A TERBETE újabb sikere
Csíkszereda és Szamosújvár után az idén Sepsiszentgyörgyön rendezték meg a III. Erdélyi Néptánc Antológiát. E rangos rendezvény a Szent György Napok keretében zajlott 2009. április 24-26. között, szervezője a Romániai Magyar Néptánc Szövetség. Űrpótló rendezvényről van szó, hiszen eddig Erdélyben amatőr néptánccsoportok részére nem volt olyan seregszemle, amely ilyen szinten bemutatkozási-megmérettetési lehetőséget biztosított volna amatőr csoportok részére.
A zilahi TERBETE nagy megtisztelésnek vette a meghívást, ugyanis ezáltal elismertté vált munkánk, és szakmai téren egy újabb „mérföldkő meghódítását” könyvelhetjük el. A néptáncban nyújtott szakmai tudás alapján a szövetség csak 11 csoportot hívott meg, ezek közt ott lenni nem semmi. A Terbete tövisháti és szatmári táncot mutatott be három alkalommal a különböző helyszíneken felállított színpadokon. Szombaton szakmai zsűri értékelte a bemutatott produkciókat, osztályozás és helyezés nélkül. A kiértékelés alkalmával munkánk dicséretet kapott, azonban mint várható volt, a hiányosságok számbavétele sem maradhatott el. Ezen kritikák építő jellegűek, melyek további munkánkat segítik, hogy a jövőben a köve-telményeknek még jobban meg tudjunk felelni.
Legnagyobb elégtételt számunkra a szilágysági néptáncunk sikere jelentette. Egyre többen kezdik megismerni, érdeklődnek iránta, így jogosan állíthatjuk, hogy kivívta méltó helyét az erdélyi néptáncok sorában. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a szombat esti táncházbuli, melyen Szilágyi Pityu és zenekara talpalá valója nyomán nem csak a Terbetések, hanem szinte mindenki ropta a tövishátit.
A három nap élménye felejthetetlen marad számunkra és reméljük, a jövőben is hasonló sikereket könyvelhetünk el.
Matyi István
2009. május 08. | Vidékeink