Szilágysomlyói közlemény

Az RMDSZ városi szervezete ezúton értesíti Szilágysomlyó magyar közösségét, hogy az alapszabályzatnak megfelelően a négyévente esedékes tisztújító közgyűlését 2009. február 13-án, délután 17. órakor tartja a I.Ossian ( Mezőgazdasági ) Iskolacsoport dísztermében.
Mindazok, akik elhivatottságot és tenniakarást éreznek nemzeti közösségünk jövőbeni sorsa iránt, kérjük jelöljék vagy jelöltessék magukat és másokat a szervezet vezetőségébe.
Az elnöki tisztség betöltéséhez szükséges pályázatot 2009. febriár 9-én déli 12 óráig lehet letenni az RMDSZ Csorgó (Argesului) utcai székházába.
A Helyi Küldöttek Tanácsába (HKT), amely a városi RMDSZ vezető szerve, jelentkezni vagy jelölni lehet, szóban vagy írásban ugyanazon időpontig. Az átláthatóság és a demokrácia elveinek megfelelően a pályázók közül a tisztújító közgyűlés titkos szavazással választja majd meg az arra érdemesnek tartott jelölteket, akik az elkövetkező négy esztendőben irányítani fogják a szilágysomlyói magyar közösség sorsát.
Az ügy fontosságának megfelelően felkérünk mindenkit, hogy felelősségteljsen vegyen részt a szervezet vezető testületeinek megújításában, részvételükkel és szavazataikkal támogassák a megválasztandó tisztségviselőket!
Isten segítségében bízva reményünket fejezzük ki, hogy nemzetei közösségünk bölcsen dönt majd és az arra érdemesnek tartott egyéneket jelöli és választja meg, biztosítva ezzel a szilágysomlyói magyarok megfelelő képviseletét városunk politikai életében.
Szilágysomlyó, 2009. január 14-én
Tisztelettel: Berek István elnök

2009. január 30. | Közérdekű