Nőtt a bértámogatott egyházi személyzet száma

Szerdán fogadta el a Képviselőház azt a sürgősségi kormányrendeletet, amely az államilag bértámogatott egyházi személyzet létszámára és bérezésére vonatkozó törvényt módosítja, és amely megszünteti a magyar történelmi egyházak elöljáróinak egy csoportjával szembeni hátrányos megkülönböztetést.
A Kerekes Károly, Máté András Levente és Varga Attila RMDSZ-es parlamenti képviselők által kidolgozott és a szerdai plenáris ülésen elfogadott egyik módosító javaslat szerint nőtt az államilag bértámogatott egyházi személyzet száma. Ezáltal a törvény két államilag is bértámogatott püspök-helyettesi állást biztosít a Református Egyház számára.
Az RMDSZ által kezdeményezett és támogatott jogszabályt 201 „igen”, egy „nem” szavazat, illetve egy tartózkodás mellett fogadták el. Az említett jogszabály továbbá azt is előírja, hogy az egyházi jellegű intézményekben dolgozók bére az általános iskolai tanárok törvényben meghatározott jövedelmének 65%-ának kell megfeleljen, míg a kis jövedelmű egyházi jellegű intézmények dolgozóinak bére az említett javadalmazás 80%-ával egyenértékű. Mindkét bérkategória esetén figyelembe veszik a tanulmányi szintet, a szakmai minősítést és a munkatapasztalatot is.
„A közeljövőben az RMDSZ, Kerekes Károly és Kötő József képviselők révén újabb törvénytervezetben javasolja a teológiai intézményekben oktató lelkész-tanárok állami bértámogatásának szabályozását. Ennek elfogadására, előzetes egyeztetések után, megszületett a politikai akarat a Képviselőház munka- és társadalombiztosítási szakbizottságában, valamint a Kultusz-minisztérium szakhivatalában is” – mondta el az ügy kapcsán Kerekes Károly (képünkön) parlamenti képviselő.

2009. április 24. | Közéletünk