2009. március 20.
A jogszabály „átment” a felsőházon a kormány által javasolt formában, annak ellenére, hogy nem kapta meg a szükséges kétharmados többséget jelentő 69 szavazatot. De hétfő volt az utolsó nap, amikor dönthettünk a biometrikus útlevelekről szóló kormányrendelet elfogadásáról – magyarázta a Szenátus plenáris ülése után Cseke Attila szenátor. tovább »
2009. március 20. | Közérdekű |
“Az Európai Néppárt támogatja az RMDSZ-t a június 7-ei európai parlamenti választásokon”- jelentette ki Antonio López Isturiz, az Európai Néppárt főtitkára kedden, március 17-én délelőtt Brüsszelben azon a találkozón, amelyen Borbély László, a Képviselőház külügyi bizottságának elnöke, az RMDSZ ügyvezető alelnöke és Winkler Gyula, az RMDSZ európai parlamenti képviselője vett részt.
A keddi találkozón szó esett a romániai politikai helyzetről, arról, hogy az RMDSZ fontosnak tartja az Európai Néppárt támogatását az európai választásokon. “Tájékoztattam Isturiz főtitkárt az erdélyi magyar összefogás listájának megalkotásáról, amely reményeink szerint erős romániai magyar jelenlétet biztosít az Európai Parlamentben” – emelte ki Borbély László. tovább »
2009. március 20. | Közérdekű |
Öt-nyolc osztályos diákok jelentkezését várja az Outward Bound az április 13-18. között szervezendő angol nyelvtáborába (Outdoor English Camp). A hatnapos program Szovátán fog zajlani, célja a középhaladó angolosok nyelvi kompetenciájának fejlesztése élménypedagógiai módszerekkel. A programot hazai és amerikai oktatók vezetik. tovább »
2009. március 20. | Közérdekű |
Azért is meglepő az intézmények politikai befolyás alá helyezése, mert az Európai Unió egyik követelménye volt a közintézmények politikamentessé tétele, ennek megfelelően alakult meg a köztisztviselői kar.
Az elmúlt héten pénteken sajtótájékoztatón ismertette Seres Dénes képviselő a Szövetség parlamenti frakciójának álláspontját a helyi napilapok és tévészerkesztőségek küldötteinek. A sajtótájékoztatón Csóka Tibor alelnök inkább a megyei helyzetet részletezte. tovább »
2009. március 20. | Címlap és Közéletünk |
Idén, március 15-én a nemzet egységét szerezném hangsúlyozni, amely közös ünneplésünkben is kifejeződik” - mondta Sólyom László.
A „szabadság, egyenlőség, testvériség” jelszava mellett az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc az erdélyi magyarság számára még egy fontos, sajátos üzenetet is hordoz: az egység, a szolidaritás üzenetét – jelentette ki Markó Béla szövetségi elnök szombaton, a Nyergestetőn elmondott ünnepi beszédében. A zord időjárás ellenére mintegy kétezren gyűltek össze az 1948-49-es forradalom és szabadságharc emlékére rendezett ünnepségen, a Hargita és Kovászna megyék határán lévő Nyergestetőn. tovább »
2009. március 20. | Címlap és Közéletünk |
Micsoda idő lehetett az, mikor még az 1800-as évek első felében élt egy Petőfi Sándor nevű fiatalember, tele önbizalommal, a hazája iránti hűséggel és szeretettel. Egy ember, aki a gondolatait, érzéseit versekbe öntötte, olyan versekbe, mik valósággal életre keltek az emberek szívében. Szavak, mondatok, miket 150 évvel halála után is úgy szavalnak, akár egy hitvallást. Hát ezeket az időket idézték fel Kémeren március 13-án az általános iskola tanulói, Petőfi Sándorra emlékezve. tovább »
2009. március 20. | Vidékeink |
A tövisháti kisvárosban a városi RMDSZ és a történelmi egyházaink szervezésében magyar közösségünk rendezvénysorozattal emlékezett a márciusi ifjakra az 1848-as forradalom és szabadságharc kitörésének 161. évfordulóján. tovább »
2009. március 20. | Vidékeink |
1848. március 15-e a magyar szabadságharc kezdetének napja. Jelképpé vált e nap, nemzetünk szabadságszeretetét, szabadság utáni vágyát fejezi ki.
Hagyományainkhoz híven koszorúzással és ünnepi műsorral tisztelegtünk e jeles nap emléke előtt. tovább »
2009. március 20. | Vidékeink |
A játékosság az óvodai életnek és benne a tanulásnak is olyan egyedi elve , amelynek célja a gyermek játékos beállítódásának és a játék dominanciájának figyelembevétele a tanulás folyamatában. tovább »
2009. március 20. | Vidékeink |
A szabadság nem egy adott dolog. A szabadságért naponta tenni kell. A szabadságért meg kell harcolni, legyen az nemzeti, politikai, nyelvi, gazdasági vagy lelkiismereti szabadság.
A „szabadság, egyenlőség, testvériség” és a magyar összefogás eszméjének jegyében ünnepelt a somlyói magyarság az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc 161. évfordulóján. tovább »
2009. március 20. | Címlap és Közéletünk |
Méltóképpen ünnepelte meg Zilah lakossága március 15-ét. Vasárnap délelőtt az ünnepi istentiszteletre teljesen megtelt a belvárosi református templom, mind az 1500 ülőhely gazdára talált.
Bogdán Zsolt esperes igemagyarázatában is a most lehetővé vált egységről beszélt Pál apostol korinthusbeliekhez írott első levelének alapján:
„Kérlek azonban titeket atyámfiai, a mi Urunk Jézus Krisztus nevére, hogy mindnyájan egyképpen szóljatok és ne legyenek köztetek szakadások, de legyetek teljesen egyek ugyanazon értelemben és ugyanazon véleményben. Mert megtudtam felőletek atyámfiai, hogy versengések vannak köztetek. Azt értem pedig, hogy mindenitek azt mondja: én a Pálé vagyok, én pedig Apollósé, én meg Kéfásé, én meg Krisztusé.” (I.kor.1:10-12.) tovább »
2009. március 20. | Címlap és Közéletünk |
Magyarok mindenhonnan!
Ünnepelnek ma a magyarok mindenütt a világon, ünnepel az egész magyar nemzet. Szétdarabolt minket a történelem, milliókat taszított kisebbségbe Trianon, mégis egy nemzet maradtunk, mint ahogy egy nemzet voltunk százhatvanegy évvel ezelőtt is, 1848-ban. De mitől nemzet a nemzet? Attól, hogy egy nyelvet beszélünk, ugyanazok a dalaink, a táncaink, mondhatná valaki. Nem elég a közös nyelv, nem elég az egyforma hagyomány, több kell ahhoz, hogy egy nemzet legyünk! Hiszen ugyanazon a nyelven is lehet mást gondolni, lehet viszálykodni, lehet széthúzni, lehet torzsalkodni egymással. Lehet örökös belső harccal tönkretenni az esélyeinket egy valóban jobb, magyarabb és európaibb jövőre. tovább »
2009. március 20. | Közérdekű |
Tisztelt kollégák!
Tizenkilenc évvel ezelőtt, 1990 tavaszán, március 15-e megünneplését teljesen másképpen szemlélték a románok és magyarok, és akkor még azoknak, akiknek érdekük volt fenntartani a köztünk lévő ellentéteket, elsősorban a régi rendszer képviselőinek, sikerült Erdély-szerte nagy etnikumközi feszültségeket gerjeszteniük. tovább »
2009. március 20. | Közérdekű |
Sólyom László köztársasági elnök romániai látogatása a Magyarország és Románia közötti stratégiai együttműködés fontos eleme, amely erősíti a partneri viszonyt, ennek megkérdőjelezése a kapcsolatok fejlesztése ellen hat …
A magyar külügyminisztérium szerint elfogadhatatlan a partneri szándék megkérdőjelezése.
Sólyom László köztársasági elnök romániai látogatása a Magyarország és Románia közötti stratégiai együttműködés fontos eleme, amely erősíti a partneri viszonyt, ennek megkérdőjelezése a kapcsolatok fejlesztése ellen hat, ezért elfogadhatatlan - olvasható Magyarország Külügyminisztériumának nyilatkozatában. tovább »
2009. március 20. | Címlap és Közérdekű |
Ünnepi istentisztelet
A varsolciak őrzik és tisztelik a magyarság hagyományait, ünnepeit. Így történt ez vasárnap is, március 15-én , amikor közösségünk méltóképpen emlékezett meg az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulójáról. tovább »
2009. március 20. | Vidékeink |
Szilágybagoson
Vasárnap este 6 órára hívta a Március 15-re emlékezni vágyó Bagos népét a református templom harangja. Az ünnepet a művelődési házban tartottuk, amelyen mintegy 300-an vettünk részt. tovább »
2009. március 20. | Vidékeink |
Az ünnepség keretén belül több beszéd is elhangzott. Elsőként Kocsis Ambrus Tibor református lelkipásztor beszédét hallhatták az egybegyültek, majd ezt követően, Csepei Juliánna, az RMDSZ helyi szervezetének elnöke és Boier Ioan polgármester köszöntötte az ünneplőket és méltatta az ünnep jelentőségét.
Koszorúzott: Helyi RMDSZ szervezet, Református Egyház, Contact civil szervezet, helyi Polgármesteri hivatal és magánszemélyek.
A megemlékezesi ünnepség után, a helyi ifjak ünnepi műsort mutattak be a kúltúrotthonban.
2009. március 20. | Vidékeink |
Itt az ideje a rügyfakadásnak, a megújulásnak, a regenerálódásnak. Elég a téli alvásból, a rossz álmokból. Legyünk pozitívak és aktívak, hogy kreatívabbak lehessünk. Nem kell mást tennünk hozzá, mint a tavaszi szellő felébredésével együtt egy jó kis méregtelenítő terápiát elvégezni. tovább »
2009. március 20. | Életmód |
Őseink fűben-fában keresték az orvosságot. Az orvostudomány fejlődése során górcső alá vette a gyógynövényeket, és igazolást nyert, hogy azok valóban hatásosak. Nem mindegy azonban, mit várunk tőlük, mikor és hogyan alkalmazzuk őket. A gyógytea, (mint minden más hatásos szer) nem megfelelő alkalmazása akár káros is lehet. Kisebb bajainkat azonban bátran orvosolhatjuk a természet patikájából is, no persze csak némi “előképzés” után. tovább »
2009. március 20. | Életmód |
A legfrissebb kutatási eredmény szerint a hosszú élet a jó reakcióidőben rejlik, többet számít minden más tényezőnél.
Angol szakemberek húsz éven át vizsgálták, hogy milyen összefüggés áll fenn az élethossz és a reakcióidő között. Kimutatták, hogy a jó reakcióidejű emberek tovább élnek, más szóval, akiknek a reakcióideje gyenge, azok átlagosan 2,6-szor nagyobb eséllyel halnak meg idő előtt. tovább »
2009. március 20. | Életmód |
Következő »