Tizennyolc-null

Az európai élvonalban ritkán látott eredmények születtek a legutóbbi hétvégén.
Amikor az elmúlt két héten azért fanyalogtunk, mert a román első osztályú labdarúgó bajnokságban kilenc illetve tizenhárom gól esett, akkor sokan gondolhatták, hogy elmúltak már azok az idők, amikor a csapatok fejetlenül támadtak a „csak rúgjunk több gólt, mint amennyit kapunk elv alapján”.
Ezzel nem is szeretnénk (és nem is tehetnénk meg) vitatkozni, ám az sem vita tárgya, hogy a német Bundesliga őszi szakaszában három fölött volt a meccsenkénti gólátlag. Ám ami a hétvégén az andorrai bajnokságban történt, az még ezt is fölülmúlja. Még akkor is példátlan az eset, ha az említett pontvadászat meccsenkénti gólátlaga 5,97. A hétvégén ugyanis 39 gól született a négy találkozón, az alábbi megosztásban: Ranger’s-Principat 0-7, FC Santa Coloma-Inter Club d’Escalades 8-0, Lusitanos-U.E. Santa Coloma 5-1.
A figyelmes olvasó rögtön észre veheti, hogy ez csak három meccs. Igen, ugyanis a negyedik külön bekezdést érdemel. A negyedik találkozón ugyanis a Santa Julia 18-0! arányban verte az Engordanyt, a 33 éves argentin Alejandro Romero egymaga nyolcat vágott.Mindez persze elmarad a legnagyobb gólkülönbségű hivatalos válogatott mérkőzés eredményétől, amit 2004-ben Ausztrália állított fel, 31-0-ra verve Amerikai Szamoa legjobbjait. Ezen a meccsen Archie Thompson 13-szor volt eredményes.
Sokan azt gondolják, hogy ez minden idők legnagyobb arányú, hivatalos mérkőzésen regisztrált győzelme, ám tévednek: 1885-ben a Skót Kupában az Arbroath 36-0-ra verte Bon Accordot, egy bizonyos John Petrie pedig 13 gólt vállalt. Ugyanazon a napon a Harp-Aberdeen Rovers találkozó 35-0-ra végződött. Régi idők focija…
Végezetül, mivel minden szentnek maga felé hajlik a keze, említjük meg, hogy a világbajnokságok történelmének legnagyobb győzelmét Magyarország aratta, amikor 1982-ben 10-1 arányban legyőzte El Salvador csapatát. Hol vannak azok az idők…
(impulzus)

2009. március 20. | Sportvilág