Önbizalomra van szükség

Az önkormányzatok tudnának működni ebben a helyzetben is, de félő, hogy a költségvetésben sok pénzt vonnak el majd tőlük és másra fogják fordítani, nem a fejlesztésre.

Csóka Tibor, a megyei tanács alelnöke hosszú gazdasági tapasztalata után immár 13. éve dolgozik a közigazgatásban. Háromszor volt alprefektus, most másodjára alelnöke a megyei tanácsnak. A tavaly a megyei tanács elnökévé is választhatták volna.
– Ennyi idő után elmondhatom, hogy a megye minden szegletét ismerem gazdasági és közigazgatási szempontból is. Sokat tehetek a megye magyar közösségeiért, mert korom és tapasztalatom miatt is úgy érzem, hogy most vagyok a lehetőségeim csúcspontján, amikor a tudás és a tapasztalat energiával és tenni akarással párosul.
– Hogyan összegezné az eltelt időszakot?
– A lehetőségekkel együtt sok minden megváltozott 12 év alatt. Változott a társadalom, az emberek, a felfogások, a hozzáállások, és – sajnos – változott a közösségi nemzeti értékrend is. Ha 1996-ban minden közösségi, egyéni, nemzeti, egyházi, gazdasági értéket meg tudtunk becsülni, ezek az értékrendek mára sok szem-pontból eltérnek a közösségi és a nemzeti érdekektől. Sokszor nem tudjuk értékelni egy vezető magyar közösségek számára nyújtott segítségét, mert ebben is mást keresünk, nem a közösségi érdekek érvényesítését. Sajnos, ez a vadkapitalizmus elhomályo-sította a közösségi értékrendet és károsította a kapcsolatrendszert, mert túlzottan a magánérdekre helyezi a hangsúlyt. Ez nagy vesztesség lehet közösségeink számára. Pedig értékelnünk kell eredményeinket, amelyeket az elmúlt 18 évben sikerült megvalósítani, mert mindezek nem önmaguktól, csak úgy, a levegőből lettek. Sokszor emlékezünk Trianonra, az azóta eltelt 80 évre, de nem vesszük észre, mi történt az utóbbi 20 évben, és mi történik most. Például: már nagy beleszólásunk volt a megye politikai, gazdasági és szociális életébe. Ez nem mindig volt így, és ez már meg is látszik falvainkon. Minden helységben infrastrukturális fejlesztések történtek. Nem csak a bekötőutak, de a falvak utcái is nagyrészt feljavítottak, intézményeket újítottunk fel, és már közeledünk az európai uniós színvonalhoz.
A hagyományőrzés is megélénkült. A Terbete néptáncegyüttes példája elterjedt, valóságos mozgalommá vált, és megyeszerte érezteti hatását. Már minden közösségben van legalább egy hagyományőrző egyesület. Szobrainkat is nehéz lenne ősszeszámolni Zsibótól Nagyfaluig vagy Szilágysomlyótól Krasznáig és Sarmaságig. Minden faluban van emlékmű a világháborúkban elesettek tiszteletére.
Iskoláink megkapták megérdemelt státuszukat, amelyben több mint 50 éve nem volt részük. A szilágysági magyarság kulturális és művelődési kohói lettek, és nagyjainkra emlékezve nevüket büszkén viselik. Elég, ha Petri Mórra, Szikszai Lajosra, Ady Endrére, Arany Jánosra, Ilosvai Selymes Péterre, Báthory Istvánra, Wesselényire vagy Gyulaffy Lászlóra gondolunk. Még sorolni is nehéz. 50 éve nem volt ekkora fejlődés, amely kivétel nélkül minden magyarlakta faluban érződik.
Az egyházakat is sikerült közpénzekből támogatni. Joggal, hiszen 1989 előtt az egyházak voltak a magyar nyelv és kultúra egyedüli letéteményesei, máshol nemigen tudtunk anyanyelvünkön megnyilvánulni. Ez most kibővült, de továbbra is nemzetiségünk, hitünk alappillérei. Támogattuk őket, ahol csak tudtuk. Új templomok, imaházak, gyülekezeti házak épültek, műemléktemplomaink restau-rálásában segítettünk, a szeretetszolgálatot is anyagilag segítettük. Mindezt azért, mert hiszünk egyházaink közösségmegtartó, közösség-összefogó funk-ciójában és erejében. Ezt a feladatot látta el minden helyzetben századokon át, és látja el ma is.
- Gazdasági szakemberként hogyan látja ezt a jelenlegi válságot?
– Ez a világméretű válság mindnyájunk számára nagy kihívás, amely szerintem nem megalapozott, hanem a bankok által kikényszerített helyzet. Ilyen mértékű válságok a történelemben nem következnek be egyik napról a másikra. Romániában a válság a tavaly még nem jelentkezett olyan szinten, amely veszélyeztetné az ország helyzetét. A látszat szerint viszont ezt a jelenlegi kormány arra használja, hogy kimagyarázza, miért nem tartja be választási ígéreteit. 1000 km autópálya, 50%-os fizetésemelés, 25.000 euró a hazatelepülő mun-kavállalóknak, stb. Szerintem a választók nem fogják elfogadni a magyarázatokat. Miközben munka-helyteremtésről beszélnek, 150.000 munkahelyet függesztenek fel csak a közigazgatásban.
Megoldás lenne a befektetések ösztönzése, de olyan helyzetben, amikor még nincs országos, tehát helyi sem, költségvetésünk – ez még az utóbbi években nem fordult elő –, nem lehet tervezni. Reménytelennek látom, hogy március vége előtt költségvetésünk lenne, enélkül viszont az önkormányzatok sem tudnak tervezni, nincs mire alapozzák a pályázatok önrészét sem. A bankok is nehezen kölcsönöznek ilyen helyzetben, mert a visszatérítés bizonytalanná válik.
Az önkormányzatok tudnának működni ebben a helyzetben is, de félő, hogy a költségvetésben sok pénzt vonnak el majd tőlük és másra fogják fordítani, nem a fejlesztésre.
– A kormánypártok már egyezkedtek, kinek milyen funkció kell. Milyen az ön helyzete ilyen körülmények között?
– Sajnos, nem júniusban, hanem talán ma fogtuk fel azt, hogy mit jelent a megyei tanácselnöki tisztség, amely visszavonhatatlan. Ha akkor egy picit hiszünk magunkban, akkor most nem tevődik fel az a kérdés, hogy marad-e magyar alelnöke a tanácsnak, vagy sem. Nem hiába mondtam: itt az alkalom arra, hogy 65 éve megint magyar vezesse a megyét, egyesek ezt meghiúsították. Mennyit veszítettünk, hogy nem hittünk magunkban? Amíg Romániában nincsen olyan törvény, amely szabályozza a szakmai követelményeket és minden politikai szempontok szerint van leosztva, addig minden megtörténhet. Mindkét alelnöki tisztségre igényt tartanak többségi pártok. Politikailag minden érthető, de nehéz lesz megérteni, hogy a magyarság a megyében első helyen szerepelt, megnyerte a választásokat, és most kispadra szorul.
– Remélem, ez a megyei tanácsban nem képzelhető el.
– A közigazgatási törvény szerint ez megtörténhet. Az alelnököket a tanács választja és váltja le. Ebben pedig: PSD 9, RMDSZ 9, PDL 6, PNL 6 tagot számlál, és az elnök szavazatával ez 31. Tehát bármi elképzelhető. Hasonló a helyzet a zilahi tanácsban is, ahol négy szavazatunk van. Kérdés, hogyan viszonyulnak ehhez a helyzethez kormánypártok, amelyek eddig fűt-fát ígértek. De mi meg kell tanuljunk tovább építkezni, EU-s alapokra pályázni, és továbblépni. A kesergés nem használ, mindig előre kell nézni.
Köszönjük az értékelést.
Lejegyezte: Józsa László

2009. január 30. | Címlap and Közéletünk