2009. február
Aláírták az RMDSZ és az EMNT közötti megállapodást.
– Az RMDSZ és az EMNT közötti megállapodás elfogadása egy fontos és ünnepi pillanat mindannyiunk számára: meggyőződésünk, hogy csakis összefogással, szolidaritással és együttműködéssel tudjuk igazán hatékonyan képviselni a romániai magyarság célkitűzéseit, az autonómiát – jelentette ki Markó Béla szövetségi elnök vasárnap. Marosvásárhelyen, azt követően, hogy Tőkés Lászlóval, az EMNT elnökével együtt aláírták a két szervezet között létrejövő, az Európai Parlamenti választásokon való együttműködésről és a közösségi autonómia-formák közös képviseletéről, valamint az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum létrehozásáról szóló megállapodásokat. A Kultúrpalota patinás Tükörtermében tartott ünnepi eseményen jelen volt a két szervezet számos vezető tisztségviselője, valamint a magyar történelmi egyházak több képviselője is. tovább »
2009. február 27. | Aktuális és Címlap |
Politikai sikernek nevezte, a kormányra és a kormánykoalícióra adott bizalmi voksként értékelte a költségvetés hétvégi megszavazását Emil Boc kormányfő, a Demokrata–Liberális Párt (PD-L) elnöke. Szerinte ez jelzi az eddigi és a mostani, egyéni választókerületes szavazási rendszerrel megválasztott parlament közötti különbséget is. tovább »
2009. február 27. | Közérdekű |
Kelemen Hunor ügyvezető elnök az RMDSZ Alapszabályzata 80. szakasza f). pontjának és 85. szakaszának értelmében, a február 2-án megüresedett önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnöki tisztségbe Porcsalmi Bálintot nevezte ki. tovább »
2009. február 27. | Közérdekű |
A Szilágyságban a fiatalok mindenben benne vannak, de be is kell vonni mindenkit. Ha odafigyeltek, szerveződtök, mi partnerként segítünk.
Az RMDSZ Szilágy megyei szervezetének székházában 2009. február 20-án került sor a Szilágy Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács küldöttgyűlésére. A gyűlés napirendi pontjai között szerepelt a SZIT és a MIÉRT jövőképének megvitatása, a SZIT alapszabályzatának módosítása, illetve a tisztújítás időpontjának és mikéntjének megvitatása. tovább »
2009. február 27. | Címlap és Közéletünk |
Hétfő délután a zilahi tanács ülésén 39 napirendi pontot vitattak meg a tanácsosok. A legfontosabbakat Sojka Attila alpolgármester értékelte a Szilágyság olvasói számára. tovább »
2009. február 27. | Címlap és Közéletünk |
A szilágysági napilapokban – és nem csak – egyre több hír jelenik meg arról, hogy az államelnök által vezetett kormány megnyirbálja a költségvetési alkalmazottak fizetés-kiegészítési juttatásait. Meglehet, vannak területek, ahol ez indokolt, de ezt így egybemosni meglehetősen erőszakolt ügy. Nem minden költségvetési alkalmazott kapja meg mindazokat az extra prémiumokat, amelyek levágásától nagy népszerűséget remél a kormány. Sokan tapsolnak is ennek, hiszen befizetett adóik megtakarítását hitetik el velük a kormánypolitikusok. Hiszen válság van, nincs pénz! tovább »
2009. február 27. | Közéletünk |
Február 21-én újra megrendezésre került az Irodalmi Kreativitás verseny megyei szakasza, ezúttal tizennegyedik alkalommal. A versenyen közel 40 középiskolás diák próbálta meg bizonyitani tehetségét számos Szilágy megyei településről, többek közt Zilahról, Szilágysomlyóról, Sarmaságról, Krasznáról és Szilágycsehből. A régi versenyzők közül ma már sokan újságírók és irodalmárok. tovább »
2009. február 27. | Vidékeink |
Immár hagyománnyá vált eseményen vehetett részt február 20-án a farsang utolsó hétvégéjén Szilágysomlyó és környékének magyarsága. Negyedik alkalommal rendezte meg a Báthory István Magyar Tannyelvű Általános Iskola és a Pro Schola Báthory Egyesület „Gyermekeinkért,az iskoláért” jelszóval jótékonysági bálját. Az idei év sztárvendége Kovács Kati táncdalénekesnő és Koncz Gábor zongoraművész volt. tovább »
2009. február 27. | Vidékeink |
Szilágycseh - PANORÁMA PANZIÓ
2009. február 27 - március 1
A már régóta tervezett „összmagyar” színjátszó konferenciánkra végre sor kerül, mégpedig a partiumi Szilágycsehben.
Nagy szeretetettel hívunk és várunk mindenkit (játszót, rendezőt, szervezőt, állami vagy civil tisztséget viselőt) határon innen és túlról, akinek fontos az öntevékeny (nemhivatásos, amatőr) színjátszás, színházcsinálás! tovább »
2009. február 27. | Vidékeink |
A szilágycsehiek a városi RMDSZ szervezésében február 21-én tartották télbúcsúztató farsangi báljukat a Panoráma Panzióban. tovább »
2009. február 27. | Vidékeink |
Itt sok értelmes, szép, erős gyerek van. Örüljetek nekik és vigyázzatok rájuk, hogy szeressenek itthon lenni. Tápláljátok őket értékes szellemi értékeinkkel.
Micsik Béla a vajdasági Törökbecsén élő magyar citeraművész, citeraoktató, citerakészítő, a népművészet ifjú mestere, méhész, fafaragó ezermester, aki egy Gyimesközéploki népművészeti táborban talált magának kézdivásárhelyi feleséget, aki mesteri módon (és több oklevéllel működik, értékesít és oktatja a délvidéki magyar és „magyar származású” gyerekeket) fűzi a gyöngyöket. A Budapesti Magyar Kultúra Alapítványnál ismerkedtünk meg, ahol kisdiákjaimmal többször felléptünk a Budavári Mézesnapok alkalmával, karácsonyi néphagyományokat mutattunk be a Kárpát-medence több régiójából érkezett csoportokkal. Ott, a mézes-készítmények és felesége Torjai Zita gyöngysorainak árusítása közben hallottuk és csodáltuk meg citerajátékát, népdalismeretét. tovább »
2009. február 27. | Címlap és Művelődés |
A Kálvineum kisterme adott helyet hétfő délután 19-órai kezdettel egy újabb filmklubnak. Hasonló jellegű klubok működtek már középiskoláinkban de most egy új helyen ismét feléledt a film iránti érdeklődés. tovább »
2009. február 27. | Művelődés |
A közösségi autonómia-formák közös képviselete és az európai parlamenti választásokon való együttműködés érdekébena Romániai Magyar Demokrata Szövetség és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács között. tovább »
2009. február 27. | Közérdekű |
Az erdélyi magyarság politikai érdekképviseletének és érdekvédelmének hatékony működtetése szükségessé teszi egy hiteles egyeztető fórum létrehozását, olymódon, hogy a közösség érdekérvényesítő képessége a politikai sokszínűség hasznosításával tovább erősödjék.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) megállapodik az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (továbbiakban EMEF) létrehozásában. tovább »
2009. február 27. | Közérdekű |
- A kormányzó pártok véleménye szerint a 2009. évi társadalombiztosítási költségvetés a válság költségvetése. Az RMDSZ meglátásában azonban ez egy pánik-költségvetés és a be nem tartott ígéretek költségvetése – jelentette ki Kerekes Károly képviselő parlamenti felszólalásában, pénteken, a költségvetés vitájának zárónapján. tovább »
2009. február 27. | Közérdekű |
Markó Béla szövetségi elnök bukaresti sajtótájékoztatója
Az RMDSZ és az EMNT összefogása azt jelzi, hogy, bár nem számolódtak fel a nézetkülönbségeink, mégis képesek vagyunk együttműködni és szolidárisnak lenni akkor, amikor az erdélyi magyar közösség számára életbevágó politikai kérdésekről van szó- jelentette ki Markó Béla szövetségi elnök kedden, heti bukaresti sajtóértekezletén. Az RMDSZ elnöke elmondta, egy hosszabb, többször újrakezdett párbeszéd érkezett ezzel befejezéséhez, az eredmény garanciát nyújt arra, hogy az erdélyi magyaroknak lesz brüsszeli képviseletük. Beszámolt arról is, hogy a közös lista jogilag az RMDSZ listája lesz, amelyben az egyeztetett százalékarány szerint részt vesz az EMNT, az első helyet pedig Tőkés László európai parlamenti képviselő, az EMNT elnöke foglalja el. A paritásos alapon működő Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum ugyanakkor konszezusos döntéseket fog hozni, ami az jelenti, hogy „minden alkalommal közös nevezőre kell jutnunk”- mutatott rá. tovább »
2009. február 27. | Címlap és Közéletünk |
Tőkés László, Sógor Csaba és Winkler Gyula, az RMDSZ európai parlamenti képviselői szerdán, február 18-án, eleget téve a székelyföldiek felkérésének, a Brüsszelben tartott miniplenáris ülésen felszólalásukban ismertették a sepsiszentgyörgyi nagygyűlésen elfogadott petíció szövegét. A két RMDSZ-es képviselő a petíció szövegét egy kísérőlevéllel kiegészítve Hans-Gert Pötteringnek, az Európai Parlament elnökének is eljuttatta. tovább »
2009. február 27. | Közéletünk |
A 2009. évi állami költségvetési törvény, valamint a társadalombiztosítási költségvetési törvény múlt heti vitája újfent bebizonyította, hogy a Parlament már nem a demokrácia alapvető intézménye, hanem egy olyan közönséges cirkusz helyszíne, ahol a jószándékú képviselők és szenátorok, közvetett módon pedig az egész népesség semmibe vevése zajlik olyan erők által, amelyeknek egyetlen célja a hatalom teljes és visszafordíthatatlan megszerzése – figyelmeztetett a képviselő. tovább »
2009. február 27. | Közéletünk |
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az RMDSZ testületileg erre feljogosított képviselői aláírták a megállapodást az europarlamenti választásokon való közös szereplésről. tovább »
2009. február 27. | Közéletünk |
A bor végigkísérte az emberiséget a történelme során. A szőlő ősi kultúrnövény, már az ember Földön való megjelenésekor, a harmadkor kezdetén jelen volt. tovább »
2009. február 27. | Címlap és Életmód |
Következő »