Jogos az autonómiaigény

- Az RMDSZ nem ért egyet Traian Băsescu államelnök Budapesten tett, szokatlanul durva és egyáltalán nem diplomatikus kijelentéseivel, amelyek elutasítják a kisebbségi jogokat, a közösségi jogok, az autonómia gondolatát – hangsúlyozta Markó Béla szövetségi elnök kedden, bukaresti sajtóértekezletén.
Megengedhetetlen például, hogy politikai kritériumok alapján a magyar közösség képviselőit kormányváltáskor eltávolítják a művelődési, oktatási intézményekben betöltött tisztségükből. A magyar közösség tagjainak jelen kell lenniük azokban a döntéshozó fórumokban, amelyekben a közösséggel kapcsolatos kérdésekben döntenek – fogalmazott Markó Béla, aki úgy értette, hogy a két koalíciós partner még a kapusi állásokat is elosztotta egymás között. Erre lenne alkalmas a kisebbségi törvény, amely függetlenül attól, hogy az RMDSZ kormányon van-e vagy sem, biztosítaná a képviseletet a magyar közösségnek
Az elnök közölte, az RMDSZ üdvözli a Hágai Nemzetközi Bíróság döntését, ami gyakorlatilag Romániának ad igazat a Kígyók szigetével kapcsolatosan Ukrajnával szemben, ugyanakkor reményét fejezi ki, hogy ezáltal megoldódik egy elég kényes kérdés.
Az idei költségvetést illetően, Markó Béla szövetségi elnök nehezményezte, hogy még februárra sem sikerült kidolgoznia a kormánynak a 2009-es büdzsét. Mint mondotta, a helyi-, megyei önkormányzatok ilyen körülmények között nem tudnak tervezni, projekteket kidolgozni. A költségvetés jellégét illetően, a szövetségi elnök rámutatott, hogy az egyfajta költségcsökkentésen kívül, a kormány nem összpontosít a gazdasági válság következményeinek felszámolását célzó intézkedésekre.
Markó Béla ugyanakkor figyelmeztető jelnek tekinti azt, hogy míg előző kormányzások esetében, több év alatt „kopott” meg egy-egy miniszter, most viszont alig néhány nap alatt történik meg ugyanez – már két miniszter is lemondott a belügyi tárca éléről. Mint mondotta, nem a közös programok, tervek megvalósítása, hanem a hatalom közös birtoklása a cél, ami viszont nem elegendő egy koherens kormányzáshoz.
Egy másik törvénytervezet, amelynek elfogadására mielőbb sort kellene keríteni, az RMDSZ által benyújtott, a gazdasági fejlesztési régiók átszervezéséről szóló kezdeményezés, jelezve, hogy az államelnök is gyakran hangoztatja a jelenlegi régiók alkalmatlanságát. Első lépésként újra kellene gondolni a közigazgatási szerkezetet, hiszen legalább ez év júniusáig jeleznünk kellene az európai intézmények felé az átrendezési szándékunkat.
Hasonlóan fontos az RMDSZ számára a decentralizáció megvalósítása, Márton Árpád szerint rövid időn belül el kellene fogadni azokat a törvényeket, amelyeket már novemberben meg kellett volna szavazni. A decentralizáció kapcsán Markó Béla szövetségi elnök hozzátette: ahelyett, hogy egyszerű tévénézőként legyünk szemtanúi a két párt viszálykodásainak a költségvetés fölött, inkább a decentralizáció megvalósítására kellene összpontosítani, amely nemcsak a magyar közösségnek, hanem mindenkinek a hasznára lenne.
Borbély László ügyvezető alelnök, a képviselőház külügyi bizottságának elnöke az RMDSZ ellenzéki szerepéről beszélt a sajtóértekezleten. Hangsúlyozta, a Szövetség nem csupán kirakat-ellenzéki szerepet kíván betölteni, éppen ezért már kedden a szenátusi és képviselőházi frakciók együttes ülésén kijelölik azokat a személyeket, akik monitorizálni fogják a tárcák tevékenységét. A januári tapasztalatból kiindulva, tanulmányozva a kiadott hivatalos közlönyök tartalmát, megállapíthatjuk, hogy már válságkormányról van szó. Megengedhetetlen az, hogy a két koalíciós partner folyamatosan vitatkozik, hogy februárban még nem került a költségvetés-tervezet a parlamentbe, olyan körülmények között, hogy az előző kormány által kidolgozott büdzsé alapul szolgálhatott volna egy tervezet kidolgozásában.
Elővigyázatosak leszünk abban a tekintetben is, hogy sok esetben politikai és nem szakmai szempontok alapján váltanak le tisztségviselőket.
(Tájékoztató)

2009. február 06. | Közéletünk