Közös munka a romániai magyarságért
Megalakult az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum
- Az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF) az erdélyi, a romániai magyar közösség jövőjét érintő stratégiai, politikai kérdésekben kíván egyezségre jutni és megoldásokat találni – jelentette ki Markó Béla szövetségi elnök a testület, kolozsvári megalakulását követő sajtótájékoztatón.
Az EMEF ünnepélyes megalakulásán az RMDSZ-t Markó Béla szövetségi elnök, Bíró Rozália, a Szövetségi Képviselők Tanácsának elnöke, Kelemen Hunor ügyvezető elnök, Márton Árpád képviselőházi frakcióvezető, Borbély László képviselő, ügyvezető alelnök, Bodor László, a Magyar Ifjúsági Értekezlet elnöke valamint Szepessy László, az RMDSZ Elnöki Hivatalának igazgatója képviselte. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács delegációját Tőkés László, az EMNT elnöke vezette, ennek tagja volt Toró T. Tibor, az EMNT alelnöke, Farkas Csaba, az MPP alelnöke, Tőkés Lehel és Vadász Szatmári Huba, a Magyar Ifjúsági Tanács alelnökei, Soós Sándor, az Erdélyi Magyar Ifjak elnöke, valamint az ERMACISZA képviseletében Varga Zoltán alelnök.
Az EMEF paritásos, konszenzusos alapon működik: ennek Markó Béla és Tőkés László személyében két társelnöke van, ugyanakkor mind az RMDSZ, mind az EMNT részéről 6-6 kijelölt delegátus vesz rész a testület munkálatain. Az EMEF-nek két ügyvivője is van, e két tisztséget Kelemen Hunor és Toró T. Tibor töltik be.
A testület félévente legalább egyszer, de ezen túl bármikor szükséges, ülésezik – tájékoztatott a Szövetség elnöke, aki elmondta, ma az eddigi együttműködést is értékelték „Ez mindenképpen pozitív. Amit a megálla-podásban előirányoztunk, azt teljesítettük: legfontosabb, hogy megvan a Magyar Összefogás listája, ezt hétfőn leadjuk a Központi Választási Irodánál, emellett más kérdésekkel is haladunk” – értékelt Markó.
Az értékelésen túl, a mai tanácskozáson munkacsoportok megalakulásáról is döntöttek: az autonómia munkacsoport már az elkövetkező napokban létrejön. „Ennek autonómia kérdésekben kell egyetértésre jutnia, közös terveket kidolgoznia. Elképzeléseiről az EMEF következő, júniusi ülésén kell beszámolnia, akkor döntünk az esetleges elvi dilemmákról is” – fogalmazott az RMDSZ elnöke, aki elmondta, emellett külpolitikai és nemzetpolitikai, ifjúsági, oktatási, gazdasági, szociálpolitikai és egészségügyi valamint önkormányzati munkacsoportok fognak létrejönni.
Tőkés László szerint most a cselekvés kell hogy felváltsa a párbeszédet, ehhez pedig bizalomra van szükség. „Az EMEF megalakulása, a közös választási lista létrejötte azt igazolja, hogy nem csupán választási, konjunkturális meggondolások irányítanak bennünket, hanem az egész magyarságot érintő, fontos kérdésekben való együttműködést tartjuk fontosnak. Egy nemzeti minimum kialakításában gondolkodunk, amely mentén megvalósulhat a magyar összefogás” – összegzett Tőkés László.
(Tájékoztató)
2009. április 10. | Címlap and Közéletünk