Március 15-e, a magyar összefogás ünnepe Strasbourgban

Strasbourg az egyesült Európa egyik fővárosa, úgy ahogy annak idején az alapítók eldöntötték, viszont ma Strasbourg minden magyar fővárosa, a Kárpát-medencében és mindenütt az Európai Unión belül és kívül – utalt a helyszín fontosságára ünnepi beszédében Winkler Gyula, EP-képviselő március 10-én, kedden Strasbourgban az Európai Parlamentben megtartott megemlékezésen. Mint minden évben, az idén is megemlékeztek az Európai Parlamentben az 1848-as forradalomról. A tavalyi márciusi 15-ei ünnepségeket a felvidéki magyar EP-képviselők szervezték, míg az idén az RMDSZ EP-képviselői, Sógor Csaba és Winkler Gyula vállalták a szervezést.
Kedden délelőtt megkoszorúzták a strasbourgi Petőfi emlékművet, ahol beszédet mondott Sógor Csaba és József Judit nagykövet, a Magyar Köztársaság Európa Tanács mellett működő Állandó Képviseletének vezetője. Kora délután az Európai Parlamentben a csíkszeredai Borsika gyermek-néptáncegyüttes tartott előadást, beszédet mondott Winkler Gyula.
“Bevallom, Strasbourg az egyik legkedvesebb városom az európai fővárosok közül. Minden bizonnyal azért, mert a megbékélést és a szolidaritást idézi, vagyis azokat az értékeket, amelyekben én is őszintén hiszek. A másfél milliós romániai magyarság, amely az Európai Unió egyik legnagyobb és Románia legfontosabb nemzeti kisebbsége, mélyen hisz abban, hogy a megbékélés és az összefogás minden európai állampolgár számára fontos érték” – hangsúlyozta Winkler Gyula.
Az RMDSZ európai parlamenti képviselője beszédében kiemelte, hogy ezen a napon, amikor az 1848-as forradalomra és szabadságharcra emlékeznek, Strasbourg a Kárpát-medencében és a világ más tájain élő magyarok fővárosává változik. “Március 15-én 12 millió magyar egységét ünnepeljük. Március 15-én nemzeti költőnkre, Petőfi Sándorra emlékezünk, akinek Strasbourgban a Place Bordeaux-n állított az itt élő magyar közösség emléket. Március 15-én az 1848-as forradalom hőseire emlékezünk, akik a szabadságért harcoltak. A szabadság, az egyenlőség, a testvériség iránti vágyunk ma is töretlen. (…) 2009. március 15-én a múltra emlékezve kell a jövőt építenünk. Ez a nap alkalmat ad arra, hogy mi, erdélyi magyarok új összefogást alakítsunk ki, amelyre nagy szükségünk van, hogy európai jövőt kovácsolhassunk közösségünknek. Legyen ez a nap egy lépés az európai jövő felé” – fogalmazott Winkler Gyula.
Este, 20 órai kezdettel a Borsika néptáncegyüttes műsorát a strasbourgi magyarok is láthatják a Bon Pasteur teremben, az RMDSZ-es EP-képviselők és a strasbourgi Magyar Kultúregyesület közös szervezésében. Az együttes az RMDSZ EP-képviselői, valamint a Communitas Alapítvány támogatásával vett részt a strasbourgi rendezvényeken.

2009. március 13. | Aktuális