Sodródik a tanügy

Hétvégéig döntenek a sztrájkba lépésről a pedagógusok, miután nem fogadták el a pénzügyminisztérium javaslatait a tárca képviselőivel és a munkáltatók érdekvédelmi szövetségeivel folytatott hétfői egyeztetésen.
A pénzügyminisztérium szerint ugyanis vagy el kell bocsátani a tanügyben dolgozók 5 százalékát, vagy be kell fagyasztani a béreket, mivel a költségvetés-kiigazítás szerint 811 millió lejjel csökkentenék az oktatás költségvetését.
Sem a leépítést, sem a bérek befagyasztását nem fogadják el. A tanárok a záróvizsgák lefolytatását akadályoznák meg
A szakszervezetek ezek után felfüggesztették a költségvetési tárgyalásokat is, tiltakozó megmozdulásaik programját pedig azután ismertetik, hogy összesítették a tanárok körében kiírt referendum eredményeit.
Megoldási lehetőséget az Oktatási Szabad Szakszervezetek Szövetségének (FSLI) elnöke, Aurel Cornea szerint egyelőre nem látnak. Cornea elmondta, kérdéseket küldtek a tanügyi szakszervezetekbeli kollégáknak, a válaszokat hétvégén összesítik, és ezt követően kidolgozzák a tiltakozás programját. Emellett úgy véli, jelentős szerepe lesz az április 13-i találkozójuknak Traian Băsescu államfővel.
A pénzügyminisztérium javaslatait egyébként Ecaterina Andronescu tanügyminiszter is elutasítja. Kijelentette, nem értenek egyet a költségvetés-kiigazítással, így a javaslatokról sem tárgyalhatnak.
Arra a kérdésre, hogy ez a javaslat nem jelenti-e egyben 2008/221-es törvény alkalmazását, azaz az 50 százalékos béremelés elmaradását, Andronescu kijelentette, még mindig reméli, hogy sikerül beváltani ígéretüket a béremelésre.

2009. április 17. | Művelődés and Oktatás