Farsangi maszkabál
„Van egy vágyam: gomba lenni, nagyra nőni fél nap alatt, meggondoltam mégse gomba, inkább messze szálló lepke.
Talán mégis rendőr inkább, tányérsapkás, komoly, délceg,esetleg egy kalóz vezér, vagy egy fehér lovas herceg.
Van még pár nap eldönteni, mi legyen a tuti jelmez.
Az a fő, hogy nemsokára felvonulós jelmezbál lesz.”
Idén is, mint minden évben a szilágycsehi, 2-es számú óvodában is megrendezésre került a várva –várt, óvodások farsangi bálja. Óvodásaink bátran és örömmel mutathatták be, szebbnél szebb jelmezüket. A gyerekek szép, igényes jelmezekben voltak felöltözve.(Köszönet ezért a szülőknek).
A farsangi bál a gyerekek jelmezes felvonulásával, majd rövid kis műsorával kezdődött, amikor minden gyerek kis versikével mutatta be jelmezét.
A nagy - előkészítő csoportban, különböző vetélkedőket is szerveztek. Minden gyerek oklevéllel térhetett haza.
Ezt követően a gyerekek a szülőkkel és nagyszülőkkel együtt mulattak, szórakoztak és élvezték a farsangi hangulatot.
Boldogsággal töltött el minket, hogy sok szülő és nagyszülő látogatott el hozzánk és együtt örvendezhettünk-e télbúcsúztató napon.
“Mert a farsang februárban
nagy örömet ünnepel,
múlik a tél haja- huj
s a tavasznak jönni kell.”
Igazgatónő: Falaus Rodica, óvónők: Szekeres Katalin és Kása Krisztina
2009. március 06. | Közéletünk