A luxusnyugdíjak vége?

A közepes közalkalmazotti nyugdíjasok listájának elején a pilótáknak állnak több mint 9 ezer lejes havi nyugdíjjal, 7433 lejes nyugdíjukkal a bírák következnek, 3786 lej pedig a diplomatáké.

Egységes rendszer szerint számolják majd ki a nyugdíját az arra jogosultaknak a hozzájárulás és a munkaévek függvényében, s kötelezővé válik az úgynevezett foglalkoztatási nyugdíj-hozzájárulás.
Erről a következő ülésén dolgoz ki stratégiát a kormány, amelynek bevallott célja, hogy kiküszöbölje a különböző közalkalmazotti kategóriáknak járó, sokszor több tízezer lejes „luxusnyugdíjakat”. Ezeket különleges törvények alapján kapják a bírák, ügyészek, katonák és más foglalkoztatási kategóriák.
Kötelező nyugdíjárulék
A munkaügyi minisztérium munka-csoportja a hétvégén már elfogadta az egységes nyugdíjazási törvény nyolc alapelvét, melyekre rá kell majd bólintania a kormánynak. A terv szerint azonos lesz a nyugdíjak kiszámításának módja, és a teljes szolgálati időt veszik figyelembe, nemcsak az utolsó hónapokat, mint a speciális törvény esetében.
Ötezer lejes nyugdíjukkal csak kilencedikek a listán a hadseregben szolgáltak
Az egységes nyugdíjtörvény egyenlő bánásmódot ír elő, valamint a generációk közötti és az egy generáción belüli szolidaritást, mondta el Mihai Şeitan, a kormány tanácsosa a Cotidianul napilapnak. Emellett az egységes hozzájárulás lesz kötelező minden szinten, vagyis az alkalmazott és a munkaadó számára egyaránt, azzal ellentétben, hogy jelenleg bizonyos intézmények, mint például a hadsereg, nem fizetnek nyugdíjjárulék az alkalmazottak után.
Az összegek kiosztását is szabályozza a pénteken megegyezett elvek egyike, azaz „ami ma bejön a járulékból, azt adják ki szintén ma a nyugdíjasoknak” – magyarázta Şeitan.
A nyolcadik elv szerint kötelező lesz a kiegészítő foglalkoztatási nyugdíj fizetése, melyet azonos módon számolnak ki, de különböző, szakmák szerinti hozzájárulásokra, legyen szó rendőrről, tanárról vagy köztisztviselőről, fejtette ki a tanácsos. Hozzátette, uniós direktívák írják elő a foglalkoztatási nyugdíj bevezetését.
A rendszer pedig az egységes nyugdíjtörvény része lesz, és gyakorlatilag két nyugdíjat kapnak az idősek: egyet a klasszikus, 2000/19-es törvény alapján , a másikat pedig az alapján, melybe bekerül a foglalkoztatási nyugdíj. „Lehet, hogy nem minden intézménynek lesz forrása a foglalkoztatási többletnyugdíjt kifizetni” – mutatott rá. Elmondta, a kormány dönt majd a törvény kidolgozásának határidejéről, és szakértők fogják vizsgálni, hogy mindez anyagilag hogyan érinti a költségvetést.
Havi 700 eurós nyugdíj
Jelenleg egyébként a speciális rendszerbe tartozó mintegy 200 ezer nyugdíjas átlag 700 euró nyugdíjat kap havonta, azaz négyszer többet, mint a közalkalmazotti szféra 4,5 millió nyugdíjasa. A 700 eurós nyugdíjat pedig nagyrészt nem az idős személy nyugdíjalapba befizetett hozzájárulásából, hanem a költségvetésből fizetik ki.
A közepes közalkalmazotti nyugdíjasok listájának elején a pilótáknak állnak több mint 9 ezer lejes havi nyugdíjjal, 7433 lejes nyugdíjukkal a bírák következnek, 3786 lej pedig a diplomatáké.
(ÚMSZ)

2009. május 22. | Címlap and Közéletünk