XI. Kányádi Sándor Szavalóverseny Varsolcon

„ Aki megért, s megértet, egy népet megéltet” hangzott el immár XI. alkalommal Varsolcon, a Kányádi Sándor Szavalóverseny megyei szakaszán, e rendezvény oly jól ismert mottója. Izgatott, kíváncsi tekintetű gyerekek, büszke pedagógusok és szülők, a költészet iránt érdeklődők töltötték meg zsúfolásig tele vasárnap délután a Varsolci Kultúrotthont.
A kezdetben helyi szintű kezdeményezés kinőtte kereteit, körzeti, megyei és végül országos versennyé vált. Az idei év májusában kerül megrendezésre Varsolcon a Kányádi Sándor Szavalóverseny országos szakasza, a Varsolci Általános Iskola és a Varsa Egyesület szervezésében. Ezt készítette elő a vasárnapi rendezvény, amelynek első helyezettei képviselik megyénket az országos szintű megmérettetésen.
A szavalóverseny színvonalaságát jelezte, hogy az idei versenyre több mint ötven tanuló nevezett be korcsoportonként két kategóriában. Az elsős-, másodikos kisdiákok és a harmadik-, negyedik osztályosok külön mérték össze képességeiket. A helyi iskola diákjai mellett jelen voltak és a szavalóverseny színvonalát emelték szilágymegye 21 iskolájánk tanulói és a magyarországi testvériskola, a Nyírbogáti Vántus István Iskola diákjai. Versmondók képviselték a zsibói, egrespataki, szilágysomlyói, szilágycsehi, ippi, szilágyperecseni, dobai, szilágypaniti, kémeri, lecsméri, zoványi, szilágyballai, szilágynagyfalui, magyargoroszlói, krasznahorváti, krasznai, rátoni, a zilahi Iuliu Maniu, Simion Bărnuţiu- és a Mihai Eminescu iskolákat.
A szavalók, a verseny névadója által írt költeménnyel és egy XX. századi költő versével örvendeztették meg a közönséget. Nem volt egyszerű az értékelés, mivel érezhető volt, hogy valamennyi szavaló rengeteg időt és energiát fektetett a minőségi felkészülésbe. Az öttagú zsűri értékelte legjobb tudása szerint a versenyzők teljesítményét, előre felállított értékelési kritériumok szerint. A zsűri elnöke Márkus László tanfelügyelő volt, a zsűri további tagjai: Szőke Anna kisebbségi és kulturális referens, Nagy Lenke igazgatónő, Magyarósiné Lőrinc Mária és Dénes Csilla könyvtáros.
A verseny végén Márkus László tanfelügyelő gratulált a szavalóknak a kiváló teljesítményért, a felkészítő pedagógusoknak a lelkiismeretes tevékenységükért. Köszönetét mondott, a verseny főszervezőjének Dénes Irén tanítónőnek és megyei tanácsosnak a kitartó és eredményes munkájáért, akinek a verseny országos szintűvé válásával talán egyik legnagyobb álma vált valóra. Örvendetesnek nevezte, hogy végre nem csak Székelyföldön szerveznek országos szintű versenyeket, hanem itt Szilágy megyében is. Köszönetünket fejezzük ki mi, varsolciak is Dénes Irén tanítónőnek, hisszen azzal, hogy ezt a versenyt évente Varsolcon szervezik meg tovább növekszik településünk ismertsége és hírneve.
Szakmai értékelést a zsűri egyik tagja Dénes Csilla nyújtott, amely talán segítséget, támpontot nyújt a versmondóknak és felkészítőiknek a jövő évi versenyhez.
A legnagyobb izgalom és érdeklődés az eredményhirdetést és a díjkiosztást övezte. Az első kategória díjazottjai: I. helyen Sámel Izabella; II. Bogdán Ágnes; III. Eiben Olivér és Szigyártó Andrea; dicséretben részesült Bálint Adrienn és Mangra Alexandra Viktória.
A második kategória díjazottai: I. helyen Mátyus Csenge; II. Bara Adrienn és Szabó Beatrix; III. Péter Kristóf és Prorán Péter; dicséretedben részesült Kovács Eszter és Havasi Henrietta.
Üres kézzel senki sem távozott, mert valamennyi résztvevőt oklevéllel és ajándékkal jutalmazták a szervezők. Ezeken kívül különdíjat adott át Márkus László tanfelügyelő, Fekete Szabó András szenátor, a helyi RMDSZ, a Varsolci Polgármesteri Hivatal, a Varsolci Általános Iskola, a Nyírbogáti Iskola, valamint Seres Dénes képviselő, RMDSZ elnök két mobiltelefonnal gazdagította a nyerteseket. A díjakért köszönetet mondunk az illető szervezeteknek, ezek képviselőinek, és a rendezvény támogatóinak: a Népi Alkotások Háza, a helyi polgármesteri hivatal és református egyházközség valamint az RMDSZ helyi szervezete.
Minden résztvevőnek gratulálunk és a továbbjutóknak további sikert kívánunk az országos versenyen! A helyezéstől függetlenül valamennyi szavaló nyertes volt, hiszen azzal, hogy resztvett a szavalóversenyen bizonyította, hogy ezen a területen többre képes a társainál, és a szerzett tapasztalatok mellett két verssel is gazdagabb lett.
Dénes Csilla

2009. április 03. | Művelődés and Vidékeink