2009. február 20.
Félévi beszámoló, az RMDSZ-kongresszus előkészítése, „etnikai tisztogatás”, a kormány tevékenysége.
A Szövetségi Képviselők Tanácsának február 14-i marosvásárhelyi ülésén Kelemen Hunor ügyvezető elnök beszámolt féléves tevékenységéről, ismertette az RMDSZ időközi kongresszusáról szóló döntéseket, ugyanakkor reflektált az államfő arra vonatkozó kijelentésére, hogy a székely megyékben „etnikai tisztogatás” történik, illetve véleményezte a kormány eddigi tevékenységét. tovább »
2009. február 20. | Aktuális és Címlap |
Diszkriminatív gyakorlat, hogy ikerszülések esetén, a gyerekek számától függetlenül, egy gyerek után jogosult segélyre a szülő – jelentette ki politikai nyilatkozatában Farkas Anna. Nem tekinthető törvényes és logikus magyarázatnak az, hogy az az anya, aki egyszerre több gyereknek adott életet, csak egyetlen gyerek után kaphat segélyt, míg az, aki az első szülés után két évvel újra szült, az két gyerek után részesül a támogatásban – nehezményezte a képviselő. A gyereknevelési segély a család fenntartását célozza, és nem a szülésért jár. Köztudott, hogy az igazságszolgáltatás az ikres szülők javára döntött, így teljesen elfogadhatatlan, hogy az anyáknak hónapokon keresztül kelljen pereskedniük azokkal az intézményekkel, amelyek egyenlő bánásmódban kellene részesítsék őket – összegezte Farkas Anna.
2009. február 20. | Közérdekű |
,,A falusi, vidéki környezetben működő szemétlerakó telepeket még ez év július 16-ig be kell szüntetni. Minden község polgármesteri hivatalának, tanácsának feladata, hogy megtegye a szükséges intézkedéseket a szemét környezeti szempontból biztonságos és engedélyezett módon való tárolására, annak elszállítására. Erre a lehetőségek adottak, csupán a polgármesteri hivataloknak lépniük kell.”- nyilatkozta Aurica Grec, a Szilágy Megyei Környezetvédelmi Ügynökség igaz-gatónője, keddi sajtótájékoztatóján. Nyomotékosította, hogy ezen felül még három típusú ultimátum van kiszabva erre az évre: az ipari szennyeződés csökkentése, a szemét tárolása és a levegőszennyezés csökkentése terén. tovább »
2009. február 20. | Közérdekű |
A megye 61 közigazgatási egységéből alig 12 tud fennmaradni. Néhány megyei tanácselnök megfenyegette parlamenti küldötteit, hogyha megszavazzák a költségvetést, ne számítsanak politikai támogatásra a megyében. tovább »
2009. február 20. | Címlap és Közéletünk |
Kedden délben kezdődik el a parlament két házának együttes ülésén a költségvetési tervezet vitája – közölte tegnap a Demokrata–Liberális Párt (PD-L) alelnöke, Gheorghe Flutur, a kormánykoalíció összejövetele után. tovább »
2009. február 20. | Közéletünk |
Június elejétől új, magyar nyelvű helyi televízió kezdi meg működését Kolozsváron, miután az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) tegnap megadta rá a sugárzási engedélyt. A Kolozsvár tévé indításához, ahogy azt Bogdan Eduard tévétulajdonos elmondta, huszonötezer euróra volt szükség. A tulajdonos jövedelmező üzletre számít, az övé ezenkívül a csíkszeredai Székely tévé. tovább »
2009. február 20. | Közéletünk |
„Ha a dolgok nem az elvárásainknak megfelelően alakulnak, akkor egyetlen párt se várja tőlünk a támogatást bármilyen választás lesz még ebben az évben. Márpedig ez kemény dolog, mert minden választáson a szavazópolgárok zömét a vidék biztosítja, nem a város. Támogatásunk nélkül aligha lesz itt valami.”
Február második hetében ülésezett a községek Országos Szövetsége. A 346 küldött egyhangúan fogadta el azt a felhívást, amelyet az ország parlamentjéhez és a kormányhoz is benyújtottak. Követeléseiket öt pontban foglalták össze, amely minden egyes településen érezhető gondokat orvosolná. A községek egyelőre nem érzik sem a parlament sem a kormány szándékát a helyzet javítására. tovább »
2009. február 20. | Címlap és Közéletünk |
A szilágysomlyói RMDSZ feladata az elkövetkező években is közösségünk hatékony képviselete kell maradjon. A szervezeti munka, a különféle rendezvények, önkormányzati képviselők tevékenysége mind a lehető legsikeresebb politikai és ugyanakkor társadalmi érdekképviseletnek kell alárendelődjön. A lehetőségek és a körülmények alapos ismerete elengedhetetlen része a következő évek mozgásterének. Az előbbiekből a következő irányelvek vezethetők le: tovább »
2009. február 20. | Vidékeink |
Februártól nem jelenik meg a nagybányai magyar nyelvű napilap
„Megkezdődött a visszaszámlálás, csütörtök, péntek, szombat és pont. Nincs tovább. Egyelőre nincs Gutinmelléki Friss Újság” – olvasható a februártól megszűnt nagybányai magyar napilap utolsó lapszámának vezércikkében. tovább »
2009. február 20. | Vidékeink |
Február 13-án, 17 órakor tartotta meg tisztújító közgyűlését a I. Ossian Iskolacsoport dísztermében a szilágysomlyói RMDSZ.
A közgyűlés elnöke, Fekete Szabó András szenátor a következő napirendi pontok szerint vezette a gyűlést: a 2004-2008-as időszak közti tevékenységről Berek István, a szervezet elnöke számolt be, az RMDSZ frakció helyi tanácsosainak tevékenységéről Szabó István frakcióvezető, a pénzügyi helyzetről Leopold István gazdasági alelnök. tovább »
2009. február 20. | Vidékeink |
Adminisztratív hanyagsága ellenére azt várja Románia, hogy számára kedvezően térjen el az Európai Bizottság a Sapard-pénzek kifizetésének szabályaitól. Év végéig kiderül, hogy az EB meghosszabbítja-e Románia számára 2009-re is a 2006-os mezőgazdasági előcsatlakozási pályázatok kifizetésének megtérítését. tovább »
2009. február 20. | Vidékeink |
Gyerekhangtól csengett a Wesselényi Református Kollégium szombaton reggel. A versenyzés hangulata uralta a termeket és a folyósokat.
Annyi év óta az idén is, szombaton február 14- én, a Kollégium adott helyett a MIKES KELLEMEN magyar nyelv és irodalom tantárgyverseny megyei szakaszának. 250 diák jelentkezett a megye 28 iskolájából. tovább »
2009. február 20. | Művelődés és Oktatás |
2009. feebruár 2.-án a zilahi AVRAM I. sportiskolában került sor a II-IV. Osztályos tanulók számára szervezett megyei mesevetélkedő III. fordulójára, melyen eldőlt ki az a két csapat, aki a Szilágyságot fogja képviselni az országos versenyen. tovább »
2009. február 20. | Művelődés és Oktatás |
Elkészült Szilágy megye beiskolázási terve – jelentette ki Ioan Ardelean főtanfelügyelő keddi sajtótájékoztatóján. A javaslat akkor válik véglegessé, ha a minisztérium is elfogadja. Annak ellenére, hogy a tavalyinál mintegy 100-al – tehát három osztálynyi gyerekkel – kevesebb nyolcadikos végez az idén, ugyanannyi középiskolai osztályt terveztek, mint a tavaly. „Lesz tehát néhány iskola, amely nem fogja tudni megtölteni osztályait, de mindenesetre egyelőre az osztályok száma nem csökkent.” – jelezte a főtanfelügyelő. Az érvényes rendel-kezéseknek megfelelően az osztályok 60%-a líceumi, 40%-a pedig szakmai oktatás kell legyen. tovább »
2009. február 20. | Művelődés és Oktatás |
Hetven esztendeje annak, hogy püspökké szentelték a csíkszentdomokosi Márton Áront. Kolozsváron emlékeztek meg az évfordulóról, ott, ahol 1944-ben kijelentette:
„Az igazság védelmében és a szeretet szolgálatában az üldöztetés és börtön nem szégyen, hanem dicsőség.” tovább »
2009. február 20. | Művelődés és Oktatás |
Tőkés László sikerként könyvelte el, hogy az RMDSZ és az EMNT küldöttségeinek már a második találkozójukon sikerült elvi egyezségre jutniuk.
Az Európai Parlamenti választásokra létrehozzuk a magyar összefogás listáját, amelyen közösen szerepelnek a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács jelöltjei – jelentette be csütörtökön Markó Béla szövetségi elnök azt követően, hogy Kolozsváron megbeszélést folytatott Tőkés Lászlóval, valamint az EMNT másik két vezetőjével, Szilágyi Zsolttal és Toró T. Tiborral. A szövetségi elnök mellett az RMDSZ részéről Kelemen Hunor ügyvezető elnök, Borbély László és Kovács Péter ügyvezető alelnökök, valamint Szepessy László, a Szövetségi Elnöki Hivatal igazgatója vett részt a megbeszélésen. tovább »
2009. február 20. | Címlap és Fórum |
Különös kettősség követi nyomon Traian Băsescu kapcsolatait a romániai magyarság felé: miközben politikai ambícióikat rendre lehűti éles kijelentéseivel, a magyarlakta megyék iránti elkötelezettségét hirdeti. tovább »
2009. február 20. | Fórum |
Az állam elnöke, Traian Băsescu időszakonként eltölt néhány napot Hargita és Kovászna megyében, és ezen látogatások alkalmával a térségben található helyi önkormányzatok és a dekoncentrált intézmények képviselőivel találkozik. Értékeljük az elnök úr szándékát, hogy megismerje a Székelyföld problémáit, annál is inkább, mert más román politikus nagyon ritkán fordult meg Hargita és Kovászna megyében. tovább »
2009. február 20. | Fórum |
Járművek, tapadás és utak
A „stabil úttartást” a modern gépjárművek vezetésénél készpénznek vesszük, még vizes útfelületen is. Egyszerűen csak megyünk, megállunk és kanyarodunk, ahogy arra számítunk.
Az úttartás a jármű és az út felszínének kapcsolatától függ. A gumiabroncsok a tapadásuknak köszönhetően biztosítják az úttartást, ahogy a gumi kapcsolatot teremt a kemény beton felületekkel. A gumi keverékek és futófelületek folyamatos fejlesztésének eredménye, hogy a modern négy-évszakos abroncsok rendkívül hatékony tapadást biztosítanak vizes és száraz utakon egyaránt. tovább »
2009. február 20. | Kaleidoszkóp |
Egy forró csésze kávéval a kezünkben pozitívabban ítéljük meg a többi embert. Amerikai kutatók erről tudósítanak a “Science” című nemzetközi szaklapban.
A coloradói egyetem kutatója, Lawrence Williams és a Yale Egyetemen dolgozó kollégája, John Bargh kísérleti alanyaik egy részének kezébe egy csésze forró, a többiek kezébe pedig egy pohár jeges kávét nyomtak, majd arra kérték őket, hogy egy kérdőív segítségével ítéljenek meg egy személyt. tovább »
2009. február 20. | Kaleidoszkóp |
Következő »