Visszavont pályázati lehetőségek

Krízis civilre fordítva: visszavonta a saját pályázati programját a román Művelődési Minisztérium
A gazdasági konjunktúra alakulásával és tévesen túl optimista előrelátással indokolja a román Művelődési Minisztérium pályázati kiírásainak visszavonását hivatalos sajtókommünikében. A központi intézmény mind a hét pályázatát (Creativitas, Promocult 2009, Rromii împreună pentru Europa 2009, Proetnicultura, Latinitas, Dialog Intercultural 2009, Glissando) leállította. A minisztérium sajtóosztálya arra is hivatkozik, hogy törvény szerint az állami költségvetés elfogadása után 30 nappal lehet csak a pályázati programot életre hívni.
Eredetileg a legtöbb kiírás esetében február 10-i határidővel várták a projektterveket, mások esetében márciusi határidőt tűztek ki. Szintén eltérés volt a 2009-re tervezett pályázati kiírások számának megismétlése tekintetében. Míg a Promocult 2009 program esetében (romániai kultúra külföldi terjesztése) egy elbírálási procedúrát jártak volna végig, addig a kisebbsségeket érintő Proetnicultura program három határidőt is napirendre tűzött volna 2009-ben.  
 A minisztérium hangsúlyozta, hogy nem a programok megszűnéséről, hanem ezek átgondolásáról és újratervezéséről van szó. Várhatóan a közeljövőben sajtótájékoztatón és online formában is tájékoztatják az érdekelt szervezeteket a módosulásokról és a lehető leghamarabb a pályázatokat ismét, új határidővel meghirdetik.
Veres Tímea pályázati szakértő szerint egyértelműen az idei állami költségvetés elfogadásához kapcsolódik az a lépés, hogy a civil szervezeteknek szánt keretekhez nyúltak. Általános tendenciaként egyébként az várható, hogy más civileknek szánt forrásoknál is hasonló helyzet áll hamarosan elő. Illetve arra is számítani lehet, hogy már megítélt, lebonyolítás alatt levő pályázati kifizetéseknél is késések jelennek meg. Ez azonban még csak előzetes szcenárió, hivatalos vélemények erről más forrásokból nem láttak még napvilágot.
(Pont.ro)

2009. február 06. | Közérdekű