Büdzsé-úthenger a parlamentben

Politikai sikernek nevezte, a kormányra és a kormánykoalícióra adott bizalmi voksként értékelte a költségvetés hétvégi megszavazását Emil Boc kormányfő, a Demokrata–Liberális Párt (PD-L) elnöke. Szerinte ez jelzi az eddigi és a mostani, egyéni választókerületes szavazási rendszerrel megválasztott parlament közötti különbséget is.
Négynapos vita után pénteken a parlament két házának plénuma 243 igen szavazattal 63 nem ellenében és egyetlen tartózkodással elfogadta az idei költségvetési törvényt.
Ugyanaznap 238 igennel, 53 ellenszavazattal és úgyszintén egy tartózkodással ment át a parlamenten az állami társadalmi biztosítás költségvetése is. Utóbbi esetében a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és az RMDSZ a dokumentum költségvetési-pénzügyi szakbizottsága általi újraelemzését kérte, ám az indítványt hatalmas szavazattöbbséggel elvetették.
A költségvetés vitája során egyébként a PNL háromezer kiegészítő- és módosítójavaslatából a honatyák végül is egyetlenegyet fogadtak el, egy Brassó megyei népi fesztivál finanszírozásáról. (…)
Ha alkotmányosssági aggályok merülnek fel, megtörténhet, hogy a szövetség az Alkotmánybírósághoz fordul a költségvetés miatt – jelentette ki hétvégi marosvásárhelyi sajtótájékoztatóján Frunda György szenátor. Szerinte az idei költségvetés az utóbbi tíz esztendőben elfogadottak közül a legrosszabb. Hozzátette, a költségvetés bizonytalan forrásokra épít, ezenkívül nem biztosítja az egészségügy, igazságügy, a tanügy működéséhez szükséges minimális forrásokat.
A szenátor az igazságügy és a költségvetés összefüggéseiről szólva úgy véli, mivel a minisztériumi költségvetés mindössze júniusig elég, nem lát forrásokat a bírák, az ügyészek, illetve más törvényszéki alkalmazottak bérének fedezésére.
(ÚMSz)

2009. február 27. | Közérdekű