Nincs több magyar
Múlt heti lapzárta után, csütörtökön értesültünk arról, hogy az utolsó magyart is menesztették a prefektúráról. Végh Sándor alprefektus helyére Birsan Cristian Rault nevezték ki. Ezt a PSD-PDL politikai egyezsége alapján történt – jelentette ki Ionel Ciunt prefektus a múlt héten pénteken tartott sajtótájékoztatóján, miután megköszönte Végh Sándornak négy év eredményes tevékenységét.
Végh Sándor a jogállását szabályzó törvény értelmében régen lemondott párttagságáról, és letette a főrangú köztisztviselői vizsgát. A két kinevezett alprefektus egyike sem rendelkezik köztisztviselői vizsgával. Ennek kapcsán az egyik újságíró megkérdezte: Nem gondolja-e erkölcstelennek ezt az intézkedést?
Végh Sándor válasza szerint végletesen az. Pártszempontok szerinti kinevezés ellentmond az EU követelményrendszerének, amely a közintézmények depolitizálására vonatkozik, ugyanakkor a három éve érvényes 340-es törvénybe is ütközik. Ezt a gyakorlatot törvényesítő tervezet még csak javaslat a parlament asztalán. Saját köztisztviselői nemzedékét a politikai játszmák áldozati generációjának nevezte. „Kormányzati felügyelőként” munkaköre meglehetősen ködös, nincs a törvényben egyértelmű munkaköri leírás erre a tevékenységre. Megköszönte minden polgármester illetve kormányzati intézmény vezetőjének a négy éves hatékony és eredményes együttműködést. Hétfőre rendelték Bukarestbe, ahova benyújtotta iratait, és várja a kormány további rendelkezéseit. Kedden este hívtuk telefonon, hogy a további fejlemények felől érdeklődjünk. A vonaton volt útban hazafelé. Elmondása szerint beadta iratait, otthon várja, hogy rendelkezzenek vele, hiszen semmiféle munkaköri leírása még nem létezik. Elmondta, hogy számára elképzelhetetlen ez a helyzet, hiszen tizenhét éve először nincsen magyar alprefektusa Szilágy megyének. Már az 1992-96-os parlamenti ciklus alatt – és azóta is folyamatosan – volt magyar alprefektusa a megyének, pedig akkor a magyarság érdekképviselete ellenzékben volt. 17 év után ez most megszűnt. Ez lenne az EU-s csatlakozás eredménye? A törvények és az alapelvek tisztelete egy „jogállamban”? Reményei szerint nemsokára normális és törvénytisztelő, erkölcsös mederbe terelődnek a „depolitizált közigazgatás” ügyei.
Ezzel szemben Ionel Ciunt prefektus üdvözölte a köztisztviselők mozgékonyságának, áthelyezésének elvét. A kinevezett alprfektusoknak pedig van ideje letenni a főtisztviselői vizsgát a végleges kinevezéshez szükséges versenyvizsga kiírásáig. (Tehát addig nem köztisztviselőként nevezték ki őket köztisztviselői tisztségbe. – a szerk. megjegyzése)
Cristian Birsan kinevezett alprefektus szavai szerint a megbízatás teljesen új számára. Eddig a Viorel Stanca tábornok Vidalis cégcsoportjának jogi tanácsadójaként dolgozott (mint a PDL jelenlegi megyei elnöke, aki szintén Stanca alkalmazottja volt). Újságírók rákérdeztek: ez Stanca úr további politikai befolyását jelentené? Az új alprefektus válasza szerint a Vidalis cég vezetőjével kizárólag szakmai kapcsolata volt. Egyébként közigazgatási tapasztalatait négyévi városi tanácsosi szerepében szerezte.
A prefektus sajtótájékoztatóján most először volt jelen Onorica Abrudan alprefektus, aki ez alkalommal mondott köszönetet mindenkinek, aki gondot viselt rá.
Ionel Ciunt prefektus a továbbiakban vázolta tevékenységi programját. Eddig informálódásképpen találkozott a közintézmények vezetőivel. Zilah polgármesterével a romák szociális lakásairól egyeztetett, illetve a vártelki veszélyeztetett lakások ügyében tárgyalt. A vártelkiek esetében 15 családi ház veszélyeztetett, átköltöztetésükre javasolják mintegy 2,5 millió lej kiutalását a kormány tartalékalapjaiból.
Ionel Ciunt prefektus szerint a legfontosabb a közbiztonság és a társadalmi béke megerősítése. Ennek érdekében találkozott a Tenaris Silcotub vezetőségével, a cég válságkezelő programjáról tanácskoztak.
Prioritásként jelezte, hogy feladatának tekinti a kormányprogram alkalmazását Szilágy megyében, és fokozottan fog foglalkozni az EU-s programok pályázati hozzáférhetőségével.
Újságírók kérdésre válaszolva elmondta, hogy nem csak a változtatás kedvéért akar változást a minisztériumi kirendeltségek élén . Még nem tudja mi lesz a minisztériumi kirendeltségek vezetőivel. Véleménye szerint a szaktárcák helyi intézményei politikai tisztségek lesznek.
Ez volt pénteken.
A hét elején a román nyelvű napilapok hírül adták, hogy Viorel Caraba lett a prefektus kabinetfőnöke. A kinevezett a helyi sajtóban maga is csodálkozott, de majd igyekszik beletanulni új helyzetébe.
U.i.: Végh Sándor távoztával a Szilágy Megyei Prefektus Intézményében egyetlen magyar sem marad. Jelenleg 47 alkalmazottja van a prefektúrának, a hatáskörébe tartozó járműnyilvántartó hivatal és az útlevélosztály alkalmazottaival együtt mintegy 70 személyről beszélhetünk. Végh Sándor távoztával egyetlen magyar sem marad a hivatalban, hiszen kétséges, hogy magyar titkárnőjét megtartják-e távoztával. Szilágy megyében a magyarság számaránya mintegy 24%. Az intézmények politizálásának álcája alatt tulajdonképpen a megye magyar kisebbségének kiszorítása történik minden olyan tisztségből, amelyben tehetnek is valamit közösségeikért. Ezek szerint a kormány úgy gondolja, hogy a kihelyezett intézményében – a prefektúrán – egyetlen magyart sem tartottak olyan képességűnek, hogy érdemes legyen alkalmazni? Ennyire csökött szellemiségűek lennénk? Vagy éppen ez lenne az a kormányprogram, amelyet területi szinten kell biztosítani?
Józsa László
2009. március 13. | Címlap