Reménység vagy reménytelenség?

,,Ismét mondta nékik Jézus: Békesség néktek! Ahogyan engem elküldött az Atya én is elküldtelek titeket” (Jn 20-21)
,,Mert az emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett.” (Mt 19,10)

Ma elmondható, hogy nagyon sok emberben összetört az Isten-kép, sokan csalódottan élnek, akár saját életükre, akár a körülöttük lévõ világra gondolnak.

De nemcsak az Isten-kép tört össze, hanem az ember- és a világkép is. Nagyon sok az érdekellentét, akaratkülönbség, széttöredezettség. Már a múlt század elején elsírta magát a költõ: ,,Minden egész eltörött”.

A húsvéti történetben olyan emberekkel találkozunk akikben összetört az Isten-kép, egy egész világ dõlt össze bennünk. Azt, akit szerettek, elveszítették, akikben reménykedtek, már nincs közöttük. Az evangéliumi történet szerint Mária sír, már nemcsak a gyász van a szívében, hanem a megrendültség, hogy valaki elvitte a holttestet. A tanítványok félelmükben bezárkózva gyászolnak, odaveszett minden reményük.

Senki elõtt nem ismeretelen a családon belüli összetartás egy-egy gyászeset kapcsán. Sajnos, sokszor el kell temetni a szülõt, hogy koporsójával kibéküljenek a testvérek. A tanítványokat az emlékek is összekötötték. Az emlékezés is összeköthet. Összeköthetnek egy népet, sõt népeket is. Összefûzhetnek az emlékek, ,,a Dunának, Oltnak egy a hangja…”, Ady verse alapján a történelmi emlékek. ,,A harcot, amelyet õseink vívtak, békévé oldja az emlékezés…”-írja József Attila A Dunánál c. versében.

A félelem és a bizonytalanság is összeköthet embereket. Hiszen együtt könnyebb elviselni. Még valami össze kellene hogy kösse a tanítványokat: Jézus ígérete. De annyira erõs a gyász, a félelem, hogy ez a hang elhalkul.

De nem tart örökké ez az állapot. Ha Õ megjelenik egy közösségben, egyszerre megváltozik minden. Rabbóni, én Mesterem!- kiált fel Mária, a tanítványok örülnek.

Jelenléte megfordítja az eseményeket. Ha Õ megjelenik egy közösségben, az egyes emberek életében megváltoztat mindent, kezdjük látni, hogy az Élet nagyobb, mint a halál. A feltámadott Úr legyõzte a halált. Mert az emberek fia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett.

Az elsõ húsvét óta tudjuk, hogy van tovább. Ez a keresztyén reménység alapja.

Túl azon, hogy összeköt minket a gyász, az emlékek és a félelem, összeköthet minket a reménység is.

Isten vigasztalása bõséges öröm, kárpótlás annak, aki igyekszik becsületesen végigküzdeni az élet minden nehéz küzdelmét.

Hadd ragyogjon be a húsvéti hit valamennyiünk életébe, s a helyreállt Isten-képpel, s reménységgel vigyük az örömhírt azok felé, akikhez küldettünk, s akik ma még reménység nélkül élnek. Ebben a küldetésünkben Isten Szentlelke vezéreljen! Ámen.

Lukács József, esperes

2009. április 10. | Címlap