Új RMDSZ-es törvénytervezet

Megtérítenék az infrastruktúra-építés által okozott károkat.
Cseke Attila és Fekete Szabó András szenátor törvénytervezete.
„Ha meglesz a politikai akarat, őszre új törvény szabályozza a nagy építkezések utáni kártérítéseket” – nyilatkozta Cseke Attila pénteki sajtótájékoztatóján, Nagyváradon. Az RMDSZ Bihar megyei szenátora elmondta, 23 cikkelyből álló, teljesen új tervezetről van szó, amely eddig szabályozatlan területre vonatkozik. A törvény értelmében kártérítést kaphatnak azok, akik egészsége károsult vagy ingatlanja megrongálódott a szállítási infrastruktúra építésekor.
– Ezen a téren folyamatos a fejlődés Romániában és ez valószínűleg csak tovább élénkül a következő időszakban – magyarázta a szenátor. – Ennek a fejlődésnek a nyomán, az ország minden részében a lakosság fog szenvedni a környezeti és zajártalmak miatt, illetve azért, mert az építkezés útvonala mentén lévő magántulajdonban lévő épületek megrongálódnak. Jelenleg itt, Erdélyben legsúlyosabb a helyzet, mivel az észak-erdélyi autópálya építése miatt sok magántulajdonban lévő ingatlanban keletkezett kár. Fogadóóráimon is jártak olyanok, akik állandó fejfájásra panaszkodtak, ami érthető, ha naponta többször 40-60 tonnás teherautók mennek el a házad előtt – mondta Cseke Attila.
A tervezet megszabja, mi számít az infrastruktúra-építés által okozott kárnak, kinek és milyen feltételekkel adnak ezért kártérítést, meghatározza a kárfelmérés folyamatát, a kártérítés mértékét, a kifizetés forrását, illetve tartalmazza azokat a büntetéseket is, amelyek kiszabhatók a hamis nyilatkozattételért és a jogtalanul megítélt kártérítésekért. A tervezet értelmében, a kármegállapításnak 30 napon belül kell megtörténnie. A felmérést végző (hattagú) bizottságnak tagja a település polgármestere, az egészségügy és az Út- és Hídügyi Hivatal képviselője. A kártérítés az egészségkárosodás miatti vagy a megelőző célú kezelés esetében a költségek 90%-át fedezi, az épületekben megállapított károk esetében pedig 80%-ot. A pénzt az állami költségvetésből fizetik ki, az Országos Autópálya és Országút Társaságon keresztül.
A tervezetet először a Szenátus tárgyalja, ennek állandó bizottságánál iktatták a javaslatot, társkezdeményezője Fekete Szabó András Szilágy megyei szenátor. Cseke Attila elmondta: mivel a legnagyobb károkat az észak-erdélyi autópálya építése okozta és okozza ezentúl is, hivatalosan is kérni fogja minden Bihar, Szilágy, Kolozs, Maros és Brassó megyei parlamenti képviselő és szenátor támogatását a törvény mielőbbi elfogadásához.
(Tájékoztató)

2009. április 17. | Címlap