Helyesírási verseny Kolozsváron
Mi, Szilágy megyeiek elég jól szerepeltünk, hiszen mindegyik diákunk 80 pontnál többet szerzett egy olyan versenyen, amelyen a maximális 100 pontot még az első helyezetteknek sem sikerült elérniük.
Április 4-én és 5-én a kolozsvári Brassai Sámuel Elméleti Líceum adott otthont a Simonyi Zsigmond Helyesírási Verseny országos döntőjének, melyen négy szilágysági diák is részt vett. A versenyt V-VIII.-osok számára szervezik immár évek óta, de ez volt az első alkalom, hogy a legjobbak találkozhattak is egymással, és azonos versenyfeltételek mellett mérhették össze tudásukat.
A Brassai díszterme méltó helyet biztosított a rendezvény ünnepélyes megnyitójának, melyet megtisztelt jelenlétével Matekovits Mihály, a Tanügyminisztérium Kisebbségi Főosztályának vezérigazgató-helyettese, aki köszöntő beszéd helyett köszönőbeszédnek nevezte felszólalását, így fejezvén ki háláját azoknak, akik virágvasárnap is vállalták a versenyen való részvételt. A szervező líceum igazgatónője, Kósa Mária, valamint a megyei tanfelügyelőséget képviselő Péter Tünde beszéde után dr. Péntek János akadémikus, az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségének elnöke szólt az egybegyültekhez. A professzor úr a helyesírási szótár bátor használatára biztatott mindenkit, és egyrészt helyesírásunk túlszabályozottságában, másrészt regionális beidegződésekben jelölte meg a helyesírási vétségek leggyakoribb okait. A diákok verseny előtti bátorítására Sütő András egyik híres mondását parafrazálta, miszerint bízik abban, hogy ezen a versenyen a legegészségesebb nyelvhasználatú és helyesírású fiatalok mérkőznek meg egymással. Péntek professzor úr szavai után Ömböli Irma, Kolozs megyei magyar szakos tanfelügyelő kívánt jó versenyzést és kellemes időtöltést a versenyzőknek.
A megnyitó után rögtön kezdetét is vette a verseny, amely hagyományosan „kétfelvonásos” volt: tollbamondásból és egy feladatlap megoldásából állt. Annak ellenére, hogy a feladatok elsősorban azt tesztelik, hogy a gyerekek milyen mértékben képesek a helyesírási szabályokat - azok fontosabb kivételeivel - a gyakorlatba ültetni; mindig vannak olyan feladatok is, amelyek szövegértő képességüket, vagy éppenséggel szótár-használati tájékozottságukat mérik. A hetedikesek szövegértését például a következő „lyukas mondatok” tehették próbára: „Még a viga__díj sem jelentett számára elé__tételt.”; „A veszte__ég után nehezen viselte a veszte__éget.”
Amíg a diákok dolgoztak, addig a kísérőtanárok sem unatkoztak: szakmai előadáson vettek részt, melynek során helyesírási szabályzatunknak néhány elavult sajátosságára hívta fel a figyelmet Kádár Edit, a Babes-Bolyai Tudományegyetem Bölcsészkarának adjunktusa. Elemzése szerint jónéhány szavunk kiejtés szerinti írásmódja éppen a köznyelvi kiejtésnek nem felel meg, de más érvényben levő szabályokhoz azért alkalmazkodik. Ilyen a ballon, húszas, rúgtam, tízes szavunk, melyek kiejtésekor már szinte mindenki röviden ejti a magán- vagy mássalhangzót bizonyos hangtör-vényeknek engedelmeskedve. Egyes szószerkezetek - a bérbe vesz, földre szállás, nagy étkű-, már régóta összetett szavak módjára viselkednek, egybeírásukat viszont a helyesírás még nem kodifikálta. A szakmai értekezlet társelőadója Zsemlyei Borbála volt, aki a költő Dsida Jenő nyelvművelő tevékenységéről közölt értékes adatokat.
Szombat délután a Brassai Líceum tanárai gondoskodtak a versenyzők és kísérőtanáraik kikapcsolódásáról. Várost néztünk, aktivitiztünk, kézműves foglalkozásokon vehettünk részt, este táncházat szerveztek számunkra. Másnapra nem maradt egyéb, csak a dolgozatok kiértékelése és a díjkiosztás.
Mi, Szilágy megyeiek elég jól szerepeltünk, hiszen mindegyik diákunk 80 pontnál többet szerzett egy olyan versenyen, amelyen a maximális 100 pontot még az első helyezetteknek sem sikerült elérniük. (A legmagasabb pontszám 98,50 volt.)
Végezetül álljon itt azoknak a neve, akik képviselték megyénket Kolozsváron: Bálint Melinda (Varsolci Általános Iskola), Gyulai Dorottya (szilágysámsoni Szikszai Lajos Általános Iskola), Kovács Ágota (A. Iancu Sportlíceum, Zilah - dicséretben részesült), Mészáros Lilla (szilágycsehi Gyulaffi László Általános Iskola). Gratulálunk nekik, és szüleiknek, felkészítő tanáraiknak egyaránt! Reméljük, jövőre ismét bizonyítani fogják, hogy nyelvileg és helyesírás tekintetében egyaránt egészségesen élnek!
Vicsai Zsolt
2009. április 10. | Aktuális and Címlap