2009. március

RMDSZ és az EMNT jelöltjei

A listavezető Tőkés Lászlót a jelenleg is EP-képviselő Winkler Gyula és Sógor Csaba követi a magyar összefogás listájának második és harmadik befutó helyén az európai parlamenti választásokon. Akár a negyedik hely is befutó lehet. tovább »

2009. március 27. | Aktuális és Címlap |

Holnap átállítjuk az órát

A nyári időszámítás kezdete március utolsó szombatjáról vasárnapra virradó éjszaka, 3 óra. A befejezése október utolsó szombatjáról vasárnapra virradó éjszaka, 4 óra. Az időszámítás-váltást hagyományosan az energiatakarékosság igényével indokolják. Maga a reform háborús idők szülötte. tovább »

2009. március 27. | Címlap |

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Communitas Alapítvány

Ifjúsági Szaktestület
* Pályázati felhívás az ifjúság közéleti tevékenységének támogatásra
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Communitas Alapítvány pályázatot hirdet az ifjúság közéleti tevékenységének támogatásra, a Kisebbségi Tanács 2009. évi alapjából. Csak 2009. március – szeptember időszakban sorra kerülő programok megvalósítására lehet pályázni.
Határidő: 2009. Április 07. 16 óra

Könyvkiadás Szaktestület
* Pályázati felhívás magyar nyelvű könyvek kiadásának támogatására
A Communitas Alapítvány pályázatot hirdet magyar nyelvű könyvek kiadásának támogatására a Kisebbségi Tanács 2009. évi alapjából. A pályázaton kiadók, illetve kiadási joggal rendelkező kulturális műhelyek, egyházi szervezetek, alapítványok, társadalmi szervezetek vehetnek részt.
Határidő: 2009. március 30. 16 óra

Művelődés Szaktestület
* Pályázati felhívás művelődési tevékenység támogatására
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Communitas Alapítvány pályázatot hirdet jogi bejegyzéssel rendelkező intézmények, egyesületek, szervezetek kulturális tevékenységének támogatására, a Kisebbségi Tanács 2009. évi alapjából.
Határidő: 2009. Április 03. 16 óra

Ösztöndíjbizottság
* Pályázati felhívás alkotói ösztöndíj elnyerésére
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség Communitas Alapítványa egy évre szóló, 41 ösztöndíjat hirdet havi 900 RON értékben, harmincöt év alatti alkotóknak az irodalom, a képzőművészet, illetve fotóművészet, a zene, a színjátszás, a film és a televízió területén. A pályázat célja az erdélyi magyar kultúrát gazdagító művek létrehozását ösztönző alkotói feltételekhez való hozzájárulás, a művészet társadalmi közmegbecsülésének kifejezésre juttatása.
Határidő: 2009. Április 10. 16 óra

Sajtó Szaktestület
* Pályázati felhívás sajtótámogatásra
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Communitas Alapítvány pályázatot hirdet már működő magyar sajtótermékek megjelentetésének támogatására két kategóriában: művelődési, művészeti, irodalmi, tudományos, ismeretterjesztő, ifjúsági, gyerek, szórvány lapok, folyóiratok, illetve napilapok művelődési-, művészeti-, irodalmi-, tudományos-, ismeretterjesztő-, ifjúsági- és gyerek mellékleteire a Kisebbségi Tanács 2009. évi alapjából. Pályázni kifejezetten a kiadvány előállításának költségeire lehet.
Határidő: 2009. Április 06. 16 óra

Sport Szaktestület
* Pályázati felhívás a sport tevékenységek támogatására
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Communitas Alapítvány pályázatot hirdet a sport tevékenységek támogatására a Kisebbségi Tanács 2009. évi alapjából. A támogatásra jogi személyiséggel rendelkező civil szervezetek valamint jogi személyiséggel rendelkező sportklubok pályázhatnak.
Határidő: 2009. Április 02. 16 óra

Szórvány Szaktestület
* Pályázati felhívás szórványgondozó lelkészek utazási költségeinek résztámogatására
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Communitas Alapítvány pályázatot hirdet szórványgondozó lelkészek utazási költségeinek résztámogatására, a Kisebbségi Tanács 2009. évi alapjából. A 2004-től folyamatosan meghirdetett felhívásra pályázhatnak azok az erdélyi és regáti lelkészek, akik az egyházi központon kívül kétheti rendszerességgel legkevesebb két, a magyarság számarányát tekintve etnikai-nyelvi szórványközösségben végeznek templomi és gyülekezeti, mise-, istentiszteleti-, gyülekezetgondozási és közösségépítési szolgálatot. Figyelem: pályázat nem vonatkozik a magyar nyelvi környezetben végzett felekezeti szórványgondozó munka támogatására! A pályázati űrlap mellett kötelező a szolgálati igazolvány, melyben a felettes egyházi hatóság (főesperesség, kör, egyházmegye) igazolja, hogy a lelkész kétheti rendszerességgel milyen közösségek szolgálatát látja el (közösség neve, lélekszáma).
Határidő: 2009. Április 09. 16 óra
* Pályázati kiírás szórványban folyó oktatási tevékenységek támogatására
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Communitas Alapítvány - a Kisebbségi Tanács 2009. évi alapjából - pályázatot hirdet a szórványtelepülésekről származó tanulók, illetve szórványban oktató pedagógusok támogatására, amennyiben a magyar tannyelvű kötelező oktatás (I-X osztály) résztvevői.
Határidő: 2009. Április 09. 16 óra
* Pályázati kiírás szórványközösségek támogatására
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Communitas Alapítvány pályázatot hirdet a szórványközösségek érdekében programokat szervező, jogi bejegyzéssel rendelkező intézmények, egyesületek, egyházközségek tevékenységének támogatására, a Kisebbségi Tanács 2009. évi alapjából.
Határidő: 2009. Április 09. 16 óra

Utazástámogatás Szaktestület
* Pályázati felhívás oktatók, kutatók tudományos tanácskozásokra, fesztiválokra, művészeti mesterkurzusokra való kiutazás résztámogatására
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Communitas Alapítvány pályázatot hirdet oktatók, kutatók számára külföldi tudományos tanácskozásokra, fesztiválokra előadói minőségben, valamint művészeti mesterkurzusokra való kiutazás résztámogatására (kizárólag utazási jegyek, bizonylatok költsége), a Kisebbségi Tanács 2009. évi alapjából. Csak 2009. március – szeptember időszakban sorra kerülő utazások támogatására lehet pályázni.
Határidő: 2009. március 31. 16 óra

2009. március 27. | Címlap és Közérdekű |

Zilahi költségvetés

A zilahi tanácsülés kedden délután mintegy két óra alatt 49 napirendi pontban döntött. Igaz, két esetben nem volt szükség szavazásra, és két határozattervezetet visszavontak, de akkor is zsinórban ment a szavazás. Az ülésvezető szerint ez a nagyon intenzív bizottsági illetve egyeztető munkának eredménye. tovább »

2009. március 27. | Közéletünk |

Szilágysomlyó költségvetése

A 2009-es költségvetés-tervezet hivatalos formában és teljes terjedelmében a Polgármesteri Hivatal hirdetőjében volt megtekinthető.
A költségvetés-tervezettel kapcsolatos javaslatokat, véleményeket a hivatal Gazdasági Igazgatóságára lehetett letenni. tovább »

2009. március 27. | Közéletünk |

Asztalitenisz bajnokság Kémeren

Tisztelt olvasó!
Abban a megtisztelő helyzetben lehettem, hogy a Szilágyság egyik legjelentősebb magyar településén Kémeren, részt vehettem a helyi alapítvány és a polgármesteri hivatal által rendezett asztalitenisz bajnokságon. tovább »

2009. március 27. | Vidékeink |

Közművek Szilágysomlyón

Hánis Géza tanácsosnak köszönhetően most a szilágysomlyói munkálatok tervezett önkormányzati egyeztetett menetét is közölhetjük.

Az Európai Uniós programokon megnyert pályázatok között az egyik legjelentősebb a csatornázási és vízvezeték rendszerek felújítására vonatkozik. Ebben három Kolozs megyei és négy Szilágy megyei város érdekelt. tovább »

2009. március 27. | Címlap és Vidékeink |

A Frankofónia ünnepe Szilágycsehben

A tavasz minden évben magával hozza a Frankofónia ünnepét is. A március 20. egyben meghívó is a francia kultúra rajongóinak birodalmába. Miért is született meg ez az ünnep? A válasz igen összetett, de maradjunk egyik lehetséges és valószínű magyarázatánál: a kulturális sokszínűséget hangsúlyozó ünnep felelet a globalizáció-sokk hatására.
A Gyulaffy László Általános Iskola az idén is együtt ünnepelt a város másik két oktatási intézményével: a román tannyelvű általános iskolával és a középiskolával. tovább »

2009. március 27. | Vidékeink |

Március 15-e méltó megünneplése

A kémeri lakosok is méltóképpen emlékeztek meg Március 15-ről, nemzeti, kiemelkedő ünnepünkről.
Az ünneplés hagyományainkhoz híven a délelőtti istentisztelettel kezdődött. Egyházunk lelkésze, Paniti Zoltán beszédében kiemelte e jeles nap történelmi jelentőségét, amely egy életre szólóan beleivódott nemzetünk lelkületébe. tovább »

2009. március 27. | Vidékeink |

Siker vagy sikertelenség?

Olyan rendszeren kívüli, esetleges problémákat vetnek fel a versenyfeladatok, amivel diákot mérni, rangsorolni nem lehet, nem szabad.

A matematikai versenyek mérhető és mérhetetlen természetéről
Négy évtizednyi matematika óra és sok generáció versenyre való készítésének tapasztalatával óhatatlanul megfogalmazódik bennem a gondolat, mi a valódi célja a matematika olimpiáknak, milyen tudást mér, tudást mér-e vagy tehetséget, lelkesíti vagy kedvét szegi a diáknak, tanárnak egyaránt. tovább »

2009. március 27. | Címlap és Oktatás |

TudásPlusz: azoknak, akik mindent akarnak tudni

Ösztöndíjakat és képzéseket gyűjtő publikációt adott ki a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT), a Magyar Középiskolások Országos Szövetsége MAKOSZ), a Romániai Magyar Doktorandusok és Fiatal Kutatók Szövetsége (RODOSZ) és Országos Magyar Diákszövetség (OMDSZ) szervezeteivel közösen. tovább »

2009. március 27. | Oktatás |

A diákok is tiltakoznak

Figyelemfelkeltő kampányt kezd a MAKOSZ a középiskolás tanórák csökkentésének ügyében
A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége, mint érdekvédelmi és érdekérvényesítési szervezet egyet nem értését fejezi ki az Ecaterina Andronescu oktatási miniszter asszony által előterjesztetett tanügyi reformokkal szemben. tovább »

2009. március 27. | Oktatás |

Felélénkül a mozgalom

Az RMDSZ Szilágy megyei szervezetének székházában 2009. március 20-án tartottuk a Szilágy Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács (SzIT) tisztújító küldöttgyűlését.

A napirendi pontok között szerepelt az alapszabály módosítása, új tagok (tagszervezetek) felvétele, valamint új elnökség megválasztása. tovább »

2009. március 27. | Aktuális és Közéletünk |

Mezőgazdasági támogatások

Ebben az évben februárban már lezáródott az első jelentkezési szakasz, ezen 117 támogatási kérvény érkezett. De még lehet pályázni, mert 2013-ig minden évben két pályázati szakasz lesz, egy kora tavasszal, egy pedig ősszel.

A mezőgazdasági igazgatóság vidékfejlesztésért felelős aligazgatója, Fogolyán István részletezte és magyarázta az olvasók számára lehetőségeket. tovább »

2009. március 27. | Aktuális és Címlap |

Bérpótlékok: nincs megegyezés

Nem szüntetik meg teljesen a közigazgatási alkalmazottak pótlékait, viszont minden intézmény, költségvetése függvényében, maga döntheti el az alkalmazottakkal folytatott egyeztetések nyomán, mekkora pótlékot juttat a beosztottaknak – jelentette be Marian Sârbu munkaügyi miniszter a szakszervezetekkel folytatott tárgyalások után. tovább »

2009. március 27. | Aktuális |

Munkanélküli-segély három hónappal tovább

Három hónappal hosszabb ideig folyósítják idén a munkanélküli-segélyt a kormány döntése alapján. A kabinet ugyanakkor azt is jóváhagyta, hogy kényszerszabadság alatt mentesüljön a munkaadó és az alkalmazott a társadalombiztosítási hozzájárulás fizetésétől három hónapig. tovább »

2009. március 27. | Aktuális |

Fékhibák

Az autók legfontosabb aktív biztonsági rendszere a fék. A hibái alattomosak is lehetnek, viszont rendszeres karbantartással megelőzhetők.

Felszerelés után az új féktrárcsát és fékdobot zsírtalanítani kell
A fékberendezés összetett rendszer, sok alkatrészből áll, így a meghibásodási lehetőségek sora is hosszú. Mivel a fék kiemelten fontos az autó biztonsága szempontjából, a gyárak alaposan megtervezik, méretezik a fékeket, és úgy alakítják ki, hogy a meghibásodó alkatrészek ne tegyék teljesen működésképtelenné a rendszert. Még a fékcső szakadás és a fékolaj elfolyása után is lassítható az autó, mióta – jó ötven éve - elterjedtek a kétkörös fékrendszerek. Az utóbbi húsz évben, mint az autózás más területein is, a fékek fejlődésében külön fejezetet érdemel a fékelektronika forradalma. tovább »

2009. március 27. | Kaleidoszkóp |

Hivatalos ufójelentések

A nyilvánosság elé tárta a brit Honvédelmi Minisztérium a korábbi ufójelentések titkait. A három éven át tartó munka eredményét bárki megtekintheti a Nemzeti Archívum honlapján - olvasható a BBC weboldalán. tovább »

2009. március 27. | Kaleidoszkóp |

Érdekes kéziratra bukkantak Robin Hood-ról

Érdekes feljegyzésekre bukkant egy brit akadémikus egy XIV. századból származó történelmi könyv lapjain a pár szavas kézirat szerint ugyanis a tolvajok fejedelmeként közismert Robin Hood mégsem örvendett akkora népszerűségnek a maga idejében, mint ahogy azt a közhiedelem tartja. tovább »

2009. március 27. | Kaleidoszkóp |

Humoros felfedezés

A jó viccek váratlan csattanójuk miatt szórakoztatóbbak, ám nehezebben jegyezhetők meg, mint a gyenge tréfák - állítja egy amerikai kutató.
Robert Provine, a Marylandi Egyetem pszichológusprofesszora szerint, aki a nevetés természetrajzáról ír könyvet, a jó vicceknek csupán a poénját jegyezzük meg, ám kevéssé emlékezünk arra, hogy miként vezették fel a csattanót. Ezzel szemben a gyenge vicceket a kiszámíthatóság jellemzi, előre meg tudjuk mondani, hogy mi következik, ezért könnyűszerrel képesek vagyunk megjegyezni őket - olvasható a The Daily Telegraph online kiadásában. tovább »

2009. március 27. | Kaleidoszkóp |

Következő »