Március 15-e méltó megünneplése
A kémeri lakosok is méltóképpen emlékeztek meg Március 15-ről, nemzeti, kiemelkedő ünnepünkről.
Az ünneplés hagyományainkhoz híven a délelőtti istentisztelettel kezdődött. Egyházunk lelkésze, Paniti Zoltán beszédében kiemelte e jeles nap történelmi jelentőségét, amely egy életre szólóan beleivódott nemzetünk lelkületébe.
Az istentiszteletet az ünnepi műsor megkezdése követte a templomkertben felállított kopjafánál. Maga a nagy természet is ünnepelt e napon. A napfényben csillogó ünneplő ruháját öltötte magára. Bevezetésként megszólalt a baptista egyház fúvószenekara. A református egyház részéről ünnepi beszédet tartott Paniti Zoltán református lelkész. Beszédében méltatta a Petőfi Sándor vezette márciusi ifjak hősiességét. Polgármesterünk, Szabó Levente elhangzott beszédében hangsúlyozta az 1848-as forradalom mindent elsöprő erejét, amikor nemzetünk egyöntetűen fellépett a szabadság szent eszméje mellett. Felismerte azt a tényt, hogy győzni csak szoros összefogás által lehetséges. Az akkori lelkesedés példaértékű a mi számunkra is. Hisz a jelen sokrétű problémáinak megoldása a múltban gyökerezik.
Színessé tette az ünneplést a János Irén tanárnő által előkészített irodalmi-zenei montázs. Iskolánk tanulói lelkesen szavaltak, főleg Petőfi Sándor és Vörösmarty Mihály verseiből. Oláh V. Margit nyugdíjas tanárnő elénekelte az általa megzenésített Ady Endre: A tűz csiholója című versét. Elszavalta az erre az alkalomra írt : Új Márciusra virradva című versét.
Ezt követte a két világháborúban elesett hősök emlékére felállított kopjafa megkoszorúzása. A hála és tisztelet koszorúit helyezték el: az Önkormányzat, az RMDSZ, a Kémerért Alapítvány, az egyházak, az iskola és a lakosok egy része.
Az ifjúság részéről fellépett a Zilahon érettségizett Marosán Csaba, aki elénekelte Vörösmartytól a Szózatot, szavalat Petőfitől. Csodálatos hangjával elbűvölte a jelenlévőket. Majd felhangzott az egész közönség részéről nemzeti imánk, a Himnusz . A megemlékezést hálaadó imával zárta be református lelkészünk.
A polgármester, betöltve a házigazda szerepét is, mindenkit meghívott a kultúrotthonba, egy üdítő és egy-két szelet kémeri kalács elfogyasztására.
A résztvevők arcáról leolvasható volt a sok küzdelem utáni reménykedés, elégedettség, amely jelenség a következő sorok írására késztetett:
„Zaklatott álmokból
kora virradatra,
fölébredünk egy
rügyfakasztó,
napfényben úszó,
új Márciusra.”
Oláh V. Margit
2009. március 27. | Vidékeink