2009-es gyereknevelési támogatások
A 1682/2008-as kormányrendelet értelmében idéntől megváltozott a gyereknevelési járandósághoz való jutás metodológiája. A 226/2008-as határozat értelmében a kormány 600 lejes minimál gyereknevelési támogatást szabott ki, vagy egy másik opcióként az édesanya a gyerek születésétől visszamenőleg számított 12 havi fizetésének átlagából számított összeg 85 százalékát kaphatja meg, ami nem haladhatja meg a 4000 lejt. Emellett még minden gyerek után két éves koráig a gyerekpénz értéke 200 lej havonta, tehát minimálisan 800 lejes gyereknevelési támogatáshoz juthatnak az édesanyák havonta.
A támogatás megszerzése érdekében a kedvezményezett édesanya egy kérvényt kell benyújtson a Bukaresti Szociális Szolgáltatási Ügynökség Szilágy megyei kirendeltségéhez, melynek tartalmaznia kell az édesanya vezeték és keresztnevét, személyi számát (CNP), saját illetve az újszülött gyermeke címét, amelyre majd kézbesíteni fogják a gyereknevelési támogatást. A kérvényhez csatolandó az újszülött keresztlevelének másolata, annak kiállításától számított 30 napon belül, de mindenképp 6 hónapon belül a gyermek születésétől számítva, vagy 12 hónapon belül az ország határain kívül román állampolgártól született gyerekek esetében.
Abban az esetben, ha még nincs kiállítva a keresztlevél, akkor a születést igazoló okmány közjegyző által hitelesített másolatával lehet igényelni. Az ország határain kívül román állampolgártól született gyerekek esetében a román nyelvre fordíttatott, közjegyző által hitelesített keresztlevéllel igényelhető a járandóság.
Az édesanya jövedelmének igazolására, a gyerek születését megelőző 12 hónapról szükséges iratok a következők:
- az alkalmazó részéről egy igazolás, hogy a gyerek születésétől számított 12 hónapra visszamenőleg az illető édesanya munkaviszonyban állt az illető céggel, vagy intézménnyel; a szülést megelőző 12 hónapra vonatkozó jövedelmet igazoló okmány valamint az illetékes szervek által kibocsátott elismervény arról, hogy az illető édesanyának nincs semmilyen befizetetlen adójáruléka az állam irányába;
- abban az esetben, ha az illető személy adómentességet élvező jövedelemmel rendelkezik, akkor az illetékes hatóságok által kibocsátott igazolás szükséges;
- a munkáltató vagy adott esetben saját nyilatkozat a gyes megkezdésének pontos idejéről;
- a munkáltatói szerződés fénymásolata, vagy abban az esetben, ha legális külföldi munkaszerződése van, annak román nyelvű hitelesített másolata szükséges.
Abban az esetben ha a gyerek születését megelőző 12 hónapban nem volt jövedelme az illető anyának, akkor is megilleti a havi 600 lejes gyereknevelési támogatás.
Ha a 12 hónapból csupán néhány alatt termelt jövedelmet, akkor annak ugyancsak a 12 hónapos átlagát számítják, azonban ha az kisebb mint 600 lej akkor felkerekítik, ha pedig nagyobb, akkor megtoldják a különbözettel, amellyel együtt nem lehet nagyobb, mint 4000 lej.
Máté József
2009. február 13. | Közéletünk