.
(rmdsz-tájékoztató)
2009. május 22. | Közéletünk