Átmeneti bérbefagyasztás
Elfogadta az idei költségvetés tervezetét a kormány és a szakszervezetek, valamint a munkáltatói szövetségek. A hétfő esti tárgyalások egyik leghangzatosabb eredménye: a bérek befagyasztása április 5-ig – ekkor a gazdasági mutatók alakulása alapján újratárgyalják az ötszázalékos béremelés lehetőségét, vagyis legalább négy hónapra a kormány befagyasztja a közalkalmazottak bérét, jelentette be a megbeszéléseket követően Emil Boc kormányfő.
A szakszervezetek ennek ellenére nem jöttek el üres kézzel a tárgyalásokról. Késő estébe nyúló tárgyalások után a kormány és a szociális partnerek (szakszervezetek és munkáltatói szövetségek) elfogadták a költségvetés tervezetet.
A hétfői tárgyalások egyik leg-hangzatosabb eredménye a bérek befagyasztása április 5-ig – ekkor a gazdasági mutatók alakulása alapján újratárgyalják az ötszázalékos béremelés lehetőségét, vagyis legalább négy hónapra a kormány befagyasztotta a közalkalmazottak bérét, jelentette be a megbeszéléseket követően Emil Boc kormányfő.
A szakszervezetek ennek ellenére nem jöttek el üres kézzel a tárgyalásokról: a kormány elfogadta a munkanélküli-segély folyósítási időtartamának növelését három hónappal. Addig a kormány és a szociális partnerek elkezdik a közalkalmazottak egységes bérezési rendszerének kidolgozását.
A bérkiegészítő juttatásokról a kormány a szakszervezetekkel közösen dolgoz ki egy törvénytervezetet, amely meghatározza, hogy milyen pótlékok szűnnek meg, illetve csökkennek. Biztosan csökken például a 75 százalékos pluszjuttatás azoknak, akik európai pénzeket hívnak le – a bérkiegészítés mértéke „75 százalékig terjed majd, és csak azok kaphatják meg, akik eredményesen dolgoznak”, fogalmazott Emil Boc.
Ugyanakkor megszűnik a versenyvizsgáztató bizottságokban való részvételért járó 20 százalékos pótlék, ezt a tevékenységet a munkaköri kötelezettségekhez sorolják. Eltörlik a külföldi kölcsönök kezelése után adott bérkiegészítést, az idegen nyelvek ismeretéért járó 15– 20 százalékos juttatást, az 55 százalékos vezetői pótlékot pedig az eredmények alapján lehet megszerezni. Az intézkedéseket kormányrendeletbe foglalják, ez kiegészíti majd az államháztartási törvényt.
A munkáltatói szövetségek követelései közül a kabinet elfogadta az újrabefektetett profit adómentesítését, de csak a második évnegyedtől kezdődően, jelentette be a kormányfő. Múlt héten viszont a pénzügyminiszter jelezte, ezt az intézkedést csak 2010-től tartja bevezethetőnek.
Megváltozott a vasúti infrastruktúra használati díjának kiszámolási módja is, az új mértékegység a tonna/kilométer. Ugyanakkor működésbe léptetik a Kis- és Közepes Vállalkozások garanciaalapját, valamint létrehozzák a kkv-hitelek garanciaalapját. Az év első felében elfogadják a közszféra–magánszféra együttműködését szabályozó új törvényt is.
A költségvetést a kormány újratárgyalta a következő kormányülésen – és szándék szerint hétvégére a parlament elé kerülhet.
(ÚMSz)
2009. február 06. | Közéletünk