Politikai nyilatkozat a Szenátus plénumában
Cseke Attila, az RMDSZ Bihar megyei szenátora A nagy decentralizáció a helyi közösségek pénzügyi forrásainak államosításával kezdődött címmel nyújtotta be politikai nyilatkozatát, hétfőn. Mint ismeretes, az önkormányzatoknak tavaly kiutalt pénzösszegeket év végén a kormány a 2008/223-as, egyes költségvetési kiadások csökkentésére vonatkozó sürgősségi rendelettel vette el.
A nyilatkozat utal a kabinetnek a kormányprogramba foglalt ígéreteire és bemutatja, hogyan merült feledésbe a decentralizációra vonatkozó vállalás. A szenátor hangsúlyozza: az új kormány nem tartotta be törvényben foglalt kötelezettségét, hogy egyesületeiken keresztül kikérje az önkormányzatok véleményét.
„Ha mindenki számára közérthetően szeretnénk lefordítani a kormány hozzáállását, győzedelmesen kijelenthetnénk: „A költségek növekedése Bukarestben, a pénzforrások államosítása vidéken”. A Boc-kormányzás első hónapját az „azt teszünk, amit akarunk” elve vezérelte, a kabinet nem vette figyelembe, hogy mit szól hozzá a civil szféra, a sajtó, még kevésbé az ellenzék. Ennek a kormánynak, a maga 73%-os parlamenti többségével, nem kellene hogy gondja legyen az általa hozott döntések törvényességével vagy morális indoklásával. De, az első hónapban hozott intézkedéseket nézve, ez az utóbbi 19 év legsilányabb mandátum-kezdése – fogalmazott Cseke Attila.
A nyilatkozat végén a szenátor elmondta: a Romániai Magyar Demokrata Szövetség vezette helyi vagy megyei önkormányzatok megtettek és továbbra is megtesznek mindent, ha szükséges, jogi úton is, hogy kötelezzék a kormányt: adja vissza a helyi közösségeknek, ami az övék, valamint azért, hogy rávegyék ezt az „izompacsirta” kormányt, hogy tartsa be a kormány-programban írásba is adott szavát, mely szerint betartja a helyi autonómiát a pénzügyekben is.
(Tájékoztató)
2009. február 13. | Kitekintő