Júliusi ultimátum
,,A falusi, vidéki környezetben működő szemétlerakó telepeket még ez év július 16-ig be kell szüntetni. Minden község polgármesteri hivatalának, tanácsának feladata, hogy megtegye a szükséges intézkedéseket a szemét környezeti szempontból biztonságos és engedélyezett módon való tárolására, annak elszállítására. Erre a lehetőségek adottak, csupán a polgármesteri hivataloknak lépniük kell.”- nyilatkozta Aurica Grec, a Szilágy Megyei Környezetvédelmi Ügynökség igaz-gatónője, keddi sajtótájékoztatóján. Nyomotékosította, hogy ezen felül még három típusú ultimátum van kiszabva erre az évre: az ipari szennyeződés csökkentése, a szemét tárolása és a levegőszennyezés csökkentése terén.
Az igazgatónő elmondása szerint felkértek minden polgármesteri hivatalt, hogy jelezze, hogy jelenleg milyen körülmények között tárolják a szemetet. A felkérésre 57 polgármesteri hivatal reagált. A polgármesterek nyilatkozatai alapján 170 település szeméttárolási helyzetéről kaptak képet, amelyből 152 jelenleg a helyi szinten üzemelő szeméttelepre hordja a szemetet, azonban nyolcat már bezártak, vagy már nem működtetnek.
Aurica Grec elmondása szerint ,,minden polgármesteri hivatal garantálta, hogy a kiszabott határidő lejárta előtt eleget tesz a követelményeknek, azaz még 2009. július 16. előtt ”. Elmondása szerint minden polgármesteri hivatal feladata, hogy megoldja saját szeméttárolási problémáit, oly módon, hogy olyan cégekkel vegyék fel a kapcsolatot, és kössenek meg-állapodást, amelyek a községük teljes szeméttermelésének törvényes és környezetbarát elszállítására, és későbbi feldolgozására, és tárolására is tud megoldást nyújtani. A Szilágy Megyei Környezetvédelmi Ügynökség információ szerint eddig csupán hat községnek van szerződése olyan cégekkel, amelyek megoldják a szemételszállítási, feldolgozási és tárolási problémáikat. Többek között Nagydersida (Bobota), Baksa, Debren, Cigányi, Kövesd és Sarmaság.
Szó esett a szilágysomlyói szeméttároló sorsáról is, amelynek tevékenységét ugyancsak ez év július 16-ig kell beszűntetni, a későbbiek folyamán pedig ökologizálni.
Egy januári interjú során Csutak Nagy Erzsébet, a Szilágy Megyei Környe-zetvédelmi Őrség igazgatónője, a szeméttárolási helyzetről a követ-kezőképpen nyilatkozott lapunknak: ,,Jelenleg a megyében van négy városi szemétlerakó: a zilahi, a zsibói, a szilágycsehi valamint a somlyói. Ebből a zilahi kivételével, három engedélyezett szemétlerakó telep. Az Európai Unió határidőt szabott meg, amikorra Romániának az EU környezetvédelmi szabályainak teljes mértékben meg kell felelni. Megyénkben a szilágysomlyói szemétlerakó telepet még ebben az évben , a zsibóit 2016-ig, a szilágycsehit 2017-ig, s az engedély nélkül működő zilahi, pedig ugyancsak 2017-ig működhet. Az EU Integrált Szemétgazdálkodási programjának a keretében, az igazgatónő elmondása szerint a Szilágy Megyei Tanács fáradhatatlan munkájának és kitartásának eredményeként, EU-s pénzekből a kiszabott határidő lejárta előtt létesítenek egy modern, minden jelenlegi EU-s környezetvédelmi szabálynak megfelelő szemétlerakó telepet, ahol már a természetes, biológiai úton lebomló hulladékok tárolására, mint a fenyőfa is, külön komposzttelepet hoznak majd létre. A megyén belül azonban négy szemétrakodó telep fog működni, ahonnan aztán majd továbbszállítják a szemetet.”.
Aurica Grec a Szilágy Megyei Környezetvédelmi Ügynökség igazgató-nője, kitért az ipari szennyezés csök-kentésére vonatkozó határidőre is. Elmondása szerint ez azonban már megoldódott, mivel a zilahi hőközpont (C.E.T.) még 2005-ben megtette a szükséges lépéseket az ipari szennyeződés csökkentésére.
Máté József
2009. február 20. | Közérdekű