Társat kapott Becali: Penescu is rács mögött
A Nemzeti Korrupcióellenes Ügynökség (DNA) hétfőn megvesztegetés vádjával letartóztatta Cornel Penescut, az Arges labdarúgócsapatának elnökét. Őrizetbe vették továbbá a Játékvezetői Testület elnökét, Gheorghe Constantint, akit azzal vádolnak, hogy segédkezett a labdarúgó-bírók lefizetésében.
A ProSport napilap értesülései szerint egy Mihai Ianovschi nevű, B divíziós (a második vonalban vezethet mérkőzéseket) játékvezető a ügy központi figurája. Ezek szerint Penescu rajta keresztül könnyítette meg csapata feljutását az első osztályba és ő volt az, aki a Liga1-ben is segített megkörnyékezni bizonyos játékvezetőket. A DNA a vizsgálatot kezdeményezett több bíró és partjelző, Aurel Bogaciu, Ovidiu Hategan, Marcel Savaniu, Tiberiu Lajos, Sorin Corpodean ellen. A sajtóértesülések szerint a Brassó, a Beszterce, a Craiova és az Urziceni elleni találkozók „megbundázásáról” van szó. Érdekes, de ezek közül csak a Brassó elleni első mecset tudták megnyerni és csak öt pontot szereztek a hat, eddig lejátszott meccsen… Ezen meccsekre összesen 125.000 eurót költött Penescu.
A napilap információi szerint az Arges utánpótlás-akadémiáján a közelmúltban komoly személyi változások történtek és az ekkor kárvallottak „fújták” be a dolgot a hatóságnak.
Hétfő folyamán a DNA letartóztatta továbbá Liviu Facaleatát, a Penescu tulajdonában lévő PIC áruházlánc igazgatóját és Cristian Libertatut, az Arges megyei Fogyasztóvédelem korábbi vezetőjét és átvizsgálták a Játékvezetői Testület, az FC Arges és a PIC irodáit valamint Penecu lakását is.
2009. április 17. | Sportvilág