2009. március 13.
Tisztelt szilágyságiak!
160 évvel ezelőtt ránk, magyarokra figyelt Európa. Amikor az 1848-as forradalmak néhány hét, hónap alatt elbuktak, a magyar forradalom majd másfél évig bírta a nagyhatalmak támadásait. Azért volt ez lehetséges, mert a magyarság ebben a helyzetben össze tudott fogni, és ez óriási erőt jelentett! Tudott egységesen fellépni a szabadság eszméje mellett. Tudott más népek fiaival is szövetkezni ideáljainak védelmében.

tovább »
2009. március 13. | Címlap |
Múlt heti lapzárta után, csütörtökön értesültünk arról, hogy az utolsó magyart is menesztették a prefektúráról. Végh Sándor alprefektus helyére Birsan Cristian Rault nevezték ki. Ezt a PSD-PDL politikai egyezsége alapján történt – jelentette ki Ionel Ciunt prefektus a múlt héten pénteken tartott sajtótájékoztatóján, miután megköszönte Végh Sándornak négy év eredményes tevékenységét.
Végh Sándor a jogállását szabályzó törvény értelmében régen lemondott párttagságáról, és letette a főrangú köztisztviselői vizsgát. A két kinevezett alprefektus egyike sem rendelkezik köztisztviselői vizsgával. Ennek kapcsán az egyik újságíró megkérdezte: Nem gondolja-e erkölcstelennek ezt az intézkedést?
tovább »
2009. március 13. | Címlap |
Zilahon
10.00 óra - ünnepi istentisztelet a belvárosi református templomban
11.00 - koszorúzás az 1948-49 es emlékműnél a református templomkertben
11.30 – koszorúzás a Wesselényi szobornál
18.00 - ünnepi előadás a Szakszervezetek Művelődési Házában a zilahi fiatalok közreműködésével tovább »
2009. március 13. | Közérdekű |
Csatornarendszer és a vízvezetékrendszer felújítása és kiterjesztése kezdődik a jövő héten. A részletekről Sojka Attila alpolgármester tájékoztatja olvasóinkat. tovább »
2009. március 13. | Közérdekű |
Visszaállítják a hálókocsit a Zilah-Bukarest közötti vonaton. Már hétfő este a nagybányai A 1641-es jelzésű gyorsvonat Bukarestből hálókocsival indult 21.30-kor, és ez minden nap így fog közlekedni. Ez a vonat másnap reggel érkezik Zsibóra 8.57-kor, onnan lekapcsolják a bányai járatról, és egy személyvonathoz csatolják, amely 9.35-kor indul Zsibóról, és 10.13-kor érkezik Zilahra. tovább »
2009. március 13. | Közérdekű |
Ülésezett a TEKT - Napirenden az európai parlamenti választásokkal kapcsolatos teendők
Pénteken, március 6-án Kolozsvárott tartotta soros megbeszélését a Területi Elnökök Konzultatív Tanácsa, amely Markó Béla szövetségi elnök rövid politikai beszámolójával kezdődött, majd a területi elnökök is ismertették a megyékben tapasztalható politikai változásokat. tovább »
2009. március 13. | Közérdekű |
Strasbourg az egyesült Európa egyik fővárosa, úgy ahogy annak idején az alapítók eldöntötték, viszont ma Strasbourg minden magyar fővárosa, a Kárpát-medencében és mindenütt az Európai Unión belül és kívül – utalt a helyszín fontosságára ünnepi beszédében Winkler Gyula, EP-képviselő március 10-én, kedden Strasbourgban az Európai Parlamentben megtartott megemlékezésen. Mint minden évben, az idén is megemlékeztek az Európai Parlamentben az 1848-as forradalomról. A tavalyi márciusi 15-ei ünnepségeket a felvidéki magyar EP-képviselők szervezték, míg az idén az RMDSZ EP-képviselői, Sógor Csaba és Winkler Gyula vállalták a szervezést. tovább »
2009. március 13. | Aktuális |
Markó Béla szövetségi elnök bukaresti sajtótájékoztatója
Március 15. üzenete nemcsak a magyaroknak szól, hanem mindenkinek, aki Európának ebben a sarkában él, a határoktól és nemzetiségtől függetlenül, hiszen mindannyian tudjuk, hogy nincs külön szabadság csak a románok, a magyarok vagy bizonyos nemzetek számára – jelentette ki Markó Béla szövetségi elnök kedden, heti bukaresti sajtóértekezletén. tovább »
2009. március 13. | Aktuális |
A zilahi céhes központ hagyományával és stílusával, valamint a zilahi kerámia világával ismerkedhetnek meg azok, akik Kolozsváron ellátogatnak az Erdélyi Népművészeti Múzeumba. tovább »
2009. március 13. | Művelődés |
A Szilágy Megyei Hadkiegészítő Központ (Centrul Militar Salaj) újabb toborzási akcióba kezdett. A megyei katonai egységekben 44 személy felvételét tervezik. 33 hivatásos katonát várnak a somlyói tüzérségi laktanyába, ezen kívül 10 autóvezetőt alkalmaznának a somlyói illetve zilahi kaszárnyába. tovább »
2009. március 13. | Aktuális |
5,3 százalékra növekedett februárban a munkanélküliség – ez 0,4 százalékponttal több, mint egy hónappal korábban, áll az Országos Munkaerő Ügynökség (ANOFM) kimutatásában. A munkanélküliek száma 32 953 személlyel gyarapodott, és elérte a 477 860-at. Ezek nagy része – 347 707 – a magánszektorból lett elbocsátva. tovább »
2009. március 13. | Aktuális |
„..mert minden megértésnek sajátja, hogy nem kényszeríthető ki.” (H.G.Gadamer)
Március 6-8 között immár tizedik alkalommal rendezték meg Baróton a középiskolások Hermészkedő Irodalmi Vetélkedőjét, amelynek helyet a Baróti Szabó Dávid Iskolacsoport adott. Ez a vetélkedő szemben más irodalmi versenyekkel az irodalomtanítás alapvető céljaként a műértő olvasás képességeinek kialakítását jelöli meg. Minden e célnak rendelődik alá, s a tanulók kezébe adott szövegek és feladatok is ezt a célt szolgálják. E célmeghatározás alapvetően más arculatot ad az irodalomtanulásnak, mint az eddigi általános gyakorlatok. A cél tehát az olvasói tapasztalatok kicserélése, fejlesztése. Ezzel a vetélkedő elhatárolódik mind a vizsgatípusú tananyagfelmondástól, mind a pillanatnyi benyomásokat közvetítő, az irodalmi szöveget csak ürügyként felhasználó „fogalmazástól”. A kreatívitásnak úgy adott teret, hogy igényelte a kijelőlt szerzők (Radnóti Miklós, Karácsony Benő) életművének pontos ismeretét, a kulturális tájékozottságot és a fogalomhasználat szakszerűségét. tovább »
2009. március 13. | Művelődés |
Jelentősen befolyásolja olvasási szokásainkat az internet elterjedése, ugyanakkor az e-könyvek nem helyettesíthetik a könyveket - ez derül ki az Impulzus.ro romániai magyar hírportál által készített felmérésből, amely a romániai magyarok olvasási szokásaira kívánt rávilágítani. tovább »
2009. március 13. | Művelődés |
Az esemény kapcsán március 5-dikén, sajtótájékoztatót tartott a Kolozsvári Rádió magyar szerkesztősége, a Dónát úti stúdióban. tovább »
2009. március 13. | Művelődés |
A Háromszékiek most megtapasztalhatták, mit jelent az, ha nem megfelelő arányban szavaznak a magyar érdekképviseletre. Közintézményeik vezetőségét leváltották, az új vezetőség már bekeményített. A következő összeállítást a napilapok híreiből ollóztuk össze, hogy okuljanak belőle a Basescu-imádók, akik hitték, hogy a Székelyföld jövőjének biztosítéka a román vezér kezében van, mint Mihail Viteazul korában. tovább »
2009. március 13. | Fórum |
Jakobovits Márta keramikusművészt, egyetemi oktatót a Demszky Gábor nagyváradi könyvbemutatója után lezajlott utcai incidensről, emberi habitusról, az értelmiség hallgatásáról és a politikum kultúra iránti felelősségéről kérdezte Kinde Annamária. (részlet az Erdélyi Riportban közölt interjúból) tovább »
2009. március 13. | Fórum |
A 2007. május 19-én Romániában – az akkor ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) kezdeményezése nyomán – rendezett referendum alkalmával arról nyilváníthattam véleményt, hogy akarom-e Traian Basescu, a parlament által hivatalából felfüggesztett államfő leváltását. Töredelmesen bevallom, bár az RMDSZ nem erre biztatott, távol maradtam az urnától, mégpedig azért, mert jól tudtam, így Basescut támogatom. (…)
Ha most rendeznének referendumot arról, hogy akarom-e Basescu eltávolítását, bizony nem maradnék távol az urnától, és az államfő leváltására szavaznék. tovább »
2009. március 13. | Fórum |
Verekedésbe fulladt pénteken a Nagyváradi Bihar FC–Szilágysomlyó közötti barátságos mérkőzés.
A 26. percben kirobbant dulakodást az indította el, hogy a házigazdák csapatkaptánya, Ambruş összeütközött a vendégek Breaz nevű futballistájával. Később a vendégek váradi edzője, Lucian Ciocan is csatlakozott a verekedéshez, s a Bihar FC versenyszervezőjével, Gheorghe Moţockal került ökölváltásba.Verekedés közben vajon mikor fog kitörni a foci?
2009. március 13. | Sportvilág |
A balesetek számának folyamatos növekedése miatt betilthatják a radarjelzők használatát Romániában.
A közúti balesetek számának riasztó növekedése miatt a rendőrség a radarjelzők betiltását javasolja. A Jogosítványokat Szabályzó Igazgatóság által javasolt törvénytervezet, mely megtiltja a radarjelzők használatát már ettől az évtől érvénybe léphet. A rendőrök szerint a radarjelzők hamis biztonságérzetet adnak a sofőröknek, és kísértésbe viszik őket, hogy ne tartsák be a sebességkorlátozást. A Közlekedési Rendőrség adatai szerint tavaly 20 százalékkal több jogosítványt vettek el és több büntetést szabtak ki. Mindezekkel együtt a súlyos balesetek száma is megnövekedett. tovább »
2009. március 13. | Információ |