RMDSZ és az EMNT jelöltjei

A listavezető Tőkés Lászlót a jelenleg is EP-képviselő Winkler Gyula és Sógor Csaba követi a magyar összefogás listájának második és harmadik befutó helyén az európai parlamenti választásokon. Akár a negyedik hely is befutó lehet.
Döntött az RMDSZ Állandó Tanácsa: a június 7-i európai parlamenti (EP) választáson a jelenleg is EP-képviselő Winkler Gyulát és Sógor Csabát indítja a magyar összefogás listájának második és harmadik befutó helyén. A Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) hétvégi, marosvásárhelyi ülésén a választási kampányt érintő szervezési kérdések mellett rangsorolta az első helyeket az EP-listán.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal (EMNT) kötött megállapodás értelmében Tőkés László püspök, az EMNT elnöke a listavezető, a negyedik, szintén befutóesélyes helyre pedig ugyancsak az EMNT javasolhat személyt.
Az ötödik Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető alelnöke, a MIÉRT képviselője lesz, a hatodik Horváth Anna jogász-közgazdász, volt államtitkár, a hetedik helyen Csutak István integrációs és régiópolitikai szakértő indul, a nyolcadik az EMNT jelöltje lesz, a kilencedik helyen pedig Szabó Károly volt szenátort indítják.
Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke elmondta, hogy bár a SZÁT pénteki ülésén a jelöltlista első helyeiről született döntés, minden más helyre is megvan a jelentkezők listája, ezeket pedig a későbbiekben fogják rangsorolni. Az EMNT a mai határidőig nevezi meg jelöltjeit a közös listára, amelyet az április 4-én ülésező Szövetségi Képviselők Tanácsa fogad el.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsnak (EMNT) a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) kötött belső koalíciós Megállapodása értelmében az EMNT az európai parlamenti választásokra felállítandó Magyar Összefogás Listáján a lehetséges 43 hely egynegyedére, számszerűen 11 helyre jogosult.
Az EMNT az erdélyi magyarság sokszínűségét megjelenítő listát állított össze, hogy közösségünk lehető legszélesebb köre hallathassa hangját, szólhasson közös európai jövőnkről.
A beérkezett jelölések, illetve a felkérések alapján az EMNT Választási Bizottsága a jelöltek között az alábbi sorrendet véglegesítette:
1.Tőkés László – püspök, EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke
2. Szilágyi Zsolt – politológus, a Partiumi Keresztény Egyetem adjunktusa, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnöke
3. László János – mérnök, székelyudvarhelyi nagyvállalkozó, a Bethlen Gábor Alapítvány elnöke
4. Dávid László – mérnök, egyetemi professzor, a Sapientia-Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora
5. Ábrám Noémi – tanítónő, kommunikációs szakértő, a Diakónia Keresztyén Alapítvány ügyvezető igazgatója, az Erdélyi Nagycsaládosok Egyesületének alelnöke
6. Boros Zoltán – zeneszerző, filmrendező, az RTV magyar adásának volt főszerkesztője
7. Sándor Krisztina – ifjúsági vezető, a Bálványosi Szabadegyetem főszervezője, a Magyar Ifjúsági Tanács volt elnöke
8. Márton Zoltán – mérnök, a Teleki Oktatási Központ igazgatója, az MPP önkormányzati képviselője,
9. Lakatos Róbert – filmrendező, a Sapientia-Erdélyi Magyar Tudományegyetem Fotó, film, média szakának tanára.
10. Toró T. Tibor – kutatófizikus, volt parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnöke
11. Bakk Miklós – politológus, egyetemi előadótanár, a Babes-Bolyai Tudományegyetem politológia tanszékének helyettes vezetője
Nagyvárad, 2009. március 23.
Az EMNT Sajtószolgálata

2009. március 27. | Aktuális and Címlap